Skanzen, Gyulai vár, Vajdahunyadvár – Pünkösdi hétvégi programok!

2010-05-21 10:33:46    

Május utolsó előtti hétvégéjén rengeteg program várja a látogatókat szerte az országban!

gyerekekPÜNKÖSDI JÁTÉKOK MÁJUS 23-24.

Pünkösdi Játékok a Skanzenben május 23-án és 24-én


A pünkösdi vásárban kb. 30 árus, tucatnyi mesterséget mutat majd be.  Láthatók és megvásárolhatók lesznek festett bútorok, kőfaragványok, iparművészeti ruhák, fa– és kerámia használati tárgyak, gyöngyékszerek, fajátékok, fonott áruk; a biopiacon házi lekvár, fűszernövények, mézeskalács és levendula kapható. A nagy vásárok ételei kóstolhatók mint töki pompos, dödölle, krumpligombóc, perecek, tócsni és persze az elmaradhatatlan kürtős kalács.

A színpadon fellép a Nógrád Táncegyüttes, a Kerekes Band, a Técsői Banda és Szalóki Ági is ad koncertet. A Tallabille zenekar autentikus magyar tekerőmuzsikát szólaltat meg, s népzenei alapú feldolgozásokat is játszanak majd, melyek magyar és más európai népek tekerős hagyományára épülnek.
Úton-útfélen utcaszínházi előadásokba botlik a látogató, s a pünkösdi vásár hangulatáról a Stípa Egyesület gondoskodik, és bemutatja „Szentgyörgyi vásár”-t, ahol korabeli vásárbíróval, állatorvossal, helypénzszedővel, lovas csendőrökkel, mézes kalácsos, gyógyfüves, késes, csizmadia árusokkal, kézzel hajtott kenderköteles kosárülőkéjű hintával, számos felújított lőcsös kocsival, lovakkal, a Kárpát-medencében ősi és őshonos állatok felhajtásával, eladásával, zenével, táncosokkal elevenítik fel a vásár hangulatát.

A szentendrei Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága jóvoltából Mezőtúr után Kalocsa élő hagyományából és népművészetéből kapnak ízelítőt a múzeumba látogatók. 2009 őszén ilyen címen került be a szellemi kulturális örökség magyar nemzeti jegyzékére: „Élő hagyományok Kalocsa kulturális terében: hímzés, viselet, pingálás, tánc.” A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes és a Mezei Virágok Népdalkör egy közös produkciót ad elő Bál Pünkösdkor címmel. A Kisalföld tájegység Ásványrárói házában felelevenítik a pünkösdi királynéjárás szokását, a kisebbeket pedig megtanítják a helyi gyerekjátékokra. A kalocsai író-, és pingáló asszonyoktól pedig egy - az erre az alkalomra felállított - mobilfalon betekintést nyernek a híres virágmintás pingálás minden fortélyába és kipróbálható a mintafestés is.

A fesztivál programjai között több utcaszínházi előadás is szerepel. A szekérszínház Szerelem és Móricz Zsigmond címmel ad elő egy darabot, Róka Szabolcs előadásában látható a Szent György és a sárkány, a Lónak vélt menyasszonyt pedig a Budapesti Utcaszínház mutatja be.

PROGRAMOK mindkét napon
programok 9:00-18:00


Pünkösdi vásár a Népművészeti Egyesület Szövetségének szervezésében
Tekergőtér játszótéren:

- Bolyongó vitorlás hajó
 - Labdacsapda
 - Billegtető
 - Kapj el, ha tudsz!
 - Légfoci
 - Tekergőteke
- Körhintázás

Kézműves játszó a Kisalföldön jobb kéz felől (Szolnoki Kézműves Körért és a Tiszamente Népművészetéért Alapítvány):
- gyertyamártás
 - nemezvirág, nemezékszer készítés
 - bőrművesség
 - kötélverés

Kézműves játszó a Kisalföldön bal kéz felől (Kresz Mária Alapítvány):
- fazekas/agyagos
 - fonalas/hálókötés, körmönfonás, zsinórsodrás
 - rongybaba /bábkészítés
 - ügyességi/logikai, társasjátékok

Előadások, színpadi műsorok PÜNKÖSDVASÁRNAP:
10:00-11:00 Tallabille koncert és táncház
10:30-11:00 Kalocsai menet
11:00-11:30 Kalocsai Pünkösdölő
11:00-13:00 Paraszti életképek a Stípa Egyesülettől
12:00-13:00 Kajárpéci Vizirevü: Sobri Jóska
13:30-14:00 Szekérszínház: Szerelem és Móricz Zsigmond
13:30-14:30 Técsői Banda zenél
14:00-14:30 Róka Szabolcs: Szent György és a sárkány
14:00-15:00 Tallabille koncert és táncház
15:00-16:00 Kerekes Band koncert
16:00-18:00 Játszik a Técsői Banda, menetben a Stípa Egyesület
16:30-17:30 Budapest Utcaszínház: Lónak vélt menyasszony

Előadások, színpadi műsorok PÜNKÖSDHÉTFŐN:

10:00-11:00 Majoros Ági: Don Sajn
11:00-11:30 "nyúccs kezet Mária, nyiccs kaput, angyal!" - oratóriumjáték, fehérvári Lilla és Vaskó Zsolt előadásában
11:00-12:30 Vásári életképek a Stípától
11:30-12:30 Tallabille koncert és táncház
13:00-13:30 Nógrád Táncegyüttes Mindenek újulnak előadása
13:30-14:00 Langaléta Garabonciások
14:00-15:00 Gulyás László: Vándormuzsikusok
14:00-15:00 Tallabille koncert és táncház
15:00-15:30 Játszik a Técsői Banda
16:00-17:00 Hallgató koncert - Szalóki Ági és zenekara

Fesztiválnapokon a múzeum reggel 9-től este 18 óráig tart nyitva.

A rendezvény társszervezője a Népművészeti Egyesületek Szövetsége.

családVégvári Pünkösd a Végvári Esték

A Végvári Pünkösd a Végvári Esték rendezvénysorozat keretén belül kerül megrendezésre május 22. és 24. között a gyulai vár történelmi környezetében, ahol 3 napra megelevenedik a múlt. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő végvári esték programsorozaton a következő kulturális és szórakoztató produkciókat tekintheti meg a nagyérdemű: városi komédia korhű jelmezben, a történelmi korokat idéző versenyek, pogányok nyílzápora, szabadtűzön való sütögetés, táncosok és zenekarok, honfoglalás kori lovas íjászat, történelmi íjászverseny, solymászbemutató, végvári karnevál, tűzijáték.


Kaland-Vár, 2010. május 21-24.

2010. május 21-24. között, Pünkösdkor, ötödik alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb játékkiállítását és vásárát. Ezúttal is a játékok óriási kínálatával várják az érdeklődőket. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum termeiben és a Vajdahunyadvár udvarán a játéké lesz a főszerep. Itt mindent ki lehet próbálni itt mindenki a legjobban teszi, ha játszik, mert itt csupa játék a világ.

Ha igazi családi szórakozást keres, jöjjön ki Pünkösdkor a Kaland-Várba! Ezúttal is lesz lovagi játék, arcfestés, ugrálóvár, készségfejlesztő játék, filmvetítés, könyvutca, játékbemutatók, óriás társasjáték, sorsolás, s minden, mi szem-szájnak ingere, játékosnak kedvence.

Az idei év meglepetése: Ingyenesen látogatható a rendezvényen a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Kincsem-Imperiál Kiállítása.
További információ: www.kaland-var.hu

Forrás: www.esemenymenedzser.hu

Egészségügy és internet
Ön mire használja az internetet az egészségügyi ismeretszerzésben?

Impresszum   |    Médiaajánlat   |    Adatkezelési nyilatkozat

Copyright © Galenus Kiadó. Minden jog fenntartva!