Az álom: barát vagy ellenség?

A legtöbben azonban nem tudjuk, milyen jelentőséget tulajdonítsunk neki, hogyan kezeljük maradandó vagy elröppenő álomképeinket. Mi hát az álom? Nevetséges amulett? Agyunk "mellékterméke"? Vagy - ahogy a pszichológusok tartják - egy megközelítési út belső világunkhoz?

Éjszakáinkból mintegy másfél órát foglal el az álom - ami nem elhanyagolható tényező életünk során. Így nem csoda, ha álmaink tanulmányozása szüntelenül folytatódik... immáron évszázadok óta, mind tudományos, mind pedig "amatőr" szinten. Az azonban nyilvánvaló, hogy álmodni pszichológiai szükségszerűség, ami lelki egyensúlyunk egyik meghatározó eleme lehet. Mindazonáltal az álmok máig megőrizték rejtélyes jellegüket. De vajon gondoltunk-e már arra, hogy ellenünk vagy inkább mellettünk "dolgoznak-e"?

Korábbi magyarázatok

A XIX. század kutatói úgy tartották, hogy az álom egyszerű élettani reakció a környezetünkből jövő hatások által kiváltott, testi érzékelésekre. Így, ha az álom értelmetlen jellegére magyarázatot kerestek, a fantázia világához jutottak. Ezt a feltevést később kiegészítették egy másikkal, mely szerint az álom segíthet "karbantartani" a memóriát. Úgy vélték, hogy az álomképek az éjszaka folyamán az agyban lezajló - a memóriával összefüggő - átrendeződések következményei. Ennek kapcsán két lehetőséget hangsúlyoztak: az álom vagy az elraktározott emlékek egyfajta "gyűjtőhelye", összerendeződése, vagy ellenkezőleg: azokat az emlékképeket képviseli, amelyeket hosszabb-rövidebb távon belül kirekesztettünk memóriánkból. Napjainkban ezeket a teóriákat pszichológiai vagy neurológiai kísérletek eredményei nem erősítették meg.

Az én elalszik, a tudattalan felébred...

1990-ig, Sigmund Freud: Álomfejtés című, korszakos jelentőségű műve megjelenéséig kellett várni, hogy az álom a pszichoanalízis területére lépve fontos funkcióra leljen: felfedjen minket sajátmagunk számára. Egyes álmainknak ugyanis nyilvánvaló értelme van: közel állnak a mindennapi élet eseményeihez, és arra szolgálnak, hogy megvalósuljon bennük éjszaka mindaz (pl. egy vágy), aminek teljesülését a nappal nem tett lehetővé. Ha például életformánkhoz hozzátartozik egy szigorú diétázás, könnyen előfordulhat, hogy egy hatalmas adag, "tiltott" étel elfogyasztásáról álmodunk. (Nem véletlenül terjedt el a mondás: "éhes disznó makkal álmodik" - ami persze átvitt értelemben is igaz.) Felnőttkori álmaink túlnyomó része azonban értelmetlennek, összefüggéstelennek tűnik számunkra, és olykor annyira rémisztők, hogy inkább igyekszünk nem gondolni rájuk.

Pedig Freud arra tanít minket, hogy az álom egy megközelítési út a tudattalanhoz, a képek, érzékelések, érzelmek e nagy tározójához. Köztük vannak olyan vágyak is, melyeket erkölcsi tudatunk gyermekkorunk óta felülbírál - és emiatt hozzáférhetetlenek ébrenléti állapotban. Ha pedig az álmok gyakran rendkívül zavarosak, az azért van, mert ennek a tudatnak az alvás alatti elhomályosulása ellenére a kontroll soha nem szűnik meg teljesen. Az álom emellett úgy funkcionál, mint egy talány, mely csak akkor fejthető meg, ha sikerül értelmeznünk. Másképp kifejezve: ha tudjuk helyettesíteni azt, amit világosan mutatott (képeket, szavakat, érzékeléseket, érzelmeket...) azzal, amit elrejtett (az álom igazi értelmével). Az álomfejtéshez így minden bizonnyal pszichoterapeuta segítségére van szükségünk, aki meg tudja világítani mindazt, amit a tudatunk elutasít, és "érvényesíti" az értelmezést.

Hasznos rémálmok?

Még a legfájdalmasabb álmok (melyek lidércnyomásszerűen nehezednek éjszakáinkra és néha nappalainkra is) sem ellenségeink, mert azt jelzik, hogy valami bennünk egy belső konfliktus, nehézség, régi szenvedés feloldására törekszik. Ez az oka annak, hogy a rémálmok olykor kitartóan visszatérnek hosszabb-rövidebb életszakaszaink során. Álmaink fáradhatatlanul igyekeznek a bennünk lakozó különböző erőket "kibékíteni". Ezen álmok tartalmának tudatára ébredni pedig annyit jelent, hogy lehetővé válik személyiségünk addig elhanyagolt, bennünk szunnyadó jegyeinek felélesztése, és ily módon nagyobb összhangban tudunk élni önmagunkkal. Az álmok, még ha lidércesek is, rendkívüli pszichés vitalitásról tanúskodnak, és fontos, belső hangokat jeleznek.

Bármilyenek is legyenek az eddigi hipotézisek, álmaink ily módon értünk dolgoznak. A pszichoanalízis elmélete szerint az álmok - kielégítve elfojtott vágyainkat - éjszakai nyugalmunk fölött őrködnek, egyúttal mintegy "biztonsági szelepként" működve. Előtérbe helyezve mindazt, ami érzékenyen érint, mélyen sújt minket a "kulisszák mögött", az álmok lehetővé teszik belső feszültségeink enyhítését, és eloszlatják azokat a zavarokat, melyek ebből eredhetnek. A fáradtságot, kudarc-érzést, az agresszivitás növekedését, a lelki eredetű testi bajok kialakulását... Mint a fentiekben már szó volt róla, az ideggyógyászok szerint az álmok fontos szerepet játszhatnak a memória-folyamatokban is. Miért ne vennénk hát róluk tudomást, vagy mi értelme lenne félni tőlük? Ellenkezőleg: megérdemlik, hogy elfogadjuk és megismertessük őket. Álmaink így könnyen szövetségeseinkké válhatnak. "Csinálj az életedből álmot, és az álmodból valóságot!"- ajánlotta Antoine de Saint-Exupéry, a nagy francia regényíró...

Forrás: Galenus/www.patikamagazin.hu