Naponta egy alma az orvost távol tartja - szól a régi mondás. Nem meglepő hát az sem, hogy számos, egészségünkre gyakorolt jótékony hatása mellett ez az antioxidánsokban gazdag, finom gyümölcs hasznosnak bizonyul a bőr számára is.
Többek közt, hatóanyagai révén, késlelteti annak öregedését. Ránctalanító maszk, hidratáló folyadék, feszesítő hatás, hajfényesítő - mind-mind eredhet ebből az ízletes gyümölcsből. Fogyasszunk hát minél többet belőle, és szenteljünk több figyelmet olyan krémeknek vagy más kozmetikai készítményeknek, melyekben az alma kivonatát adalékanyagként használják.
Régi-új segítség a bőrnek
A mai kor kutatói újra meg újra felfedezik az alma erényeit, hiszen ezt a gyümölcsöt már az ókorban is alkalmazták szépészeti célokra. A rómaiak például úgy készítették a híres "pomátát" (pomádét), hogy a szegfűszeggel teleszurkált almákat állati zsiradékba mártottak. Értékes kenőcsöt nyertek belőle, mely bőrápolási célokat szolgált, és egyre népszerűbbé vált. Mára már ismertté vált, hogy az almakivonatok, melyek bővelkednek vitaminokban, ásványi anyagokban, oligoelemekben és főleg antioxidánsokban, hatékonyan védik a bőrt mindenféle káros külső hatással szemben.
A kozmetológiailag is jótékony alma
Csökkenti a bőr öregedését
Az alma jótékony bőrápoló hatása elsősorban annak köszönhető, hogy a káros sejtreakciókkal szemben védő polifenolokban gazdag, melyek közül kiemelendő a katechin, az epikatcehin és a quercetin. Ez utóbbi is erősen antioxidáns hatású növényi flavonoid, mely az összes almafajtában jelen van. Különösen a gyümölcs héja bővelkedik benne, ahol ötször-hatszor nagyobb koncentrációban található, mint a húsában. Könnyen beivódik a bőrbe, hogy a szabadgyökök okozta károkat helyreállítsa Így e gyümölcskivonat egyik fő erénye, hogy felveszi a harcot a sejtek öregedésével szemben.
Napjainkban már tudjuk, hogy az olyan mindennapi külső, agresszív, hatások, mint az UV-sugárzás, a légszennyezés vagy a stressz, kedveznek a szabadgyökök sejtkárosító hatásának, miáltal gyengül az immunrendszer. Az említett quercetin molekulák lehetővé teszik e káros hatás megakadályozását, és ezzel egyidejűleg felveszik a harcot a korai bőröregedés ellen. Antioxidáns hatásuk felülmúlja még a C-vitaminét is.
Növeli a bőr rugalmasságát
Egy másik, ebben a gyümölcsben lévő molekula, a phloretin az, mely növekvő mértékben érdekli a kozmetikai laboratóriumokat. Alkalmazzák adalékanyagként legújabb bőrtápláló készítményeikben. Ez a széles körű, antioxidnás hatást kiváltóanyag erőteljes befolyást gyakorol a pigmentációra, és fokozza a bőr rugalmasságát is.
Étvágycsökkentő
A alma emellett kitűnő étvágycsökkentő, a gyümölcsben lévő egyes molekulák , mint a quercetin és a phloridzin nevű flavonoid mérséklik a cukor bejutását a zsísejtekbe. Az eredmény? Egyes fogyasztókrémek és étrend-kiegészítők egyre sűrűbben tartalmaznak alma-kivonatot, hogy javítsanak a narancsbőrön is.
Hatékony alapanyagok
forrása
Összefoglalva: minden hasznos, ami az almában van! 85% vizet és 15 % szilárd összetevőt tartalmaz, melynek hatóanyagai, mit arról fentebb már szó volt, táplálják, hidratálják, védik az öregedéstől a bőrt.
Az almalé
A gyümölcs kipréseléséből nyert almalé oligoelemekben és ásványi anyagokban (különösen kalciumban, káliumban, nátriumban, magnéziumban) gazdag. Annak érdekében, hogy a bőr számára hasznosítsák ezeket a jótékony hatású elemeket, egyes kozmetikai laboratóriumok a termékeikben hagyományosan használt vizet almalével helyettesítik, ami stimulálja a bőrfeszesítő keratinocyta molekula, a bőrsejtek fejlődését, a köröm, a haj növekedését is.
Az almahéj
A héjban található quercetin antioxidáns molekula, és mint fentebb említettük, rendkívül értékes hatóanyagot jelent a bőr öregedése ellen. Benne található a legtöbb vitamin is.
Almaborecet
Erjedés útján nyerhető, összehúzza a pórusokat, így megelőzhető vele a mittesszerek megjelenése és a fénylő bőr kialakulása. Hajöblítésre is használható, ragyogást ad a hajnak.
Forrás: Galenus
2010-05-05 10:21:36