A „nyafogó” unatkozás akkor gyakoribb, ha a baba nem maga válogatja ki a nézni-, fogni-, rágni-és ráznivalót, hanem mesterségesen szórakoztatják, irányítják valamire az érdeklődését. Nem könnyű tekintetbe venni, hogy egy ilyen pici gyerek még nem képes kitartó figyelemre. Ráadásul a közös játék perceinek időzítését sokkal inkább az határozza meg, hogy mikor ér rá a mama, nem pedig az, hogy a baba éppen mivel van elfoglalva. Így aztán gyakran önkéntelenül is beavatkozunk valamilyen elmélyült foglalatosságába, zajosan elsöpörjük azt, ami neki éppen érdekes volt, és átvesszük a mozgatás, rázás, tologatás, utánamászás feladatait is.
A baba számára is fontos az egyedüllét, persze, a mama jelenlétével
Pedig a közös játék mellett az is fontos, hogy a gyerek néha egyedül lehessen úgy is, hogy egy helyiségben ott vagyunk vele. A korai csecsemőkorban az egyedüllét képessége közel sem csak az anya kényelme szempontjából fontos. Ezek az önfeledt, befelé forduló – az anya jelenléte miatt mégis biztonságos pillanatok – segítik hozzá a gyereket saját egyéniségének kifejlődéséhez és megtapasztalásához. Ellenkező esetben a kisgyereknek mindig csak arra van módja, hogy valamire reagáljon, valamilyen elvárást teljesítsen, saját szükségletei, kezdeményező ereje pedig háttérbe szorul.
Ahogy a baba szeretné…
Az anyukák, akik egész nap csinálnak valamit a babájukkal, természetesen nem elnyomni akarják a kibontakozó személyiséget. Csak éppen kezdetben olyan természetesnek látszik, hogy a kisbaba minden érzéséért, hangulatáért, mosolyáért és könnycseppjéért felelősséget éreznek. És olyan nehéz egy pillanatra is elválni tőle. Inkább játszunk. Pár perc után a piros csörgőt elunó babánál egyre kétségbeesettebben (azaz idegesebben) próbálkozunk a sárga, zöld, szögletes és kerek csörgőkkel. Aztán szoptatni próbáljuk, tisztába tesszük, esetleg megmérjük a lázát, végül leszögezzük, hogy fáj a hasa (jön a foga, álmos stb.).
Pedig lehet, hogy rögtön a piros csörgő után valami egész másra kellett volna váltanunk, és az ő hangulatától függően dúdolva ringatni vagy kicsit dögönyözni, beszélni hozzá. Esetleg másfajta tárgyat (finom tapintatú sálat, tükröt) elővenni, amely nem a hangja miatt érdekes.
Felvenni a ritmust a kicsivel: ahogy növekszik a gyermek, annál hosszabb egy-egy ütem
Hogy a játék tényleg közös legyen, az is fontos, hogy igazodjon ritmusában a kicsihez. Eltart egy ideig, amíg az elé tartott tárgyat eléri, kezébe tudja venni, és válaszra csücsörített szájából sem jön azonnal hang, amint elhangzott a „kérdésünk”. Ez a korosztály egyszerre csak egy dologgal tud foglalkozni, emiatt inkább zavaró, fárasztó számára a túl sok egyidejű inger. Bevárni és figyelni: ez ebben a korban nagyobb segítség, mint ha helyette tesszük a háromszöget a formarendezőbe.
Megfelelő játékokat kell kiválasztani
A csecsemőkort elhagyva látszólag könnyebbé válik a játék megszervezése. Az egyedüllét perceit jól viselő kisbabák később is könnyebben elfoglalják magukat a rendelkezésre álló eszközökkel, mivel az egyedülléttel kapcsolatos szorongás nem akadályozza alkotókedvüket, nem vonja el figyelmüket a játéktól. Azonban minden gyereknek szüksége van játékokra és időnként játszótársakra is, éa sok múlik a játékok, eszközök kiválasztásán is. A játszáshoz való kedvet alaposan elveszi, ha a játék nem igazodik a kisgyermek életkorához, fejlettségi szintjéhez, esetleg túl korán vagy túl későn kap kézhez valamit.
A játék nem csak a gyermek dolga: előfordul, hogy felnőttnek kell felfedeztetni a gyermekkel egy-egy új játékelemet
Néha úgy tűnik számunkra, hogy kisfiunk csak az autókkal játszik, tehát felesleges minden más játék, amit megveszünk neki. Az autótologatás valóban lehet nagyon kreatív ténykedés, mert e látszólag monoton tevékenység közben a 3 év körüli kisgyermek fejében képek, jelenetek zajlanak, magányos játékát örömteli fantáziálássá változtatják. Előfordul azonban, hogy a játékból hiányzik az öröm, és nem működik a fantázia, a gyermek kezd unatkozni. A szülő, ha figyel, észreveszi, hogy mikor kell belépnie vagy egy másik autó nevében párbeszédet kezdenie, amivel új elemet vihet a játékba. Az is lehet, hogy ez a játék már régen nem kielégítő a számára, de nincsen más, ami felé fordulhatna.
Más játékok (bújócska, labdázás) nem is ismerhetők meg a társak nélkül. Az óvoda természetesen nagy teret biztosít a közös játéknak, a kisgyerekek számára azonban ez soha nem egyenértékű a családi játékok érzelmi értékével.
Játszva tanulni az életet
A kisgyerekkori közös játékok – különösen, ha emellett a gyermek képes az egyedüllét elviselésére, a magányos játékok élvezetére is – olyan bizalmi légkört teremthetnek a családban, amelynek természetes része a beszélgetés, a gondolatok megosztása, a humor. A játék önmagában is az indulatelvezetést, a lelki események feldolgozását szolgálja, így az egészséges lelki fejlődés szempontjából óriási a jelentősége. Mindezek a gyerek számára a későbbiekben megtartó erőt, hasznos segítséget jelentenek, hogy nehéz helyzetekben is a spontán, kreatív megoldásokat kereshesse.
Hódi Ágnes
pszichológus
