Honnan erednek a komplexusok, gátlások, melyek tönkretehetik sokunk szakmai és magánéletét? Hogyan béküljünk ki saját testi vagy lelki adottságainkkal, miképpen nyerjük vissza önbizalmunkat?

Modern korunkban a siker egyik jelentős forrása lehet a kellemes külső, a jó megjelenés – és nem utolsósorban, hogy magabiztos benyomást keltsünk.  Emiatt minden körülmények között tanácsos a legelőnyösebben mutatkoznunk mások előtt, még ha úgy érezzük is, hogy „rossz napra” ébredtünk. De mi okozhatja, hogy egyes testi adottságaink miatt ez mégsem sikerül? Gyakran előfordul, hogy a külsőnkre vonatkozó elvárásaink túl nagyok, és emiatt eltúlozzuk egy hosszú orr, aprócska szem, hegyes áll, elálló fül vagy nem éppen ideális testalkat jelentőségét. Majd meggyőződésünkké válik: egész biztos, hogy mások ezen kisebb fizikai tökéletlenségünket veszik észre rajtunk legelőször… De hogyan is küzdjük le az ilyen jellegű komplexusok?

Küzdjük le a komplexusokat!
Sokan „belebetegszenek” kisebb testi „hibájuk” feletti aggodalmukba. Bár tudják, hogy senki sem tökéletes, mégis megszállottan hibáztatják magukat, amiért ők sem azok (pl. „azért nem kaptam meg ezt a munkát, mert kövér vagyok”). A problémának sokszor be nem vallott okai vannak: a tökéletesség hajszolása és a középszerűség elutasítása, ami gyakran társul gyermek- vagy serdülőkorból eredő sérülésekkel (iskolai gúnynevek vagy a tanárok sértő megjegyzései miatti szégyenérzet stb.). Felnőttkorban persze, még egy viszonylag sikeres élet esetén is, az állandósult komplexusok megmérgezik a mindennapokat. A gátlásos ember örökösen takargatja az alakját vagy testének az általa feltűnően „tökéletlennek” ítélt részét. Végül pedig áldozatává válik az önmagáról alkotott, kedvezőtlen képnek, és többé már nem tudja magát olyannak látni, amilyen valójában.
Természetesen senki nem akar saját komplexusai áldozatává válni… Akkor pedig meg kell szabadulnia tőlük! De hogyan? Ehhez adunk 5 jó tanácsot:

1. Fogadjuk el, hogy átlagosak vagyunk!
Gondolkodjunk reálisan: mi soha nem fogunk felkerülni egy képes magazin címlapjára, és nem leszünk népszerű, közéleti szereplők sem – mert átlagemberek vagyunk. És ez olyan nagy baj? Megakadályoz minket abban, hogy hű társunk, szerető családunk, széles baráti körünk, jó állásunk legyen? Bizonyosan nem. Fogadjuk el, hogy nem tartozunk a kiemelkedő egyéniségek közé (sem külsőleg, sem belsőleg), és ne gyötörjük magunkat, a „mi lenne, ha ez a hibám nem lenne” gondolattal. Lássunk tisztán fizikai/szellemi kapacitásunk tekintetében – és sokkal elégedettebbek leszünk.

2. Döntsünk helyesen!
Ne tulajdonítsuk minden problémánkat annak a vélt vagy valós hibának, mely komplexusunk előidézője. Ez nagyon könnyű megoldás, és biztosan nem világít rá az igazi okokra.  Hiszen megakadályoz minket a lényeglátásban, elkendőzi a valóságot. Nem sikerült egy vizsga vagy állásinterjú? Ha nem a gyenge felkészültségben keressük az okát, hanem arra fogjuk, hogy nem tetszett a külsőnk a vizsgáztatónak vagy a munkaadónak, az valószínűleg elferdült gondolkodásmódunk következménye. Pedig helyesen kellene mérlegelnünk egy adott helyzetet: ami minket zavar saját magunkban, az lehet, hogy a másik félnek fel sem tűnik, mert egész személyiségünkre figyel.

3. Legyünk több bizalommal mások iránt!
Merjünk beszélni a komplexust okozó hibánkról egy olyan személynek (legjobb barátnak, élettársnak), akiben minden fenntartás nélkül megbízunk. Kérjük ki őszinte véleményét, és rendkívül figyelmesen hallgassuk végig a válaszát. Ha tanácsot ad, fogadjuk meg. Aki különösen hiú a külsejére, forduljon bizalommal egy plasztikai sebészhez – de ne várjon tőle csodát. Ha kell, a konzultáció után egyezzen bele a szépészeti korrekcióba, és mindenképp bízzon az orvosban.

4. Alakítsuk megfelelőbben szociális környezetünket!
Gyakran előfordul, hogy az önmagukat hibásan megítélő, komplexusos személyek nem megfelelő emberekkel veszik körül magukat. Nem tudatosan ugyan, de őket túlságosan vagy könnyen kritizáló környezetbe kerülnek. Ha mi is jártunk már így, nem szabad még ezzel tetéznünk gátlásaink miatti szenvedésünket. Ezért az élet olyan helyzeteiben, amikor választanunk kell, lehetőség szerint olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akik jóindulattal vannak irántunk, és nem telik örömük benne, ha alábecsülik fizikai vagy szellemi adottságainkat.

5. Legyen nagyobb önbizalmunk!
Annál jobban fognak értékelni minket (az élet minden területén), minél kevésbé összpontosítunk apró hibáinkra. A „rágódás” helyett inkább bővítsük szakértelmünket, fejlesszük jártasságunkat azokban a (szakmai vagy privát) szférákban, ahol érzésünk szerint könnyedén mozgunk. Nagyobb merészséggel vessük bele magunkat a munkánk vagy a társadalmi élet adta kihívásokba, ne legyünk kishitűek, szerezzünk új barátokat.

Túl kritikus szemléletmód
A komplexusok leküzdését szolgáló „stratégiák” közül talán a legfontosabb, hogy ne becsüljük alá önmagunkat. Semmi szükség rá, hogy mi legyünk az elsők saját magunk kritizálásában, leminősítésében. Sokkal helyesebb, ha igyekszünk felismerni igazi értékeinket, és nem (testi vagy intellektuális) hiányosságainkra összpontosítunk. De hogyan találjunk vissza a helyes önértékelés útjára?
Először is tanuljuk meg elválasztani a képzelgést a valóságtól. Tökéletlenségeink ugyanis leggyakrabban csak a képzeletünkben olyan szembetűnők. De ha gondolatainkat saját negatív értékítéletünk uralja, az kishitűséggel, önbizalom-vesztéssel jár. Így nem árt számba vennünk a lehetséges okokat, és törekednünk a valós, pozitív önképre.

Forrás: Galenus