A gyerek nem „kis felnőtt”!
Táplálkozási naplók szerint túl sok cukrot, túl sok sót és rettentően kevés vasat esznek a gyermekek. Magyarországon hiánypótlónak számító városi reprezentatív vizsgálat során derültek ki a problémák. Táplálkozási naplók segítségével az 1-3 éves kisgyermekek tápláltsági állapotát mérték fel. A vizsgálatból kiderült, hogy a magyar lakosság köztudottan rossz táplálkozási szokásai már 1-3 éves korban is tetten érhetőek. Ennek pedig az az oka, hogy a szülők helytelenül a saját étrendjükhöz hasonlóan táplálják a kicsiket. „Beigazolódott a feltevésünk, hogy a kisgyermekek ugyanazt az ételt eszik, mint a család többi tagja, pedig egy fejlődő szervezetnek mások az igényei. Mindez azért meglepő, mert már vannak kifejezetten a korosztály számára kifejlesztett, optimális összetételű élelmiszerek” – mondta el Dr. Szabó László, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke.
Vashiány: gondok a suliban?
Az 1-3 éves gyermekek táplálkozásának egyik legnagyobb hiányossága az, hogy a szellemi fejlődéshez elengedhetetlen vas hiányzik az étrendjükből. A kicsik több mint 80 százaléka nem kapja meg a napi szükséges 8 mg mennyiséget, sőt háromból egy gyermek táplálkozása vashiányos, hiszen ennyien kapnak az ajánlott kritikus alsó határértéknél is kevesebb vasat. „Ez azért súlyos probléma, mert a vas hiánya befolyásolja a szellemi fejlődést, viselkedési zavarokat okozhat és állhat későbbi rossz iskolai teljesítmény hátterében is. Bár a vasszint utólagos kezeléssel helyreállítható, de a vashiány következményei visszafordíthatatlanok lehetnek. Egyetlen megoldás a csecsemő- illetve a kisdedkori vashiány megelőzése, mégpedig vasban dús étkezéssel” – magyarázza az okokat Dr. Zonda Igor gyermekorvos.
Rozsdás szög helyett
Az édesanyák számára a legnagyobb kihívást ma az jelentheti, hogyan állítsanak össze egy fejlődő szervezet igényeire szabott vasban dús étrendet, úgy, hogy ne lépjék túl a kicsik számára előírt kalóriamennyiséget. „Nagyanyáink rozsdás szögeket vertek az almába, hogy a szög vastartalma beleívódjon a gyümölcs húsába és a kisgyermek megkapja a szükséges mennyiségű ásványi anyagot. A tudomány túllépett ezeken a régi praktikákon: a vasat nagy mennyiségben tartalmazó zöldségek és húsok mellett érdemes vassal dúsított élelmiszereket kínálni a kicsiknek” – teszi hozzá Dr. Zonda.
Élelmiszerek vastartalma: 1-3 éves gyermekeknek napi 8 mg-ra van szükségük
(Az olajos magvakat csak darált formában érdemes adni 1 éves kortól. A nagyobb darabokat félrenyelhetik a kicsik.)
| Élelmiszer neve |
Vastartalom mg/100 g |
Felszívódás % |
Hozzávetőlegesen ennyi vasat tud hasznosítani a szervezet (mg) |
| libamáj |
30,5 |
15 |
4,58 |
| sertésmáj |
10 |
15 |
1,5 |
| csirkemájkrém |
9,2 |
15 |
1,38 |
| borjúmáj |
7,9 |
15 |
1,19 |
csirkemáj
|
6,5 |
15 |
0,98 |
tejalapú gyerekital
|
1,2 |
70 |
0,84 |
marhamáj
|
5,5 |
15 |
0,83 |
libamájkrém
|
5,5 |
15 |
0,83 |
mák
|
15 |
5 |
0,75 |
szárnyasmájkrém
|
4,8 |
15 |
0,72 |
szezámmag
|
14 |
5 |
0,7 |
házinyúl húsa
|
4 |
15 |
0,6 |
kacsahús
|
3,9 |
15 |
0,59 |
pulykamáj
|
10,7 |
5 |
0,54 |
száraz fehérbab
|
10,4 |
5 |
0,52 |
aszalt paradicsom
|
9,1 |
5 |
0,46 |
hántolt köles
|
9 |
5 |
0,45 |
száraz szójabab
|
8,6 |
5 |
0,43 |
búzacsíra
|
8,4 |
5 |
0,42 |
lenmag
|
8,2 |
5 |
0,41 |
száraz vöröslencse
|
7,6 |
5 |
0,38 |
pisztácia
|
7,3 |
5 |
0,37 |
száraz csicseriborsó
|
7,2 |
5 |
0,36 |
szárazbab
|
7 |
5 |
0,35 |
száraz vörös vesebab
|
6,7 |
5 |
0,34 |
kesudió
|
6 |
5 |
0,3 |
száraz lencse
|
5 |
5 |
0,25 |
rozspehely
|
4,6 |
5 |
0,23 |
friss sóska
|
4,6 |
5 |
0,23 |
szárított sárgabarack
|
4,4 |
5 |
0,22 |
mandula
|
4,1 |
5 |
0,21 |
zabpehely
|
4 |
5 |
0,2 |
friss paraj
|
4 |
5 |
0,2 |
bokormogyoró
|
4 |
5 |
0,2 |
dió
|
3,8 |
5 |
0,19 |
| tehéntej |
0,2 |
15 |
0,03 |
Spenótban, brokkoliban és lencsében ugyan sok a vas, de csak kevés tud felszívódni a gyomorban
A menü összeállításakor nem árt figyelembe venni, hogy a köztudottan sok vasat tartalmazó növényekből (pl. spenót, brokkoli, lencse) magas rosttartalmuk miatt kevés vas szívódik fel, ezért óriási mennyiségeket kellene elfogyasztani belőlük a vasszükséglet biztosításához.
Jobb a helyzet a máj, vörös hús, baromfi és hal esetében
A felszívódás már hatékonyabb az állati eredetű élelmiszerek (vörös hús, máj, baromfi, hal, stb.) esetében. Ebben a korban még kiemelten fontos a tejalapú táplálás. Ám a tehéntejben nagyon kevés a vas, ráadásul, ha túl korán kap a kicsi tehéntejet, akkor megnő az esélye, hogy bizonyos betegségek (allergia, cukorbetegség) kialakulnak. Ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a kicsi 2-3 éves kora előtt ne fogyasszon rendszeresen tehéntejet. A gyermekorvosok a tej pótlására tejalapú gyerekitalt javasolnak, mert ennek összetétele optimális és vastartalma megfelelő.
Túl sok a só és a cukor: a gyermeknek nem tesz jót a sok felvágott és az édesség
A felnőttek étrendjébe illeszthető, de ennek a korosztálynak még nem ajánlott feldolgozott élelmiszerek (például felvágottak, sajtok, kenyérfélék) fogyasztása miatt a gyermekek a maximálisan ajánlott sómennyiség (nátrium) négyszeresét eszik meg egy nap, ez pedig zöld út a későbbi magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásához. Hozzáadott cukorból is sokat kapnak a kicsik. Megdöbbentő adat, hogy szinte nincs olyan 1-3 éves gyerek, aki a vizsgált 3 nap alatt ne evett volna édességet, sőt közel 70 százalékuk naponta legalább 2 alkalommal kap valamilyen cukrozott élelmiszert. Nem csoda tehát, hogy hazánkban évről évre nő a kettes típusú cukorbetegek száma.
1-3 év: az étkezés lakatlan szigete Még szakmai ajánlás sincs
A több mint 2000 gyermekorvost tömörítő szervezet úgy látja, felvilágosításra van szükség a változatos étrenddel ismerkedő korosztály, az 1-3 évesek táplálása terén. Néhány szakmai cikken és irányadó tápanyagtáblázaton kívül ugyanis nem létezik rájuk szabott átfogó szakmai ajánlás. Ennek köszönhetően az édesanyák nem rendelkeznek korszerű ismeretekkel a kicsik helyes táplálásáról, a gyermekorvosoknak pedig nem áll rendelkezésükre aktuális irányadó szakirodalom, ha az édesanya tőlük vár választ táplálkozási kérdésekben. Magyar Gyermekorvosok Társasága www.gyermekorvostarsasag.hu
2010-06-29 17:19:34
|