Mondta a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója az MTI-nek.
Tóthné Lippai Edit tájékoztatása szerint nagyon nagy mennyiséget kell elfogyasztani az áruházpolcokról leszedetett, szennyezett bébiételből ahhoz, hogy hasmenést okozzon, ez a babáknál nem releváns, hiszen nem tudnak sokat elfogyasztani belőle.
Aki azonban közülük érzékeny, annál a kisebb mennyiség is okozhat hasmenést. A bébiételben talált szerrel az a probléma, hogy a rákkeltő hatása a tudomány jelenlegi álláspontja szerint ismert hosszú távra, ha tehát valaki hosszasan fogyaszt belőle, felnőtt korban jelentkezhet a hatása, akkor hajlamosabb lehet az allergiára is.
A Tesco-ban a tavaszi szlovák eredetű, OVKO márkájú, Novofruct előállítású bébi desszertben 0,027 mg/kg kaptán növényvédőszer-hatóanyagot mértek, holott a bébiételek a hatályos jogszabályok szerint egyáltalán nem tartalmazhatnak növényvédőszer-maradékot. Azóta további, több mint tíz, almát tartalmazó, szintén a szlovák Novofruct által készített, OVKO márkájú bébiétel termékben is kimutatták a szennyezettséget.
Pedig a bébiételeket elvileg bioalmából szokták készíteni, ezért a szlovák hatóságnak is lehet majd dolga az ügyben - vélekedett a szakember.
Az országban tavaly november óta lévő Novofruct terméken nem volt gyártási szám, nem fogyott kellőképpen, ezért akcióban kínálták, a Tesco jelenleg vizsgálja, mennyi fogyott belőle - mondta Tóthné Lippai Edit. Hozzátette: a tavaszi fokozott, kiemelt ellenőrzésük során körülbelül 50 ezer üveget szedettek le a Tesco polcairól.
Mivel ilyen esetben a forgalmazó is felelős, a Tesco milliós nagyságrendű bírságra számíthat - hangsúlyozta az MgSzH igazgatója.
A Tesco az ügyben közölte, hogy visszatéríti a növényvédőszerrel szennyezett bébitápszerek árát és mivel a gyártó más, almát tartalmazó termékében is találtak szennyeződést, ezért az áruházlánc azokat is visszavonta a forgalomból.
Forrás: MTI
2010-04-07 10:31:58