Világszerte kiterjedt kutatások folynak a fájdalomérzés mechanizmusának megismerése érdekében, de a sok új ismeret a fájdalomcsillapítás terén sajnos nem hozott áttörő eredményeket. Meg kell elégednünk az eddig ismert szerekkel, sok esetben kiegészítve hűtéssel vagy más fizikai eljárással.

Mi történik, ha a fájdalomérzés hiányzik?
Menjünk vissza az ókorba. Időszámításunk előtt kb. 500 évvel, a latin monda szerint, az egyszerű plebejus családból származó Mucius forró hazaszeretettől hajtva beosont az ellenséges Porsena etruszk király táborába, ahol a sötétben a király helyett annak írnokát ölte meg. Hazafias magatartásának igazolásaként arcizmának rándulása nélkül tartotta tűzbe jobb kezét, mely csonkig égett, és ezek után kiszabadulva kapta a Scaevola (balkezes) melléknevet.

A legendákban a csodák nem ritkák, de ezeknek gyakorta valós alapjuk van. Nemes lelkű hősünk minden bizonnyal a herediter sensoros neuropathia (örökletes érzőideg bántalom) elnevezésű ritka, de jól ismert kórképben „szenvedett”, mert amúgy feltehetően néhány perc után az égés okozta fájdalom és sokk következtében eszméletét vesztette és meghalt volna.

Érdekes betegség ez, melyben az érzőidegek hiánya különböző mértékben jelenik meg. Része még a vázizomzat fokozódó gyengesége, a verejtékezés hiánya és sok más tünet, többek között a nem gyógyuló lábszárfekély. A fájdalomérzés hiánya mellett a hőérzet is hiányzik. Nem ritka az sem, hogy értelmi fogyatékosság is kíséri.

Többfajtája ismert és többféle módon öröklődik. Szövettani vizsgálatok igazolták az érzőidegek rostjainak hiányát, sőt a DNS-elemzések alapján kiderült az is, hogy hiányoznak azok a gének, amelyek e rostok kialakulását elindítják és működésüket megszervezik. Szerencsére ritka kórképről van szó, bár néhány belterjesen szaporodó közösségben, így többek között egyes beduin törzsekben, meglehetősen gyakori.

Már korán feltűnhet, ha az újszülött vagy a fiatal csecsemő nem reagál szúrásra vagy más fájdalomingerre. Később elsősorban a kéz- és lábujjak körömperceinek elhalással járó kisebesedése alakul ki. Gyakori és szembetűnő az arc lágy részeinek (ajak, száj, nyelv, pofanyálkahártya) öncsonkító sérülése. A szaruhártya érző idegei is hiányoznak, ennek következménye pedig szaruhártyafekély és azt követő látásromlás lehet. Megfelelő óvintézkedéseken kívül más kezelés vagy megelőzés sajnos nem lehetséges.

Noha az arcon és a végtagokon jelentkező torzulások, nem gyógyuló fekélyek eredetét tekintve tudjuk, hogy úgynevezett perifériás érzéskiesés van a háttérben, azonban alig találunk adatot a szakirodalomban arról, hogy ezek a betegek érzik-e és jelzik-e a belső szerveikben jelentkező fájdalmaikat.

Öncsonkítás következhet be bizonyos helyzetekben. Létezik még néhány, ugyancsak ritka, veleszületett anyagcsere-betegség, amelyben olyan kóros anyagcseretermékek szaporodnak fel, amelyek feltehetően gátolják a fájdalomérzést. Ezek a kórképek kivétel nélkül súlyos értelmi fogyatékossággal is társulnak.

A betegeknél elsősorban az ajkak harapdálása és következményes szövethiánya, a kéz ujjainak rágása a vezető tünet, amelyhez természetesen másodlagos fertőzések, fekélyesedések is társulnak. Ezeket maradandó torzulások, hegesedések követik.
A csökkent fájdalomérzés általában nem önálló betegség, hanem valamilyen általános vagy helyi érzéstelenítő eljárás nyomán jelentkezik. Az érzéstelenítés módjától, valamint az alapbetegség természetétől függően hosszabb-rövidebb ideig tart. Ebben az időszakban természetesen a beteg a szokottnál érzékenyebb, sérülékenyebb, hisz nem érzi a kisebb traumát vagy sérülést, aminek ilyenkor – az egyébként elvárhatónál súlyosabb – következményeivel kell számolni. Az ápolás és az utókezelés során erre nagy figyelmet kell fordítani.

Összefoglalva: a fájdalomcsillapítás ősidők óta a gyógyítás első lépése. A primitív népek által használt növényi eredetű főzetek, pakolások alapozták meg a mai korszerű, gyógyszeres alapjait. Ha mégis találkozunk olyan beteggel, elsősorban fiatal gyermekkel, aki nem reagál fájdalomra, keressük ennek okát.
A mai molekuláris biológiai módszerek segítségével pontos oki diagnózist állíthatunk fel, ami ugyan nem segít a gyógyításban, de lehetővé teszi a családban az egyébként hordozók felderítését, valamint a születendő magzatban a betegség jelenlétének vagy kizárásának igazolását.

Dr. Kiss Péter

Forrás: Láz és fájdalom, Ha a beteg kérdez.../Galenus