Tehetnének többet is a környezet védelme érdekében Kanadában
Egy nem rég közzétett kanadai kutatás szerint alig minden ötödik válaszadó érzi úgy, hogy mindennapjai során mindent megtesz, ami lehetőségében áll, hogy ökológiai lábnyomát csökkentse. Igaz, ennél sokkal nagyobb arányban vannak azok, akik erősen motiváltnak érzik magukat a cselekvésre…
Környezetvédelemből jeles?
A World Wildlife Fund Canada (WWF) által készített felmérés során a kutatók arra kérték a megkérdezetteket, hogy az iskolai osztályzatokhoz hasonló skálán értékeljék környezetvédelmi teljesítményüket. A mintegy kétezer válaszadó részvételével készült kutatás eredményei szerint azonban viszonylag kevesen vannak, akik jelesre értékelnék eredményeiket.
Csak mintegy ötből egy válaszadó (18%) ítélte úgy, hogy minden rendelkezésére álló lehetőséget megragad, hogy a mindennapok során csökkentse életvitele a bolygó ökológiájára gyakorolt káros hatásait. Körülbelül negyven százalékuk értékelte „jóra” a teljesítményét, vagyis úgy vélte, igyekszik mindent megtenni, de hiányosságai azért még vannak. A megkérdezettek alig 5 százaléka értékelte teljesen elégtelennek környezetvédelmi erőfeszítéseit, vagyis ennyien vallották be a kérdezőbiztosoknak, hogy nem tesznek semmit a környezet megóvása érdekében.
A kutatás során mindazonáltal a válaszadók többsége cselekvésre motiváltnak minősítette magát. Mintegy 28 százalékuk erősen, 52 százalékuk pedig szimplán motiváltnak érzi magát arra, hogy a saját maga és háztartása ökológiai lábnyomát csökkentse.
60 perc a Földért
A kutatás apropóját a WWF által kezdeményezett Föld órája mozgalom adta, amelyet 2010-ben március 27-ére hirdetetett meg a környezetvédelmi szervezet. A klímavédelmi akcióhoz csatlakozók vállalják, hogy egy órára (este fél 9-től fél 10-ig) lekapcsolják a világítást.
A 2007-ben indult mozgalomhoz tavaly már összesen 88 ország 4000 települése, valamint nemzetközi szinten több százmillió ember csatlakozott. Az akció során olyan nevezetességek borultak 60 percre sötétbe, mint a római Colosseum, a Golden Gate híd San Fransiscoban vagy a Torontóban álló CN Tower.
Magyarországon 2009-ben 67 település, több mint egymillió ember, valamint számos iskola, közintézmény, nagyvállalat és kisvállalkozás vett részt az akcióban. Hazánkban olyan látványosságok világítását kapcsolták le a jó ügy érdekében, mint a tatabányai Turul, a Parlament vagy a Művészetek Palotája.
Forrás: ELTE TáTK
2010-03-17 09:10:28