Akár három héten át is gyógyul
Szinte alig találunk olyan bölcsődei vagy óvodai csoportot, ahol ne lenne néhány náthás, köhögő kisgyerek. Áltatában ennek nem a szülők hanyagsága az oka. Ahhoz ugyanis, hogy ezek az – egyébként nem súlyos – betegségek tökéletesen meggyógyuljanak, 1-2, sokszor 3 hét is szükséges. Azt pedig nem sok szülő tudja megtenni, hogy ennyi ideig otthon tartsa gyermekét.
Évi 8-10 alkalommal is lehet beteg
Az esetek döntő többségében ilyenkor szerencsére nincs immunbetegség a háttérben. Jó tudni, hogy ha egy óvodás gyermeknek évente 8–12 alkalommal zajlik heveny, maradandó károsodást nem okozó, enyhe lefolyású, a szokásos terápiára jól gyógyuló fertőzése, az normálisnak mondható.
Csak a serdülőkorban éri el a felnőttkori értékeket
Az immunrendszer folyamatosan érik. Születéskor az újszülött vérében minimális mennyiségű immunglobulin található, ennek nagy része pedig az anyából származik, s az első élethetekben lebomlik. Ilyenkor normálisan is immunhiányos állapot jön létre. Az immunglobulinok termelése fokozatosan indul be a csecsemőben, s az iskoláskor táján már megközelíti, de csak a serdülőkorban éri el a felnőttkori értékeket.
Biztos, hogy ennyire alacsony az immunglobulinszint?
Amikor laborvizsgálatok történnek, az immunglobulinszintek csak akkor értékelhetők, ha a kor szerinti normálértékekhez viszonyítunk. Vannak laboratóriumok, ahol a felnőttkori normálértékek szerepelnek, s ilyenkor a nagy eltérések miatt óriási riadalom támad a családban. Pedig még a korcsoportos normálértékektől való eltérés sem mindig ad okot aggodalomra. Mint a gyermek fejlődése során minden területen, így az immunrendszer érésében is nagy egyéni különbségek vannak.
Immunhiány: nagyon ritka
A szervezet védekezésében számos sejtféleség, többféle immunglobulin játszik szerepet. Az immunrendszer elváltozásai lehetnek veleszületettek és szerzettek is, s szerencsére ritkán fordulnak elő. Ha felmerül az immunbetegség gyanúja, szakorvosi kivizsgálás szükséges.
Mikor gondoljunk immunbetegségre?
- Ha a családban már előfordult súlyos immunbetegség.
- Ha az első kötelező védőoltások súlyos szövődményekkel járnak.
- Ha a betegségek szokatlanul súlyosak (agyhártya-, agyvelőgyulladás, csontvelőgyulladás, ismétlődő tüdőgyulladás, gennyes ízületi gyulladás, bőrgyulladások, véráramfertőzés, tályogok jelentkeznek).
- Ha elhúzódó, súlyos hasmenés zajlik.
- Ha kiterjedt, súlyos gombás fertőzések alakulnak ki.
- Ha olyan kórokozó okoz fertőzést, mely általában nem okoz betegséget.
- Ha a betegségek kezelésre nem reagálnak, elhúzódóak vagy krónikussá válnak.
Tanácsok
…hogy az egyébként egészséges gyermek minél kevesebbet legyen beteg?
- A csecsemő 6 hónapos koráig csak anyatejet kapjon!
- Ne sürgessük a közösségbe adást!
- Mozogjon, sportoljon sokat a gyermek, lehetőleg friss levegőn!
- Ne öltöztessük túl a gyermeket! A hálószobában ne legyen 20–22 °C-nál melegebb!
- Táplálkozzon változatosan, fogyasszon sok vitamindús zöldséget, gyümölcsöt!
A gyermek immunrendszere fokozatosan érik. Megpróbálkozhatunk immunerősítő szerekkel (receptre kapható, kúra formájában alkalmazandó, a leggyakoribb fertőzések elleni védelmet erősíti), de csodaszerek sajnos nincsenek. Ha kizárhatók a súlyos immunbetegségek, biztosak lehetünk benne, hogy a gyermek a kezdeti nehézségek után ellenállóbbá válik, s iskoláskorára sokkal ritkábban lesz beteg.
Dr. Kaszó Beáta
Allergológus és klinikai immonológus
2010-09-21 09:08:26