Azon felül, hogy tudjuk, a zöldségek és a gyümölcsök fontos részei a mindennapi táplálkozásunknak - legyünk akárhány évesek is - érdemes tisztában lenni azzal is, miben milyen vitamin található, abból gyermekünknek naponta mekkora mennyiségre van szüksége.
Az első év után sokszor azt gondoljuk, a pici már ugyanazt eheti, amit a nagyok, és nem kell külön odafigyelnünk a táplálására. Ez akkor lenne igaz, ha mi magunk is gondosan állítanánk össze, mit fogyasztunk el egy nap, ügyelve arra, hogy megfelelő mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt kerüljön az asztalra. Sajnos ez kevés esetben történik így, ezért a magyar lakosság köztudottan rossz táplálkozási szokásai már a fejlődés szempontjából kritikus 1-3 éves korban is tetten érhetőek. Ezért fontos, hogy a 3 év alatti gyermekek menüjét állítsuk az ő vitamin és ásványi anyag szükséglete szerint!
Vitaminok, és amit tudni kell róluk
A vitaminokat két csoportra osztjuk:
1. zsírban oldódó vitaminok: A-, D-, E-, K-vitaminok 2. vízben oldódó vitaminok: B-, C-vitaminok, folsav, pantoténsav, niacin, biotin
A zsírban oldódó vitaminokat a szervezetünk elraktározza, tehát ezekből elegendő, ha ritkábban fogyasztunk, akár nagyobb mennyiséget. A vízben oldódó vitaminokat a szervezet nem raktározza, ezért fogyasszuk őket minden nap, mivel a vesén keresztül vizelettel hamar távozik a felesleg!
Vitaminok
|
Ajánlott napi mennyiség - 3 éves korban |
| A-vitamin (µg) |
400 |
| D-vitamin (µg) |
10 |
E-vitamin (mg)
|
6 |
E-vitamin (mg)
|
15 |
| B6-vitamin (mg) |
0,5 |
Folsav (µg)
|
100 |
| B12-vitamin (µg) |
0,7 |
| C-vitamin (mg) |
50 |
| B1-vitamin (mg) |
0.5 |
| B2-vitamin (mg) |
0.8 |
|
Pantoténsav (mg)
|
2 |
Miben van a vitamin?
A vitaminok forrásai a gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök, olajos magvak. Bizonyos vitaminok adott élelmiszerekben találhatók meg jellemzően, pl. a B-vitamin csoport gabonafélékben, C-vitamin gyümölcsökben. Mivel ebben az életkorban a gyerekek nagy része válogatós, rossz evő, a vitaminok pótlására a gyermekorvosok tejalapú gyerekitalokat javasolnak, amelyek optimális mennyiségben tartalmaznak vitaminokat. A gyermekek részére készült italokban emellett fontos ásványi anyagok is megtalálhatóak, mint például vas, kalcium, magnézium.
Hogyan hasznosul legjobban a vitamin?
A vízben oldódó vitaminok a táplálék víztartalmának köszönhetően könnyen felszívódnak. A zsírban oldódó vitaminok hasznosulása érdekében azonban fontos, hogy az adott zöldség vagy gabona elfogyasztásával egy időben együnk valamilyen zsírtartalmú élelmiszert. Ilyen kombináció például a sárgarépa földimogyoróval. Az utóbbiból elegendő csupán pár szem ahhoz, hogy az A-vitamin megfelelően felszívódjon.
1. Zsírban oldódó vitaminok
|
Feladata: |
Forrása: |
Napi szükséglethez fedezéséhez: |
| A-vitamin |
Szükséges a növekedéshez, a csont, a fogak és a bőr épségéhez, növeli a fertőzésekkel szembeni ellenállást
|
Májfélék, tojássárgája, vaj, tej és tejtermékek, vitaminozott margarinok, sötétzöld és mélysárga zöldségek |
100g sárgarépa |
| D-vitamin |
A fogak és a csontrendszer fejlődéséhez |
Csukamájolaj, máj, tojássárgája, tengeri halak, tejalapú gyerekital |
Rendszeres napozás/5dl gyerekital |
| E-vitamin |
Antioxidáns, a sejtek felépítéséhez szükséges |
Növényi olajok, margarin, búzacsíra |
25g földimogyoró |
| K-vitamin |
A vérzés megszűntetéséhez szükséges |
Máj, szója, sötétzöld levelű zöldségek, karfiol, cereáliák, tejalapú gyerekital |
30g zöldborsó/7.5g brokkoli |
2. Vízben oldódó vitaminok
|
Feladata: |
Forrása: |
Napi szükséglethez fedezéséhez: |
| B6-vitamin (Piridoxin) |
A tápanyagok anyagcseréjéhez nélkülözhetetlen enzimek működéséhez szükséges (koenzim), emellett a vörösvérsejtképzésben játszik szerepet. Hiányában idegesség, alvászavar vérszegénység fordulhat elő. |
Búzacsíra, sovány hús, belsőségek, lazac, tej, teljes kiőrlésű gabona, dió, mogyoró |
180g lazac/ 150g sertésmáj |
| Folsav |
Vérképzésben, anyagcserében játszik szerepet |
Belsőségek, tojás, barna kenyér, korpa, zabpehely, sötétzöld levelű zöldségek, szárazbab, borsó, mandula, banán, narancs, tejalapú gyerekital |
151g spenót/ 770g zöldborsó/ 8dl gyerekital |
| B12-vitamin |
Vérképzéshez, növekedéshez, egészséges idegműködéshez szükséges |
Állati eredetű élelmiszerek (hús, tej, tejtermékek), élesztő, tejalapú gyerekital |
35g marha felsál/ 87g sertéscomb/ 5dl gyerekital |
| C-vitamin |
Fogak, íny épségéhez, vérképzéshez, immunvédekezéshez, sebgyógyuláshoz, vas felszívódásához |
Déli gyümölcsök (pl. narancs, grapefruit), ribizli, áfonya, zöldpaprika, karalábé, karfiol, eper, tejalapú gyerekital |
110g grapefruit/ 10g csipkebogyó/ 100g földieper/60g kivi/3,5dl gyerekital |
B1-vitamin (Tiamin) B2-vitamin (Riboflavin) |
Segítik az energiafelhasználást, szükséges a bőr, szemek és az idegrendszer épségéhez |
Sovány húsok, belsőségek, sötétzöld levelű zöldségek, teljes kiőrlésű gabona, dúsított cereáliák |
65g sertéscomb
30g borjú/marha máj
|
Az 1-3 éves magyar gyermekeket ma úgy etetjük, hogy jó eséllyel egészségtelen felnőtt válhat belőlük – derült ki Magyar Gyermekorvosok Társasága által kezdeményezett hiánypótló felmérésből. A Társaság megállapítása szerint a szülők számos táplálási hibát vétenek a fejlődés szempontjából kritikus második és harmadik életévben, ez pedig visszafordíthatatlan egészségügyi következményekkel járhat.
A korosztály táplálásának egyik legnagyobb hiányossága az, hogy a szellemi fejlődéshez elengedhetetlen vasból messze nem fogyasztanak elegendő mennyiséget. A Társaság „Kisbögre és Tudomány” néven átfogó felvilágosító program indításával próbál segíteni az édesanyáknak és a szakembereknek.
Magyar Gyermekorvosok Társasága
2010-10-15 08:00:00
|