 |
|
|
|
Ön mikor kattan be? Hogyan győzi le a haragját?
|
|
|
|
Ugye, előfordult már, hogy a mamája addig nem engedte el otthonról, amíg rendet nem tett a szobájában? Erre kezdetben csak enyhe bosszúsággal reagált, majd, amint szedegette fel a szétszórt ruhákat és magazinokat a padlóról, egyre dühösebb lett.
|
„Hogyan merészeli? Hiszen nem vagyok már gyerek!” – gondolta magában, de nem szólt, csak dúlt-fúlt. Ennek az lett az eredménye, hogy csapkodta az ajtókat és csúnyán rákiabált a kistestvérére.
Nos, ez az egyik módja annak, hogy kiöntse a haragját. Végül is valamilyen megnyilvánulását adta érzelmeinek és megnyugodott tőle. De még számos olyan eset előfordulhat, amikor mindentől dühbe gurul – mert talán aznap egyszerűen bal lábbal kelt fel…
A dühkitöréseknek részben azok a változások az okozói, melyeken a fejlődő szervezet – egy bizonyos korban – keresztülmegy. Az oly sokat emlegetett hormonok vad hangulatváltozásokat és érzelemkitöréseket válthatnak ki. Másrészt – tizenéveseknél, felnőtteknél egyaránt – a stressz is okozhatja őket, hiszen a nagy feszültségben élő emberek sokkal könnyebben dühbe gurulnak. Harmadrészt a személyiségtől függ. Talán ön mindig is olyan alkat volt, aki gyakran türelmetlen, vagy aki nagyon intenzíven éli át az érzelmeit. Gyermekkora óta olyan típus volt, aki addig dühöng, amíg „fel nem robban”. Valószínűleg azt tapasztalta a családjában, hogy könnyen felingerelhetik egymást még azok is, akik közeli rokonok és szeretik egymást.
Mindegy, hogy mi okozza, de egy dolog bizonyos: ön gyakran haraggal fordul a világ felé. Másoknál is előfordul, és ez teljesen normális is így. Semmi rossz nincs a dühben. Az viszont számít, hogyan kezelik. Az öntől függ, hogy megtanulja érezni a dühkitörés közeledtét és egészséges módon kezelje azt. Ha felnőtt, könnyebben megy, de tizenéves korban is lehet tudatosan és önuralommal viselkedni – amire a gyerekek nem képesek. A kisebbek ezért szoktak hisztériázni. Amikor már érettebbek, tudatában vannak érzelmeiknek és megtanulhatják a gyakorlatban, mit lehet tenni, amikor a haraghoz hasonló, erős érzelmek kerítik hatalmukba.
Önnek meg kell tanulnia felismerni, mikor „kattan be”, így dühével hatékonyan meg tud majd birkózni. Ezáltal hozzászokik ahhoz, hogy valahogyan kifejezze magát, igyekszik azt tenni, amit másoktól is elvárna hasonló helyzetben, jobban tiszteletben tartva másokat és magát. Egyik üdvözítő módja a harag kezelésének (amelyik nagyon jól működik a szülőkkel szemben) a lehiggadás.
Íme, a lehetséges megvalósítás négy lépésben:
1. Amikor valamitől kezd nagyon ideges lenni, próbáljon megálljt parancsolni magának és megnyugodni, majd gondolkozzék, mielőtt még bármit tenne vagy mondana.
2. Mikor már nyugodt, próbálja elmondani annak, akire haragszik, mi a problémája és az milyen érzéseket vált ki önből. (A példánál maradva lehet így: „Anyu, nem szeretem, ha megbüntetsz, mielőtt még lehetőséget adnál arra, hogy megtegyem, amire kértél. Ilyenkor úgy érzem, kisgyereknek tekintesz.”)
3. Próbáljon megoldásokat találni és azok következményeire gondolni (a példánkban az egyik megoldás az lenne, hogy nem tesz rendet a szobájában, de ha tovább gondolkozik rajta, rájön, hogy ez hová vezetne).
4. Magyarázza el a megoldását és próbálja meg működtetni. („A jövőben légy szíves, mondd meg először, mit kívánsz tőlem, és várj, hogy megteszem-e, mielőtt büntetéssel fenyegetsz.”) Jól jöhet ki mindkét fél számára, ha a figyelmét tudatosan arra összpontosítja, hogy ne törjön ki a haragja. A jelenlegi esetben például mondja el, mit érez, és remélhetőleg a mamája nem fog legközelebb úgy beszélni, ami dühöt válthat ki önből. De ha ez a megoldás túl formálisnak tűnik, számos más dolgot is tehet.
Íme, a javaslatok:
• Hallgasson zenét (fülhallgatóval), és táncoljon rá, hogy levezesse a harag okozta energiáját. • Írja le, mi a baja – bármilyen formában –, lehet az vers vagy próza, mindegy, csak adja ki magából.
• Rajzolja le – firkáljon vagy készítsen vázlatokat haragérzetéről, erős színeket és vonalakat használva.
• Sportoljon, vagy végezzen bármely más fizikai tevékenységet – meg lesz lepve, mennyire segít levezetni a haragot a mozgás.
• Meditáljon, vagy gyakorolja a mély légzést. Ez akkor működik a legjobban, ha rendszeressé válik és nem csak olyankor, amikor dühös. Ez egy stresszkezelési technika, és segít az önuralom megtartásában, amikor úgy érzi, „felrobban” valamitől.
• Beszéljen az érzéseiről valakivel, akiben megbízik. Nagyon gyakran előfordul, hogy más érzelmek (félelem, szomorúság) húzódnak meg a harag mögött. Ha „kibeszéli” őket, segíthet. • Terelje el a figyelmét – valamilyen szórakozással – arról, ami idegesíti: nézzen tv-t, olvasson, menjen moziba ahelyett, hogy órákig rágódna valamin. Még azt is megteheti, hogy elmegy valahová, ahol teljes tüdőből kiabálhat. Amit viszont nem ajánlunk, az az, hogy arra a személyre kiabáljon, aki miatt dühös, vagy esetleg sírjon, duzzogjon, tárgyakat vágjon a földhöz. Mindez csak fokozná a feszültséget, és még meg is sértené vele a másik felet.
Mondja el a szüleinek, egy tanárnak, pszichológus tanácsadónak vagy bárkinek, akiben bízik, ha: • tartós haragérzete van olyan dolgok miatt, amelyek a múltban történtek és most is folytatódnak; • ingerlékeny, mogorva, rossz hangulatban van szinte mindig; • folytonos haragot vagy dühöt érez saját maga iránt; • olyan haragot kezd érezni, amely napokig tart, vagy arra készteti, hogy magában vagy másokban kárt tegyen.
Ezek lehetnek a depresszió jelei is, ezért együttesen kell kezelni őket. Valljuk be, hogy a harag erős érzelem, amely időnként mindent elsöprő lehet. Ha megtanuljuk, hogyan kezeljük az ilyen, gyakran ránk törő érzelmeket – hidegvérünk megőrzése mellett –, sokkal érettebbek leszünk. Egy kis akarat, erőfeszítés, gyakorlat és türelem kérdése az egész, de megvalósítható. A jutalom az önbecsülés lesz!
Forrás: Galenus/www.patikamagazin.hu
2010-04-24 11:00:00
 |
|
|
|
Ma Nikolett, Hunor napja van.
A szakmai és a magánéleti sikerekhez nem elég a tényeket és a szavakat felfogni, vagy absztrakt problémákat…
Állatégövi jegy ide vagy oda, december van, a varázslások, csodavárások hónapja, a fény és Jézus Krisztus…
Péntek 13, négylevelű lóhere, fekete macska, kéményseprő, patkó. Szinte mindenkinél működik egy-egy…
|
 |