Ugyanakkor tagadhatatlanul van hasznos oldala is, ami ilyenkor nem nagyon jut eszünkbe: figyelmeztet bennünket arra, hogy a szervezetünket valamilyen biológiai ártalom érte (kilyukadt a fogunk, túlterheltük a gerincünket stb.). Érthető hát, hogy a fájdalom és a vele járó szenvedés enyhítése – vagy legalábbis törekvés arra – egyidős az emberiséggel.

Tévhitek

Azonban valahogy mindig csak a felnőttek fájdalomcsillapításáról esik szó. A gyermekek kínjai erősen háttérbe szorulnak a szakemberek körében is, a felnőttkori fájdalomkutatásban, az orvosi gondolkodásban.
Több tévhit nehezíti még ma is a gyermekkori megfelelő fájdalomcsillapítást: a gyermekek jobban tűrik a fájdalmat; az idegrendszer éretlensége következtében gyengébb a fájdalomérzésük, a gyermekek gyorsan elfelejtik a fájdalmat stb. Ehhez hozzáadódik az is, hogy a kisgyermekek nem tudnak beszélni, nem tudják magukat pontosan kifejezni, ami igencsak megnehezíti a fájdalomérzés vizsgálatát. Széles körben elterjedt az a téves nézet is, hogy a gyermekek rosszul tűrik a fájdalomcsillapítókat.
Ma már tudjuk, hogy a fájdalom az újszülötteket, sőt a koraszülötteket is megviseli, olyannyira, hogy az alapvető élettani funkcióikban is változás áll be a fájdalom hatására. Valamilyen fájdalmas inger, pl. vérvétel, injekció beadása vagy más kellemetlen orvosi beavatkozás során szaporább lesz az újszülött légzése, megemelkedik a vérnyomása, gyorsabban ver a szíve, izzadni kezd a tenyere – és persze sír. Jellemző, hogy ezek a jelenségek csak lassan normalizálódnak, ami a fájdalomra való emlékezésre vall. Újszülöttek és fiatal csecsemők esetében a fájdalomérzetet és annak súlyosságát a legfontosabb élettani mutatók változásának mérésével vizsgálhatjuk.

Nagyobb csecsemők sem tudják még pontosan kifejezni, mi és mennyire fáj, bár nagyon jellegzetes az arckifejezésük, a sírásuk, a testtartásuk. A kor előrehaladtával a kicsik védekező végtagmozdulatokkal igyekeznek távol tartani a fájdalom forrását.
A fájdalom jellegének és pontos fokának leírását még sokáig nem várhatjuk el a gyermektől, erre még 7-8 éves korukban sem képesek.

Később, a felnőttkorban sem sikerül mindenkinek. Ráadásul nagyon nagy különbségek vannak abban, hogy ki hogyan éli meg a fájdalmát (ez gyermekre, felnőttre egyaránt vonatkozik). Gondoljunk csak arra, hogy egy egyszerű szúrás milyen különböző reakciókat válthat ki: van, aki képtelen elviselni, nem engedi megszúratni magát, és ha mégis elkerülhetetlen a vérvétel vagy az injekció beadása, nemes egyszerıséggel elájul. Más pedig észre sem veszi, hogy megszúrták. A nagyjából azonos fájdalomingereknél óriásiak a különbségek a fájdalom megélésében.

A gyermek megszelídítése

A fájdalom elviselhetetlenségében (vagy elviselhetőségében) nagyon nagy szerep jut a lelki tényezőknek. A fájdalomtól való félelem a gyermekekben hasonló tüneteket okozhat, mint maga a fájdalom. Gondoljunk csak arra, hogy a kisgyermek ugyanúgy sír és megpróbál menekülni akkor is, ha csak meglátja az orvost, akitől az oltásokat szokta kapni, mintha éppen megszúrták volna. Ezért gyermekkorban is döntő jelentőségű a gyógyszeres fájdalomcsillapítás mellett az azt megelőző „lelki fájdalomcsillapítás”. Az orvosnak a szülővel, esetleg a pszichológussal közösen kell a gyermeket korának megfelelően a várható beavatkozásról felvilágosítania.

Kisgyermeknek az orvosi műszereket ártalmatlan játékszerek formájában lehet bemutatni, babajátékkal lehet a várható eseményeket érzékeltetni. Ezekkel a módszerekkel felszínre lehet hozni a gyermek olyan félelmeit is, amelyek egyébként rejtve maradtak volna. Szinte minden korosztálynál nagyban javít a beteg bizalmán és együttműködésén, ha kellően bevonjuk a beavatkozás megtervezésébe, és ismertetjük vele a várható hatást.

Az adott pillanatban hasznosnak tűnő „kegyes hazugsággal” („ez egyáltalán nem fáj”, „nem történik most semmi, csak add ide a kezed” stb.), de a minden magyarázat nélküli erőszakos kényszerítéssel is hosszú évekre elveszthetjük a gyermek bizalmát. Ilyen esetben a szorongás, a bizalmatlanság fokozza a gyermek fájdalomérzetét és hisztérikus, túlzott reagálással próbálja megakadályozni az egyébként alig fájdalmas beavatkozást is.

Tévedhetünk persze akkor is, ha nagyon előrelátók akarunk lenni. Az is lidérces álmokhoz, szorongáshoz vezet, ha egy héten át mindennap elismételjük, hogy a jövő héten csak egy pici szúnyogcsípést fog érezni csemeténk, amikor a kórházban megszúrják.

Gyógyszerek a gyermekkorban

A legtöbb orvosi beavatkozásnál a lelki felkészítés mellett gyógyszeres fájdalomcsillapításra is szükség van, gyermeknél csakúgy, mint felnőttnél – sőt a kicsiknél gyakrabban. Fájdalomcsillapító krémmel elérzésteleníthetjük a bőrt, ami injekciók beadásánál, vérvételnél tehet hasznos szolgálatot. Súlyosabb fájdalommal járó beavatkozásokat csak rövid bódításban, altatásban szabad elvégezni, természetesen kizárólag megfelelően felszerelt rendelőben vagy műtőben.

Műtéti beavatkozásoknál ma már újszülöttkorban sem lehet kérdéses a fájdalomcsillapítás. Ez, hasonlóan a felnőttkorihoz, lehet általános (altatásos), regionális (pl. gerincközeli) vagy helyi érzéstelenítés. Gyermekeknél sem szabad megfeledkezni a hatásos műtét utáni érzéstelenítésről sem, ami történhet szájon át vagy vénásan adott erős hatású fájdalomcsillapító injekciókkal. Ilyen esetekben a legerősebb fájdalomcsillapító hatással rendelkező morfinszármazékok (azaz kábítószerek) adása is megengedett.
Súlyos, elhúzódó fájdalommal járnak a daganatos betegségek. Az ilyen betegségben szenvedő gyermekek fájdalmát okozhatja maga a betegség, a kezelésében alkalmazott gyógyszerek mellékhatása, és maguk a diagnosztikus és terápiás beavatkozások. Minden fájdalom okát pontosan tisztázni kell, csak így lehet az alapbetegség váratlan szövődményeit kizárni vagy felismerni. A daganatos betegek fájdalomcsillapításában is a morfinszármazékoknak jut döntő szerep. Más, tartós fájdalommal járó betegségekben (például reuma, idegsérülések) az úgynevezett nem szteroid gyulladásgátló szerek fájdalomcsillapító hatását kell kihasználni.

Átmeneti fájdalom (fogfájás, fejfájás, hasi görcs stb.) esetén is ugyanazok a fájdalomcsillapító gyógyszerek jönnek szóba, mint a felnőtteknél – csak persze más adagban.

A gyermekkori fájdalomcsillapítás team (csoport)-munka. A szülő, a gyermekorvos és az asszisztense mellett részt vesz benne a gyermekaneszteziológus (azaz az érzéstelenítéssel, altatással, intenzív kezeléssel foglalkozó szakorvos) és a gyermekpszichológus is. A megfelelő fájdalomcsillapítás segít gyermekeinknek könnyebben elviselni életük egy-egy nehéz pillanatát vagy időszakát.

Dr. Boros Gábor