 |
|
|
|
Egy csepp figyelem 2010-ben is!
|
|
|
|
|
|
Folytatódnak az Egy csepp figyelem Alapítvány nagy sikerű programjai
|
Az Erős Antónia által 2005-ben létrehozott Egy csepp figyelem Alapítvány a cukorbetegség korai felismeréséért jött létre. Azóta több, nagy sikerrel futó programot is létrehozott. A legrégebbi és legnépszerűbb program kétségtelenül a patikai program, melynek keretében bárki jelképes összegért, illetve ingyenesen megméretheti vércukorszintjét, vérnyomását és koleszterinszintjét a narancssárga felkiáltójellel megjelölt patikákban.
A középiskolai program azért jött létre, hogy 2010-re a magyar középiskolák mindegyikében legyen vércukorszintmérő. Évről évre az alapítvány 100 középiskolának ajándékoz ilyen készüléket az Egy csepp Világnapon azért, hogy már a középiskolai évek alatt kiderülhessen az, ha valaki érintett a betegségben.
Az Egy csepp Világnapot is évről évre megrendezi az alapítvány. Az ingyenes családi egészségnapon egyre többféle szűrésen vehetnek részt a látogatók, 2009-ben már hallásszűrés is volt. A rendezvényen fellépett a Fiesta, a Barátok közt, az Alma együttes, de ott voltak a Csillag születik sztárjai is. Hasonlóan a korábbi évekhez, idén is számos szűrést tartott országszerte az alapítvány.
Az Interspar roadshow keretében az ország 20 nagyvárosában mérték fel az emberek egészségi állapotát. Aki a május és szeptember között megrendezett roadshow-n ellátogatott valamelyik helyszínre, ingyenesen részt vehetett a vércukorszint-, és vérnyomásmérésen túl testösszetétel-monitorozáson is. A roadshow-n kívül az alapítvány munkatársai ott voltak a Sziget fesztiválon, az Egészségligeten, ill. más egészségügyi- és sportrendezvényeken, családi napokon.
Az alapítvány 2010-es programjának középpontjában a betegoktatás áll. Az 2009-es téma – az úgynevezett 2-es típusú diabétesz – folytatásaként a felismerés és megfelelő kezelés fontosságára hívják fel az emberek figyelmét az alapítvány kampányai. Magyarországon ugyanúgy, mint a világ többi részén a cukorbetegség egyre nagyobb probléma. Hazánkban jelenleg több mint másfél millió cukorbeteg él, de legalább a fele ezt nem tudja magáról. Az alapítvány öt éve azon is dolgozik, hogy az egész országban megrendezett különböző szűréseken bárki megmérethesse vércukrát, és időben fény derülhessen a diabéteszre. Az alapítvány munkatársai minden esetben tájékoztatják a szövődmények veszélyeiről és a megfelelő kezelés fontosságáról azokat, akiknél emelkedett vércukorszintértéket mérnek. 2010-ben azt szeretnék elérni, hogy ezek az információk azokhoz is eljussanak, akik nem tudnak részt venni az ingyenes szűréseken.
Négy egyszerű szabályt kell betartani ahhoz, hogy valaki megfelelően kezelje cukorbetegségét: legalább háromhavonta el kell mennie diabetológus szakorvoshoz, rendszeresen kell mozognia, naponta többször kell ellenőriznie vércukorszintjét, valamint változatosan és egészségesen kell táplálkoznia. Az alapítvány idei kampánya elsősorban azoknak a cukorbetegeknek szól, akik sajnos sok esetben nem tartják be az alapszabályokat és nem kezelik megfelelően betegségüket.
Forrás: Egy csepp figyelem Alapítvány
2010-02-10 13:50:00
|
|
|
Sok gyermekorvos és gyakorló anyuka ragaszkodik a "patikai popsikenőcsökhöz", amiket a gyermekorvos…
Habár a gyermekek helyes fogápolásra való nevelése a kicsik növekedésével együtt fejlődik, mégis sok…
"Anyu, apu, gyertek játszani!" - nos, ez gyakori kívánság. Ideális lenne, ha naponta sor kerülne közös…
Egy 16 éves fiú meghalt, mert öngyújtógázt szívott. Ezt a szert egyre több fiatal használja bódító hatása…
Hírek újonnan megjelent termékekről
|
 |