 |
|
|
|
Napjaink legfenyegetőbb bőrbetegsége!
|
|
|
|
|
|
Napjaink legfenyegetőbb betegségei közé tartoznak a bőrfelszínen kialakuló daganatos megbetegedések, vagy egyéb kóros elváltozások, melyeknek részben a káros napsugarak, részben pedig genetikai tényezők lehetnek az okozói.
|
Anyajegyeink védelme
A rosszindulatú bőrdaganatok közül a melanoma a festékes anyajegyekből, vagy az ép bőrről is kiindulhat, de kellő óvatossággal és megelőzéssel csökkenthetjük a kialakulás kockázatát. Az alábbiakban dr. Fáy Andrea, a Budai Egészségközpont bőrgyógyász szakorvosa mondja el számunkra, hogy melyek a veszélyeztető tényezők, valamint hogyan lehet a megbetegedések ellen védekezni.
„A bőrünkön található anyajegyek egy része már születésünkkor megtalálható rajtunk és egy része az évek során alakul ki. Bármelyik esetről is legyen szó, nagyon fontos az éves rendszeres szűrővizsgálat. Abban az esetben, ha azt tapasztaljuk, hogy az anyajegy megnőtt, alakja, színe megváltozott, viszket, vagy felülete kisebesedett, azonnal orvoshoz kell fordulni. Az időben felfedezett rosszindulatú megbetegedések esetében nagyobb az esély a teljes gyógyulásra – mondta a doktornő.
Az anyajegyek elváltozásának egyik okozója a napsugárzás vagy a túlzásba vitt szoláriumozás. Akin sok anyajegy található, az lehetőleg kerülje az erős napsütést, és mindenképpen használjon a bőrtípusának megfelelő faktorszámú fényvédő krémet. Különösen veszélyeztetettek a világosabb bőrűek, hiszen ők könnyebben leégnek, mely megnövelheti a melanoma kialakulásának az esélyét. Nagyon fontos, hogy betartsuk a napozás szabályait: tizenegy és három óra között akkor se tartózkodjunk huzamosabb ideig a napon, ha a legerősebb naptejet használjuk.
A daganatos elváltozásoknak számos esetben genetikai vagy egyéb oka lehet. Ebben az esetben a megelőzés legjobb módszere a rendszeres ellenőrzés.
Ha a testünkön lévő anyajegyeken bármilyen eltérést tapasztalunk a formáját, színét és felszínét tekintve, azonnal forduljunk bőrgyógyász szakorvoshoz, aki speciális eszközökkel meg tudja állapítani, hogy milyen veszélyeket rejthet elváltozás. Nem minden esetben áll rosszindulatú daganat a háttérben, bizonyos esetekben azonban indokolt lehet az anyajegy sebészi úton történő eltávolítása.
„Ha nem tapasztalunk rendellenes elváltozást, akkor is érdemes évente megvizsgáltatni anyajegyeinket, hiszen az alig negyed órás vizsgálat akár életmentő is lehet. Az otthon végzett rendszeres önvizsgálat is segíthet az esetleges betegségek korai kiszűrésében” – tette hozzá a doktornő.
Forrás: Budai Egészségközpont 2010-05-25 12:27:41
|
|
|
Sok gyermekorvos és gyakorló anyuka ragaszkodik a "patikai popsikenőcsökhöz", amiket a gyermekorvos…
Habár a gyermekek helyes fogápolásra való nevelése a kicsik növekedésével együtt fejlődik, mégis sok…
"Anyu, apu, gyertek játszani!" - nos, ez gyakori kívánság. Ideális lenne, ha naponta sor kerülne közös…
Egy 16 éves fiú meghalt, mert öngyújtógázt szívott. Ezt a szert egyre több fiatal használja bódító hatása…
Hírek újonnan megjelent termékekről
|
 |