 |
|
|
|
10 tanács monitor előtt dolgozóknak. Hogyan lehet védekezni?
|
|
|
|
|
|
Napjainkban már csak kevesen tudják elkerülni a számítógépes munkát. Előfordul, hogy a teljes munkaidőt rendszeresen a komputer mellett telik. Hogyan lehet megelőzni az izomfájdalmakat.
|
Amennyiben a számítógépet minden szempontból a megfelelő helyen áll, kényelmes az ülőhely, a helyes ütemben megy a munka (időnkénti szünetekkel), máris sokkal kisebb a komputerezéssel járó egészségi problémák kockázata.
10 jó tanács, hogy megvalósulhat, hogy tökéletes legyen az összhang hűséges irodai vagy otthoni „társunkkal”, a számítógéppel…
1. A kellő távolság a szem és a számítógép között Tegyük ezt mindenekelőtt annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsük a szem elfáradásának vagy a látásromlásnak a kockázatát. Ideális esetben a képernyő (enyhén hátrafelé döntve) legyen 50–70 cm közötti távolságra a szemünktől. Ezt a szükséges távolságot úgy is felbecsülhetjük, hogy megfigyeljük, kinyújtott kar mellett épp meg tudjuk- e érinteni az ujjhegyünkkel a képernyőt. Ha igen, akkor jól helyeztük el a gépet. Tanácsos arra is törekednünk, hogy a képernyő felső része lehetőleg szemmagasságban legyen (kivéve, ha az átlagosnál nagyobb méretű a monitor.)
2. Csak kiváló minőségű képernyőt szabad használni A különböző védőréteggel ellátott, korszerű technikával gyártott képernyő használata rendkívül fontos. Válasszunk tükröződésmentes típust, és ne felejtsük el beállítani a fényerőt sem a gépen végzett munka fajtája szerint: szöveg, rajz, ábra, táblázat stb. mind-mind más beállítást igényel. Figyeljünk a számítógép környezetének fényviszonyaira is, és kerüljük a komputer ablakkal szemben vagy annak háttal történő elhelyezését – ami szemkápráztatóan rossz látási körülményeket eredményezhet (ha bizonyos szögben tekintünk a képernyőre), vagy minden védelem ellenére is tükröződést okozhat.
3. Megfelelő ülőhelyen, kényelmesen Gondoljunk arra, hogy órákat fogunk eltölteni a gép előtt ülőhelyzetben, ami a nyak, a váll, a hát izmainak összehúzódását, merevségét, esetleges görcseit okozhatja. Ennek kockázatát többféle megelőző módszerrel (főként testmozgással) jelentősen csökkenthető. De közéjük tartozik a kényelmes szék megválasztása is. Ügyeljünk arra, hogy az ne legyen túl alacsony, de magas sem. Ennek ajánlott kritériumai lehetnek: tudjunk elhelyezkedni rajta úgy, hogy a térdünk lehetőleg a csípőnkkel egy vonalban legyen, egyenes testtartásban érjük el a komputer billentyűzetét, miközben nem emeljük fel a vállunkat, továbbá a felkar függőleges, az alkar és a kézfej vízszintes marad, a lábunk pedig talppal támaszkodik a talajon. Ha ez így megvalósulhat, akkor jó ülőalkalmatosságot választottunk…
4. Csuklóvédelem Az ismétlődő mozdulatok sokasága, a monoton munka elsősorban a felső végtagok izomproblémáit eredményezheti. Különösen a csukló és a kéz veszélyeztetett, de a hát izmaira is káros hatással lehet a hosszú ideig, egyfolytában tartó számítógépezés. Az ilyen jellegű problémák megelőzésére a komputer billentyűzetét mintegy 10–15 cm-re helyezzük el az asztal szélétől, és próbáljunk úgy dolgozni, hogy – mint arról már fentebb szó volt – a könyökünket egyenes szögben tartsuk. Ezzel elkerülhetjük a csukló behajlítását, és nem kell tartanunk attól sem, hogy azt az asztal szélén nyugtatnánk. Ügyeljünk arra is, hogy a kezünk méretéhez illő egeret válasszunk, és ne szorítsuk túl erősen, mert az ujjaink izomproblémáihoz vezethet.
5. Munka közben rendszeresen szünet A szem elfáradása, fejfájás jelentkezhet, látásproblémák adódhatnak, ha nem szakítjuk meg rendszeresen a munkát a komputer mellett. De egyéb, egészségre káros hatások is megfigyelhetők: egyes kutatások eredménye pl. a visszérgyulladás veszélyére figyelmeztet, amennyiben rendszeresen, hosszú időn át számítógépezünk anélkül, hogy időnként szünetet tartanánk. Miközben belefeledkezünk a munkába, csak huzamosabb idő után érzékeljük annak egészségünkre gyakorolt negatív hatásait – ezt természetesen ne várjuk meg! A munka gyakori szüneteltetése (nem feltétlenül hosszabb ideig) így mindenkinek erősen ajánlott, és tudnunk kell azt is, hogy két óránál többet semmiképp sem szabad mozdulatlanul ülnünk a számítógép mellett – akár egy pohár vízért is, de sűrűn álljunk fel mellőle!
6. Sok folyadék és hűs környezet A munkaszoba túlságosan meleg levegőhőmérséklete hozzájárul komputerezés közben a szemszárazság erősödéséhez, de pl. a fáradtság korai kialakulásához is. Ezért szellőztessünk gyakran abban a helyiségben, ahol komputerezünk, és ügyeljünk arra, hogy szobahőmérőnk skálája soha ne mutasson magas értékeket. Emellett ne felejtsünk el munka közben bőven inni (ásványvizet, 100%-os gyümölcstartalmú üdítőt, zöld teát stb.), hiszen a napi kb. 2 liternyi folyadék beviteléről ilyenkor is gondoskodni kell. Ez a beidegződés egyébként segít a mértéktelen kávéfogyasztás elkerülésében és furcsa mód a számítógépezéssel járó stressz enyhítésében is.
7. Stresszcoping Joggal beszélhetünk a különböző munkafeladatokkal, a komputerezés tartalmi és technikai részével összefüggő stressz negatív hatásairól – ezért törekednünk kell annak enyhítésére. Emiatt, amennyire csak lehetséges, igyekezzünk nem túl nagy idegi feszültség mellett dolgozni, hiszen a stressz rendszeres megjelenése számos pszichoszomatikus betegség forrása lehet. Fontos az is, hogy ne értékeljük túl munkabíró képességünket, ismerjük fel kapacitásunk határait. Szervezzük meg jobban a munkánkat, ha tudatában vagyunk annak, hogy egyvégtében túl hosszú ideig használjuk a számítógépet – szinte minden nap. Így természetesen több időnk marad pihenésre, és enyhülni fognak a stresszhatások. Emellett, ha tudjuk, variáljuk feladatainkat, hogy elkerüljük a monotonitás veszélyét.
8. Végtagtorna Nincs is annál hasznosabb, mint amikor rendszeres testmozgással kötjük össze a komputeres munkát! Bármilyen sok és sürgős a feladat, időnként fel kell állnunk a számítógép mellől, és járnunk kell egyet (bárhol, a folyosón, a munkaszobák közt, a büfé vagy a konyha irányában). Helyesen tesszük azt is, ha a rövid munkaszünet alatt néhány olyan testgyakorlatot végzünk, mely pihenteti, de egyúttal jól meg is mozgatja a nyakat, hátat, csuklót, ujjakat.
9. Szemtorna A szemgyakorlatokat nem szabad mellőzni, mert elengedhetetlenül fontosak, ha órákon át a képernyőre kell szegeznünk a tekintetünket.
10. Orvosi konzultáció, ha baj van A számítógépes munka tehát – kellő elővigyázatosság mellett – nem szabad, hogy látásproblémákhoz vezessen, de kétségtelenül kedvez bizonyos rendellenességek megjelenésének. Ha pl. gyakran érzünk szúrást a szemünkben, vagy az a benyomásunk, hogy már nem látjuk olyan tisztán a képernyőt, mint korábban, feltétlenül konzultáljunk szemorvosunkkal. Egyes tesztek elvégzése is lehetővé teszi a látási kapacitás felmérését, és megtudható belőle, hogy kell-e szemüveget vagy kontaktlencsét felíratni, illetve azok erősségét korrigálni. Ne viseljük hát nyugalommal a csukló-, hát- vagy egyéb (izom) fájdalmakat sem, ha azok hónapokon keresztül jelentkeznek a fenti gyakorlatok, „óvintézkedések” nem segítenek. keressük meg bizalommal kezelőorvosunkat, mert a jól megválasztott kezelések jelentős mértékben enyhíthetik az ilyen jellegű problémákat.
Rendszeresen végezzük el például a következő gyakorlatokat:
- Anélkül, hogy mozdítanánk a fejünket, kb. tízszer nézzünk lefel, majd tekintsünk a lehető legmesszebbre, felváltva jobb- és baloldali irányban, szintén legalább tízszer. Ez is segít megelőzni a szem elfáradását.
- Nem szabad elfeledkeznünk a szemkiszáradás elleni cseppekről és az enyhén sötét védőréteggel ellátott komputeres szemüvegről sem.
- Hasznos gyakorlat lehet például a következő: tornáztassuk meg a hátunkat úgy, hogy egyenes karral nyújtózkodunk néhány percig – mintha a plafont akarnánk megérinteni.
- Tanácsos még a rendszeres fejkörzés (jobbra és balra), továbbá az is segít, ha rendszeresen körözünk előre-hátra a vállunkkal is.
- Amikor azonban csak pillanatokra tudjuk abbahagyni a munkát, forgassuk meg jól mindkét csuklónkat.
Galenus
2010-08-19 14:57:08
|
|
|
Sok gyermekorvos és gyakorló anyuka ragaszkodik a "patikai popsikenőcsökhöz", amiket a gyermekorvos…
Habár a gyermekek helyes fogápolásra való nevelése a kicsik növekedésével együtt fejlődik, mégis sok…
"Anyu, apu, gyertek játszani!" - nos, ez gyakori kívánság. Ideális lenne, ha naponta sor kerülne közös…
Egy 16 éves fiú meghalt, mert öngyújtógázt szívott. Ezt a szert egyre több fiatal használja bódító hatása…
Hírek újonnan megjelent termékekről
|
 |