Beszéljünk a szexről – hasznos lehet!
Szemérmesen hallgatunk, vagy merészen beszélünk róla? A szexológusok szerint hasznos lehet, ha minél sűrűbben szóba hozzuk ilyen jellegű problémáinkat – csak meg kell találni a módját. Az alábbi személyes példákból kitűnik, ki hogyan áll hozzá a dologhoz, és mi a véleménye róla a szakembernek.
Napjainkban a szex nem tabutéma többé, és egyre többen elfogadjuk szerepeltetését az irodalomban, a médiában, a művészetben… De vajon könnyen térünk-e rá „magunk között”, amikor a barátnőnkkel csevegünk erről-arról? Az internetes fórumok elgondolkodtathatnak minket. Ezeken a helyeken a legcsapongóbb képzelet szülte kérdésekről és válaszokról lehet olvasni. Emellett van alkalom a tapasztalat- és véleménycserére – a legváltozatosabb skálán mozogva ebben a tárgykörben – a netes barátok között. Persze, ha „élőben”, a jó barátnőnkkel is tudunk beszélni róla, miért ne tennénk meg?
Gyakran fordul elő az is, hogy tanúi vagyunk „kemény” beszélgetéseknek fiatal lányok közt, akik már bizonyos fokig jártasak a témában. Meglepődve hallhatjuk őket kávéházban, mobiltelefonon hangosan beszélni a szexről, de még akár a zsúfolt villamoson vagy metrókocsiban is. És ezeknek a lányoknak nincsenek komplexusaik…. Mintha bizonyítani akarnának valamit szexuális lehetőségeikről, képességeikről, „tehetségükről”. Ez normális az ő korukban, egyúttal a mai kor légköre is olyan, hogy sokan úgy vélik: félre kell tenni a szégyenlősködést. Mégis, a szexualitásról beszélni később, felnőtt korban, jó barát(ok) előtt, még mindig kényes kérdés maradt sok nő számára – persze az azzal kapcsolatos tréfálkozáson kívül, amire általában készen állnak, és szakítanak rá némi időt. Pedig nem helyes gyakran kerülendő témának tartani a szexet a közeli barátnővel való társalgás közben, hiszen szabadon beszélni róla annyit jelent, hogy több figyelem terelődik magunkra és a másikra is e téren. Jobban „kinyílik a szemünk”, informálódunk, amiből profitálni lehet a szerelmi élet, az erotikus lehetőségek javára. De soha ne legyünk indiszkrétek: a szexológusok óvatosságra intenek, a személy megválasztása és a részletek kiteregetése tekintetében. Nem feltétlen jó dolog feltárni hálószobatitkokat, ha nem győződtünk meg arról, hogy beszélgető partnerünk nem él vissza vele, és az sem mindegy, hogyan kezeljük a témát. Nem kell hallani mindent még a legjobb barátnőnk rejtett szexuális titkairól sem. Néhány jó tanácsot adunk ahhoz, hogyan profitáljunk többet az ilyen jellegű, bizalmas beszélgetésekből. Szexológusok páciensei nyilatkoznak az alábbiakban – és a szakember reagál rájuk.
Magdolna, 36 éves
„Zavarban vagyok…”
„A múltkor a barátnőm elmondta, hogy a férje semmit nem nyújt az előjátékban, majd gyakran kudarcot vall a szexben. Ez eléggé zavart engem, mert ismerem a férfit. Furcsa módon, amikor csak látom őket együtt, visszagondolok erre a beszélgetésre. Nem érzem már magam olyan könnyednek többé, ha velük találkozom, kissé zavarban vagyok a férje, tulajdonképpen egyik barátom előtt.”
A szakember véleménye:
Tanácsolható, hogy lehetőleg ne beszéljünk a férjünkről, élettársunkról, partnerünkről intim dolgok tekintetében olyan (hozzánk közel álló) személynek, akiről tudjuk, hogy ismeri őt, és emiatt zavarba jöhet a későbbiekben. Ha ilyen alkat a jó barátnő – akkor még neki sem ajánlott erről szót ejteni. Egyrészt a férjünk, partnerünk iránti tiszteletből, másrészt ne okozzunk kellemetlen perceket a barátnőnknek, közeli ismerősünknek akár a legközelebbi találkozáskor. Természetesen módunkban áll az is, hogy elhárítsuk a témát, ha a beszélgetőtársunk netán mégis felveti. Ügyesen válaszoljuk azt, hogy nem könnyű tanúi lenni az ilyen magánéleti, bizalmas dolgoknak, kudarcoknak, a férfi hibáinak szexuális téren. Tereljük át a beszélgetést más témára: az érzelmek, a párkapcsolat, a napi együttélés problémái felé; kevésbé „sikamlós”, de mégis a szexszel némileg összefüggő területekre.
Anna, 39 éves
„Komplexusaim lettek…”
„Van egy barátnőm, akivel szinte mindenről tudok beszélgetni, beleértve az érzelmi és a szexuális élet problémáit. Nos, a sors úgy hozta, hogy nemrégiben ráköszöntött a várva várt szerelem. Perzselő a kapcsolata az új kedvesével, de azt vettem észre magamon, hogy ha intim részletekkel fűszerezve beszél róla, az rossz érzést okoz nekem. Komplexusaim keletkeznek emiatt. Az én nemi életem ugyanis nem kielégítő, ő pedig többszörös orgazmusokról beszél nekem, amiket átél a barátjával…”.
A szakember véleménye:
Az élet úgy hozza, hogy rendszerint olyan barátnőt választunk, akinek elmondhatunk mindent, anélkül, hogy terhelnénk vele. És bizony fogadóképesnek kell lenni arra is, ha ő tárja fel élete egy-egy örömteli – vagy később aztán problémássá váló – időszakát, viszonylagos részletességgel. De természetesen tanácsolható, hogy egyik fél se vigye túlzásba az intim pillanatok ecsetelését. Ha ebben a témában szakadék tátong köztünk, jobb, ha rövidebbre fogjuk mi is a bizalmas dolgok elmesélését, és arra kérjük a barátnőnket is. Hiszen ilyenkor óhatatlanul összehasonlítást teszünk a mi helyzetünkkel, vagy akár a mi társunk „teljesítményével” szexuális téren. És ha a barátnő esetleg túloz is ezzel kapcsolatban, mi a végén szomorúságot érzünk a saját párkapcsolatunkban. Ugyanígy mérsékelni kell a téma megtárgyalását a barátnőnkkel, ha pillanatnyilag mi nem rendelkezünk férfipartnerrel.
Olga, 45 éves
„Nagyon jól megvagyok így is…”
„Nem érzek hozzá kedvet, hogy feltárjam intim dolgaimat a barátnőim előtt, akármilyen közeliek is. Nem azért, mert zavarban vagyok előttük, hiszen ők ellenkező magatartást mutatnak, és szinte mindent elmondanak nekem „hálószobatitkaikról”. Így a témát megszoktam már. Az ok inkább az, hogy úgy vélekedem: ami a barátom és köztem történik az ágyban, nem tartozik másra, csak kettőnkre. De persze nem akarok sértődést abból, hogy a barátnőim hiányolják nálam az ilyen fajta őszinteséget.”
A szakember véleménye:
Ha nincs igény az intim dolgok elbeszélésére a barátnő(k)nek, akár csak érintőlegesen is, minden részletezés nélkül, az a legtöbbször azt bizonyítja, hogy elégedettek vagyunk a partnerünkkel, a szexuális életünkkel. Hajlamosak vagyunk ugyanis „dicsekedni” az ilyesmivel, ha magunkat akarjuk megnyugtatni, bizonyossá tenni e tekintetben. Így alapvetően az a fontos, hogy mi érezzük biztosnak magunkat abban, hogy jól választottunk partnert szexuális téren, kellemesen érezzük magunkat a párkapcsolatban, és nem az, hogy „kitegyük a kirakatba” a dolgot. Az is előfordulhat természetesen, ami Olga példájában is benne van: akár jó, akár rossz a kapcsolat, az maradjon a két érintett fél titka – ez esetben meg kell hagyni a szabadságot e tekintetben még a legjobb barátnőnknek is.
Aliz, 42 éves
„Az ilyen beszélgetés felszabadít…”
„Szemérmes típus vagyok, de úgy érzem, egy napon felszabadultam: amikor a barátnőm intim tanácsot kért tőlem. Egészen megindított az irántam tanúsított bizalmának ez a jele. Hirtelen én is felszabadultan kezdtem beszélni vele saját szexuális tapasztalataimról, és arról (mivel kérdezte), mit tegyen, hogy jól érezze magát a szexuális együttlétkor. Azt tanácsoltam neki, hogy tájékoztassa igényeiről e téren is a partnerét, hiszen ő az a férfi, akit szeret, és mindent elmondhat neki. Ez a beszélgetés arra ösztönzött, hogy elgondolkodjam én is arról, mit szeretek valójában a szexben, és hogy ne szégyelljem bevallani…”.
A szakember véleménye:
Ha merünk bizalmasan beszélni a boldog pillanatokról a szexuális életünkkel kapcsolatban a megfelelő személlyel, sok haszonnal járhat saját magunkra és a beszélgető társunkra nézve is. Ez esetben, ha a barátnő még tanácsot is kér tőlünk, jól tesszük, ha megosztjuk vele tapasztalatainkat, minden prüdéria nélkül, mert segítjük őt az örömteli kapcsolat elérésében. Egyúttal előbbre jutunk a gondolatformálásban e téren (ha eddig másként vélekedtünk a téma felvetéséről), a szexuális élet „fogásainak” átadásában, aminek sokszor nem szabad a jó barátnők között titokban maradnia, hiszen mindkét fél profitálhat belőle.
Izabella, 35 éves
„Tájékozottabb lettem…”
„Egy barátnőm bizalmasan elmondta nekem, hogy mióta fogamzásgátlót váltott, sokkal jobban kívánja a szexet, mint korábban. Ezután beszéltem erről a nőgyógyászommal, mivel hasonló gondokkal küzdök, azaz nem igazán vágytam eddig gyakoribb szexuális együttlétre a partneremmel. Az orvosom azt tanácsolta, hogy kövessem a barátnőm példáját, és természetesen segített a gyógyszerváltásban. Meg is lett az eredménye… Nem köszöntem meg a barátnőmnek, mekkora szolgálatot tett bizalmas beszélgetésével, de lehet, hogy megteszem a jövőben. Rájöttem ugyanis, hogy többek közt ezért is érdemes megosztani intim titkainkat az arra alkalmas személlyel, általában a legjobb barátnőnkkel.”
A szakember véleménye
Van úgy, hogy egy bizalmas beszélgetés rendkívül nagy haszonnal jár. Anélkül, hogy a legmélyebb részletekbe belemennénk, egy-egy információ ötletet adhat ahhoz, hogyan javítsunk szexuális életünkön, párkapcsolatunkon. Egy jó elképzelés mindent megváltoztathat. Könnyebben észrevehetjük, hogy igenis vannak eszközök a vágy csökkenésének megakadályozására, illetve a libidó növelésére. Az sem mellékes, hogy rádöbbenünk az intim beszélgetésből, hogy mások is küszködnek szexuális problémákkal, és ez pszichésen pozitívan hat ránk. A jól-tájékozottság segít a komplexusok legyőzésében és esetleg még a párkapcsolat megmentésében is…
KIVEL BESZÉL A NŐ A SZEXRŐL?
Egy francia felmérés szerint a nők 90%-a beszél a szexualitásról a párkapcsolatában. Ez jó hír, mert elsőszámú érdeke mindenkinek, hogy hasznos kommunikációt folytasson a párjával. A cél az, hogy jobban megértesse magát vele, kellően reagáljon a másik elvárásaira, és ő is könnyebben elmondja, melyek az igényei szexuális téren. De ez problémát okoz pont a mi esetünkben, mert nem találjuk a szavakat a takaró alatt? Tanácsolható, hogy beszéljük meg a kérdést a legjobb barátnőnkkel….
Forrás: Galenus/www.patikamagazin.hu
2010-05-17 14:51:31