Lelki változások

Elkezdtem figyelni az utcán a gömbölyödő pocis anyukákat, akikkel egyre jobban tudtam azonosulni. Egyik reggel például megismerkedtem egy lánnyal, aki velem szemben utazott a vonaton és már az utolsó heteit nyomta. Szegény folyamatosan izzadt, szenvedett, tömte magába a kekszet és az innivalót miközben gondosan olvasgatta a kiskönyvét. Ennek örömére én is előrántottam a táskám mélyéről a korábbi orvosi eredményeimet, illetve az egyik kismamás könyvemet, mire a szemben ülő várandós, kedvesen megkérdezte tőlem, hogy hányadik hétben járok. Ezt egy hosszú beszélgetés majd telefonszámcsere követte.

Éljen, elmúlt a hányinger!

Szinte egyik napról a másikra tapasztaltam meg, hogy a hányingerem magától elillant. Reggel már nem szenvedtem az úton a munkahelyem felé, nem volt baj, ha elfelejtettem zacskót betenni a táskámba és nem éreztem azt, hogy bármelyik pillanatban kellemetlen helyzetbe hozhatom magam a vonaton utazva. De sajnos volt más, ami megkeserítette amúgy sem egyszerű anyává válásom kezdeti pillanatait.

Beteg lettem!

Beteg lettem. Hogy mitől, hogyan vagy kitől kaphattam el, máig nem tudom. De ilyen sokáig még soha nem voltam megfázva. Ömlött az orrom, fájt a fejem, kapart a torkom, megállapítottam, hogy náthám van. Influenzára nem gyanakodtam, mivel a nagy oltási lázban én is megkaptam a vakcinát. Két napot voltam mindössze távol a munkahelyemtől, amit ágyban fekve töltöttem, illetve segítséget kértem a körzeti orvosomtól. Ő azt tanácsolta, hogy először kezdjük homeopátiás készítményekkel, hátha ezek is hatásosak lehetnek. Természetesen, néhány nap álmatlanul történő fetrengés, egyre kellemetlenebbé váló fejfájás és pokoli vacak közérzet után rá kellett döbbennem, hogy mit sem érnek most már a természet adta gyógymódok.

A nőgyógyászom tanácsa az volt, hogy rosszabbul járunk a babával akkor, ha nem szedek be semmi durva gyógyszert, viszont valami csúnya szövődmény következtében nagyobb baj áll elő.  Így hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, kiváltom a fránya antibiotikumot, és megmentem a babát és magamat a további szenvedésektől. A lórúgás gyógyszer után feltűnt, hogy most mégsem akar olyan gyorsan elmúlni a betegség, mint azt korábbi tapasztalataimból megtanultam. Régebben, ha végigszedtem egy kúrát, már a harmadik napon sokkal jobban voltam. Most, miután beszedtem az összes tablettát, a vége után pár nappal kezdett javulni az állapotom. Így kereken négy nyomorúságos hetet köszönhettem ennek a kis megfázásnak.

A fáradtság leküzdhetetlen

A bajok ellenére próbáltam teljes életet élni, de mégsem ment úgy, ahogy terveztem. A fáradtság szinte még erősebben ledöntött a lábamról, mint azt a második hónapban megszokhattam. Esténként már a tv maci fogmosásáig történő fennmaradás is gondot okozott. Esti híradó, valamelyik agyromboló szappanopera netán egy kósza esti film? Felejtős! Egyiket sem bírtam megnézni, ugyanis nálam már 7-kor fellőtték a pizsamát.

Húsundor

Húsevő ember lévén bevallom, szeretem a szárnyas húsokat, a téliszalámit, a virslit, de néha még a jól elkészített sertésből vagy marhából készült étel is képes boldoggá tenni. Na, de ebben a hónapban nem így volt!! Ez a hónap a vegetáriánus életmódról szólt, rá sem bírtam nézni az akár csak egy kis falatnyi hússal ízesített ételre sem. Ellenben minden vonzott, ami zöld, piros, sárga volt és a földben vagy fán termett. Szegény párom, aki legjobban a húst nagyon sok hússal szereti, és akinek nem leves a borsó- vagy zöldbableves, most kénytelen volt néha ilyen buta „zöldségeket” fogyasztani a kedvemért. Ha húst akart enni, néha megcsináltam neki, de inkább befizettem a közeli étkezdébe, hogy onnan mindennap megkapja a napi betevő húsadagját. Engem a húsnak még a szaga is kikészített. Főleg mivel előző hónapban még ördögi módon faltam be egy-egy hamburgert vagy hot-dogot. Ebben a hónapban sem tudtam ételt rendelni; zöldség és gyümölcs párti lettem, így megismerkedtem a munkahelyemhez közeli piac széles kínálatával.

Vizsgálatok

Ebben a hónapban volt esedékes az első komolyabb genetikai ultrahang, amit én a MÁV Kórházban élhettem meg egy nem éppen kedves doktorbácsi segítségével. Ő folyamatosan csak mért és adatokat mentett el. Nem válaszolt egyetlen kérdésünkre sem, a párom, aki pedig idegesen toporgott a vizsgálat közben lassan már ott tartott, hogy leüti a dokit, ugyanis ő egyetlen leendő szülős kérdésünkre sem adott választ. Nem tudtuk meg, hogy fiú-e vagy lány, nem nyomtatott ki nekünk egyetlen képet sem, nem mesélt a babáról semmit, mindössze az egyetlen és legfontosabb kérdésünkre tudtuk meg a választ. Igen, egészséges, ezzel én és a másik felem megnyugodtunk, de kicsit dühösen hagytuk ott a genetikaiultrahang-állomást.
A védőnő kedvesen fogadott, ő – ellenben az előző orvossal – nagyon is beszédes és nyitott volt. Vele több mint egy órán át diskuráltunk a kiskönyvről, a korábbi betegségeimről, a páromról, a jelenlegi állapotomról és a következő találkozásokról.

Folytatás következik…
Bedő Zsuzsanna