A figyelmeztetést, hogy a szervezetünket valamiféle biológiai ártalom érte. Védekezési reakció, szerencsés figyelmeztetés? Inkább vészjósló ajándék, aminek értékét nem igazán emeli, hogy betegebbé tesz, mint amilyenek már vagyunk.
A fájdalom nyilvánvaló biológiai értéke: a szöveti károsodás jelzése. Sokan ezért azt gondolják, hogy sérüléskor mindig van fájdalom, erőssége pedig arányos a sérülés nagyságával. Ám a kulturális miliő lényegesen befolyásolja, milyennek éljük meg a fájdalmat, és hogyan reagálunk rá. A fájdalom emberről emberre, kultúráról kultúrára változik.
A bőrgyógyászatban – legalábbis a fájdalom szempontjából – legjellemzőbb az övsömör, hisz ennek a fertőzésnek valóban legfőbb ismérve a fájdalom. De azért egy sor más betegségnél sem kikerülhető probléma a fájdalom: a keringési betegségeknél, a nyirokkeringés zavarainál, illetve az ezeken alapuló következményes lábszárfekélynél. Fizikai tényezők – fizikális behatások, égés, fagyás – is okozhatnak fájdalmat, nem beszélve egy sor egyéb gyulladással járó kórképről. Vegyük sorra röviden a leggyakoribb fájdalmas bőrelváltozásokat, a teljesség igénye nélkül.
Övsömör
Ideggyulladás következtében kialakuló bőrbetegség. Herpeszvírus-, varicella-fertőzésen átesetteken okoz, egy-két gerincvelői idegdúc beidegzési területén, több, csoportosan elhelyezkedő hólyagocskát és féloldali erős neuralgiás (idegi eredetű) fájdalmat. A kór az idegdúchoz tartozó területen heves fájdalommal kezdődik, amely attól függően, hogy a bőr melyik területén alakul ki, még a megjelenése előtt migrén, vakbélgyulladás, epekövesség, szívinfarktus tüneteit utánozhatja. Egyes esetekben a beteg át is esik vakbél- vagy epeműtéten, mire a bőrön az ideggyulladás folyományaként végre megjelennek a diagnózist megteremtő herpes zoster, azaz az övsömör jelei, az idegek lefutása mentén kialakuló jellegzetes vesiculák (hólyagocskák).
Kezelésében és a fájdalom megelőzésében igen fontos – a minél korábban megkezdett! – belsőleg adott vírusellenes kezelés, a fájdalomcsillapítás, a helyileg alkalmazott hűsítő, szárító oldatok, krémek, felülfertőzött esetekben pedig az antiszeptikus kezelés, tehát a fertőzés leküzdésére irányuló terápia.
Égés, fagyás
Az enyhe bőrpírtól a bőrelhalásig terjedő károsodást okozhatnak. Lehet egyszerű, égő, spontán színű, kezelésre is hamar múló fájdalom (pl. napégés), de néha olyan súlyos is, hogy fájdalomsokk lép fel. Ezért a kezelés az egyszerű fájdalomcsillapítástól a sokktalanításig igen széles skálán mozog: folyadékterápia, corticosteroidok (mellékvese-hormonok), antihisztaminok, antibiotikumok, még morfinszármazékok is szóba jönnek.
Gennykeltő baktériumok
Közülük legismertebb az orbánc. Nagyon gyakori, szinte kizárólag a streptococcus haemolytikus nevű baktérium okozza. Lázzal, hidegrázással, fájdalommal jár a nyirokerek útján terjedő pyoderma is.
Az antibiotikus terápia mellett a fájdalomcsillapítás és a kísérő betegségek, gombás betegségek ellátása is fontos, mert ez utóbbiak például behatolási kapui más kórokozók számára.
Fájdalom kíséri a gyerekek körében gyakori ótvart, melyet szakszerű pörkeltávolítással, fertőtlenítőkkel és belsőleg adott antibiotikus kezeléssel tudunk meggyógyítani. A szőrtüszőgyulladásokból kifejlődő furunkulus és karbunkulus igen fájdalmas élénkvörös beszűrődés: helyi fertőtlenítő párakötéssel, belsőleg antibiotikus, nem szteroid gyulladáscsökkentőkkel, és ha kell, feltárással kezeljük. Igen fájdalmas lehet a hónalji verejtékmirigyek heveny abszcedáló (tályogosodó) gyulladása is, melyek szintén antibiotikummal, illetve sebészi feltárással gyógyíthatók. A fenti esetekben nyirokcsomó-gyulladás is kísérheti a kórképeket, ami a fájdalmat tovább fokozhatja.
Gombák
A gombás fertőzések a bőrön (főként a hajlatokban) maceráció, berepedések következtében, a láb- és kézujjakon az igen vaskosan deformálódott körmök miatt okoznak fájdalmat. Helyi és szisztemás gombaellenes terápia javasolt.
Vírusok
A papovavírus okozta közönséges szemölcsök főként a talpon okozhatnak járásképtelenségig fokozódó fájdalmat. Ilyenkor első lépésben konzervatív kezelés ajánlott (tehermentesítés, ecsetelők stb.). Ha nem gyógyul, lézeres eltávolítás is szóba jön.
A herpeszvírus okozta, elsősorban a szájnyálkahártyán, ajkakon és a nemi szervek tájékán kialakuló fertőzéseket mindig égő fájdalom és heves viszketés kíséri.
Allergiás betegségek
Közülük a csípések, a nedvedző, berepedésekkel járó ekcéma, a kontaktdermatitis (érintkezés okozta allergiás bőrelváltozás), gyógyszerkiütések stb. a heves viszketésen kívül fájdalommal is járnak. A megoldás minden esetben (az oki kezelés mellett) antiallergikumok adása és a tüneti fájdalomcsillapítás, illetve a kiváltó ok kerülése.
Vaszkulitiszek
Ez a latin neve a bőr, a bőr alatti kötőszövet és bizonyos belső szervek ereinek gyulladásos károsodása, és ennek következtében létrejövő keringési zavarnak. Ezen kórképek közül a fájdalom az erythema nodosumra a legjellemzőbb. Kezeléséhez tartozik a kiváltó okok felderítése és felszámolása, antibiotikum, antihisztamin, ha kell, kortikoszteroid adása, helyi nyugtató, gyulladáscsökkentő kezelés – és persze fájdalomcsillapítás.
Anyagcsere-betegségek
Csak felsorolásszerűen: a pellagra, a skorbut, a köszvény és egy sor más anyagcsere-betegség – mindig a társszakmák specialistáival egyeztetve – kombinált terápiával kezelendők.
Kötőszöveti betegségek
Főként az immunológia, tehát a szervezet védekező részének megbetegedéseivel foglalkozó szakterület betegségei tartoznak ide (SLE, szkleroderma stb.). Kezelése bonyolult, de itt sem nélkülözhetők a fájdalomcsillapítók.
Pikkelysömör (pszoriázis), lichen
Ezek klasszikus, az ún. papulosquamosus bőrbetegségek közé tartozó kórformák.
A lichen heves viszketéssel jár, a pszoriázist pedig kísérheti fájdalom is, amennyiben testszerte vaskos, berepedezett pikkelyek, felrakódások formájában borítják el a bőrt. Számos külső és belső szerrel igyekeznek, nem meggyógyítani, csak egyensúlyban tartani ezt a makacs betegséget, köztük fájdalomcsillapítókkal is.
Bőrdaganatok
Ritkán fájnak, de fontos tudni, hogy daganatos átalakulás jele lehet, ha pl. egy anyajegy viszketni, indokolatlanul fájni kezd, érdemi kórelőzmény nélkül. Azért a bőrtumorok bizonyos stádiumban, a gyulladás mértékétől függően mégis fájhatnak, ezért nem árt óvatosnak lenni: a fájdalom nem mond ellent a köztudatban fájdalmatlannak megítélt daganatos megbetegedés gyanújának.
Az elszarusodás zavarai
Az ide sorolt kórképekben a szaruréteg kóros megvastagodása, mechanikus okok, és gyulladásos formái miatt kísérő tünet lehet a fájdalom is. A terápia komplex, de ebben az esetben a tüneti fájdalomcsillapítás nem igazán eredményes.
A szájnyálkahártyát érintő gyulladás
Többek között az ajakgyulladás, a visszatérő ajakherpesz és az afták igen fájdalmasak! Oki kezelés, szájöblögetés, irritáló ételek-italok kerülése ajánlott, egészen a tünetmentesség eléréséig.
Nemi betegségek
A klasszikus nemi betegségek közül a szifilisz elsődleges bőr- és nyálkahártya-elváltozásai fájdalmatlanok, de a késői szakban az idegrendszert érintő tabes dorsalis már heves fájdalmat okoz. A gonorrhoea (tripper) a nemi szervek, a végbél, a kötőhártya heves gyulladásával, indirekt fájdalmával jár, az ulcus molle pedig a nyirokcsomókban okoz fájdalmas gyulladt sipolyokat, és a lymphogranuloma inguinale is hasonló tünetekkel jár. Fájdalom kíséri a non gonorrhoeas húgycsőgyulladást és számos más, a nemi szerveket érintő gyulladást, gombásodást.
Látható hát, hogy a bőrgyógyászat csaknem minden területén nélkülözhetetlen a fájdalomcsillapítás valamilyen formája. A bőrgyógyászatban az a csodálatos, hogy a bőr maga is egy jelző szerv, „vészcsengő”, mely megszólal, ha a szervezetet valamilyen baj éri – egy olyan képernyő, amely a mögötte és a benne zajló dolgokat egyaránt mutatja.
Dr. Mónos Zsuzsanna
Forrás: Láz és fájdalom…Ha a beteg kérdez/Galenus
2010-02-22 14:45:43