Az életmód, a szokások fejlődéséről, napjainkban történő megváltozásáról sokat lehet hallani, de vannak területek, például a munkamegosztás otthon, ahol sajnos minden állni látszik. Szükségtelen azon keseregni, hogy a végzett vizsgálódások szerint az elmúlt évtized alatt a férfiak által otthon, a házimunkával töltött idő mennyisége mindössze 10 perccel növekedett. Lesújtó statisztikai adatok azt mutatják, hogy a régi minta, mely szerint a férfi a családfenntartó, a nő a háziasszony, valahol napjainkban is - a lényegét tekintve - megingathatatlannak látszik. Vagy mégsem? Hiszen ma már a nők túlnyomó része házon kívül is dolgozik, bejár a munkahelyére. Persze az nem akadályozza meg abban, hogy duplán dolgozzon, mintha genetikailag arra lenne beprogramozva, hogy csak ő főzzön, mosson, vasaljon, takarítson, és persze nevelje a gyereket. Csodára várni nincs értelme, inkább hatékony megoldásokat kell találni annak érdekében, hogy az otthoni feladatok már a házasság elejétől fogva ne váljanak konfliktusok, harag és veszekedés, értetlenség forrásaivá.

Elfogadni a másik stílusát

Igaz, a férj mosogatószertől habosan hagyja mindig a szivacsot, nem fordítja le fejjel lefelé a poharakat, hadd porosodjanak és sorolhatná a feleség azokat a dolgokat, amelyek nem az ő stílusa szerint valók, még ha a férj végez is valamilyen házimunkát. Igen, a férj gyakran nem látja el az otthoni feladatokat, ahogy elvárná élete párja, de azért az ő munkája is ér annyit, mint a másé. Kedves ifjú (és talán régebbi) feleségek, élettársak, fölösleges csípős megjegyzéseket tenni a férj által végzett munka minőségére, mert akkor a teremtés koronája hamar abbahagyja a segítést, és nem is kezd bele újra!

A pszichoterapeuták szerint a nőknek nem úgy kellene már gondolkodniuk, hogy a ház körüli teendők megfelelő ellátása képességének ők az egyedüli birtokosai. Ha a nő megállapodik a férjével, élettársával abban, hogy pontosan ugyanazt végzi el, amit ő, igazságos munkamegosztás szerint, akkor azt jelenti, hogy a két fél elfogadja a nemek közti egyenlőséget. És nem kell a férfira rákényszeríteni, hogy ugyanúgy dolgozzon, mint a nő. Ellenkezőleg, ki-ki a maga tempója, módszere szerint. Nem szükséges, hogy a gyermek, látva a munkamegosztást a szülei között, két azonos modellt lásson, hanem egy női és egy férfi mintát.

A tehetség értékelése

Szórakoztatja az egyik felet, ha végigsétál a szupermarket polcai közt, és kiválasztja reklámokban látott, legújabb áruféleséget? A másik felet pedig, ha kedvenc zenéje hallgatása közben vasalhat? Igen, akkor ezek a feladatok nem feltétlen fárasztóak, viszont azzá teheti a bevásárlás, a vasalás vég nélküli ismétlődése. Helyes tehát aszerint elosztani a munkát, hogy kinek mihez van kedve, és tehetsége; tanácsos továbbá váltogatni is a munkafajtákat, hogy azokat ne uralja az egyhangúság. Ha a feleség nem rajong például a főzésért, megteheti azt a férj is, ha kedvét leli benne, és ráadásul kreatív is ebben a fajta tevékenységben. Egyúttal be is vásárolhat, hiszen ha főz, ő tudja, mi kell hozzá, az ő ízlése szerint. Ugyanakkor lehet, hogy a feleség a lakás tisztán tartását gondolja mindennél előbbre valóbbak, tehát az ő feladata lesz a takarítás, porszívózással, felmosással együtt. Ugye, kedves hölgyek, mindjárt jobb a kedvük, ha nem önöknek kell a boltból cipekedniük, főzniük, és utána még takarítaniuk is?

Úgy kell tehát megválasztani a házimunka-féleségeket, hogy az mindkét félnek a maga elképzelésével, kedvével, tehetségével találkozzék. Mindjárt szívesebben pelenkáz a mama, ha a papa viszi bölcsödébe a kicsit. Természetesen nemcsak a kedvet, a hozzáállást, hanem a lehetőségeket és a képességeket is figyelembe kell venni, mint az a fentiekből kitűnik.

Megtanulni kérni

A férj részvétele nem történik meg spontán módon? Ilyen - gyakori - esetben nem helyes, ha a nő vállalja az önfeláldozó mártír szerepét, aki alázatosan mindent megcsinál, hanem inkább tanuljon meg kérni. "Sokkal gyorsabban menne a dolog, ha segítenél nekem" vagy "Nem is olyan nehéz, végezd már el ezt, nekem mást kell csinálnom" kezdetű kérésekkel, ha nem is azonnal, de hosszabb távon igenis lehet eredményt elérni. Ha kedvesen, lágyan, nem parancsolóan teszi mindezt a női nem képviselője, nagy esélye van rá, hogy a teremtés koronája felemeli tekintetét az újságolvasás közben, feláll a karosszékből, és mondjuk a konyha felé veszi útját.

A pszichológusok szerint a segítség kérése azt az érzetet kelti a másik félben, hogy őrá szükség van. Ha a nőről az a kép alakul ki, hogy egyedül is mindent meg tud oldani, akkor nem lehet csodálni, hogy a férfi mozdulatlan marad, látván a sok otthoni teendőt. És ez az idő múlásával a nő részéről tehetetlenségbe, keserűségbe csap át. Vigyázni kell azonban a kérlelés módjára. Nem szabad reklamálni a segítséget, hanem a férfi hozzáértésére vagy egyes munkaterületeken szerzett tapasztalatára kell hivatkozni. Például tanácsot kell kérni tőle, hogyan lehet megoldani egyszerre több feladatot.

A kellő figyelem szentelése apró dolgoknak

A férfi kedvenc csemegéjének az elkészítése, vagy például valamilyen intézendő ügy miatti telefonálás olyankor, ha a másiknak nincs hozzá kedve - eredményre vezet. Az is hatásos, hogy amikor a férfi valami kis figyelmességgel, esetleg virággal jön haza. Akkor a nő ezt majd viszonozza, például a férfi holmijának a rendbe rakásával.

Általánosságban: a másik kedvére tenni azt jelenti, hogy törődnek vele, gondját viselik. A napi gondok, az ismétlődő tevékenységek közepette nem nagy kinyilatkozások útján fejeződhet ki legjobban a szerelem vagy a szeretet, hanem apró figyelmességek, kicsi odafigyelések segítségével.

A "gőz kiengedése"

Bizonyára ön is megtapasztalta már: a végsőkig elkeseredve attól, hogy mindent magára vállalt, "kiengedte a gőzt", és egyszer csak kíváncsi volt arra, hogy milyen az, ha például abbahagyja az ingek vasalását, és amikor már egy sincs a szekrényben, vajon kezébe veszi-e a vasalót a férfiember. Kivéve persze, ha élete párja olyan típus, aki megrántja ilyenkor a vállát, és azt mondja: "Nem baj, ha nincs már több ing kivasalva, a zakó alatt úgysem látszik." Ebben az esetben nincs miben reménykedni, mint ahogyan a kórosan rendetlen embert sem lehet ilyen módszerrel a rendrakásra kényszeríteni (azaz úgy, hogy a végsőkig hagyni elfajulni a felfordulást). Más típusnál viszont eredményes lehet a fenti kísérlet.

Másfelől, a pszichológusok szerint a nők gyakran elfelejtik, hogy amit látszólag a másik miatt, a társ javára tesznek, az tulajdonképpen az ő saját megelégedésüket szolgálja. Ebben nem lenne semmi kivetnivaló, viszont akkor nem kell mártírnak lenni, állandóan panaszkodni. Ellenkezőleg: mindkét fél megelégedettségére kell törekedni.

Nehéz pontosan "kiszámolni" a feladatokat

Az 50-50%, a tökéletes egyensúly, az abszolút igazságos munkamegosztás elérése nem létezik. Nem könnyű "kiszámolni", mennyit ér egy feladat elvégzése. Lehet, hogy ön három napja mossa a másik holmiját a mosógépben, ő viszont azalatt elvitte az autót a szervizbe (mellyel a családot is fuvarozza), és megcsinálta a polcot az előszobában, amelyre a már régóta a parkettán tornyosuló könyvek feltehetők. Ez utóbbinál érdekes megjegyezni, hogy a nő gyakran nem tekinti házimunkának azt, amit a férfi nem mindennapi teendőként végez el. Legyen tehát igazságos, és a nagyobb jelentőségű, bár a férfi által nem mindennap végzett munkát is tudja értékelni.

Azt is tudni kell, hogy a férfiak azt szeretik végrehajtani, ami látványos: elvinni a gyerekeket az iskolába, az autót rendben tartani, barkácsolni, a kerti partin a tűzre ügyelni (mialatt ön beleun a vendégsereg számára beszerzett hús - kevésbé látványos - darabolásába) - ez mind a férfi kedvére való. Hagyja tehát a nő, minden megjegyzés nélkül, hogy a látszat legyen az első a férfinál, akkor is sokat segíthet.

Nem kell a tökéletesre törekedni

Bizonyára kezdetben ön is a tökéletest tűzte ki célul, később azonban meg kell tanulnia, lemondania arról, hogy minden a legjobban sikerüljön. Porosak a bútorok (de már kiporszívóztak a szobában), nincs megfelelően kiteregetve (de minden ruha ki van mosva), a vakáció jónak indul, de a nyaralás az utolsó percben lett elintézve? Lehet, hogy mindez kellemetlen, de semmiképp sem drámai, és főleg nem szabad érte a másikat hibáztatni. Minek tegyen valamit a férfi, ha a nő úgyis mindig jobban tudja? Meg kell tehát elégedni a nem tökéletesre sikerült dolgokkal, főként akkor, ha azok elvégzésében mindkét fél egyenlő arányban részt vett.

Forrás: Galenus