A stressz csak előkészíti a talajt a betegség számára, de nem maga a stressz okozza a betegséget. Nincsenek - vagy alig vannak - önmagukban betegség okozó helyzetek, csak olyan magatartások, szokások, amelyekkel az ember reagál a helyzetre. A helyzet rendezését, megoldását pedig nagymértékben befolyásolja annak egyéni jelentése. Vagyis nem magára a helyzetre reagálunk, hanem arra, amit az számunkra jelent.

Mindenkinek mást jelentenek a kihívások

Mást jelent az állásvesztés húsz-, illetve ötvenéves korban, mást a kistelepülésen élő szakképzetlen bedolgozónak és mást a magasan képzett menedzsernek, aki után fejvadászcégek kapkodnak. Mást jelent a nyugdíjazás annak, akinek élete értelme volt a munka, mint annak, aki kínos kötelezettségek tömegétől szabadul meg, és alig várja, hogy végre horgászszenvedélyének élhessen. Mást jelent egy meghiúsult üzletkötés, füstbe ment szerződés virágzó üzletmenet idején, s megint mást akkor, amikor a csőd fenyeget. A teljesítmény-kihívásokat is igen eltérően ítélik meg az emberek attól függően, hogy mekkora az önbizalmuk, a becsvágyuk, s mennyi örömöt találnak a tevékenységükben.

Megküzdés a stresszel

A döntő tehát nem maga a stressz, hanem az, hogy valaki hogyan birkózik meg a stresszel. Betegség rendszerint akkor alakul ki, ha az egyén "megbirkózási technikája" hibás, túlzott, vagy nem felel meg a megoldandó problémának. Megküzdés alatt azokat a tudatos erőfeszítéseket értjük, melyek arra irányulnak, hogy legyőzzék a rájuk ható külső vagy belső fenyegetéseket.  A megküzdési folyamat révén az emberek új készségeket, képességeket sajátíthatnak el. Lényegében azt mondhatjuk, hogy amennyiben a stressz hatékony megküzdéshez vezet, úgy hosszabb távon pozitívnak tekinthető, hiszen fejlődéshez segítette hozzá az egyént.

Elsődleges értékelés

A megküzdés módját is az határozza meg, hogyan értelmezzük, értékeljük a helyzetet. A folyamat első szakasza az elsődleges értékelés azt tisztázza, hogy a helyzet mit jelent, mekkora a jelentősége.  Fontos-e számunkra, ami történt? Lényegében arra a kérdésre kell megtalálni a választ, hogy „bajban vagyok-e?”. Az elsődleges értékelés határozza meg, hogy milyen érzelmekkel reagálunk a helyzetre.
A másodlagos értékelésben azt elemezzük, hogy mi a teendő. Tudunk-e egyáltalán tenni valamit? Itt dől el, hogy véleményünk szerint meg tudunk-e küzdeni helyzettel. Eldöntjük, hogy kontrollálható-e a helyzet, s ki vagy mi az okozója. Számba vesszük az erőforrásainkat (ilyen  forrás bárki és bármi lehet, például egy másik személy vagy csoport segítsége, támogatása, anyagi javak  stb.). A nagy kérdés: mit tehetek én ebben a szituációban?

Másodlagos értékelés

A másodlagos értékelést követi a döntés, azaz hogy milyen megküzdési stratégiát fogunk használni. Ha az értékelés alapján úgy tűnik, hogy kezelhető a helyzet, akkor problémaközpontú megküzdést fogunk alkalmazni, ha nem, akkor inkább érzelemközpontú stratégiákhoz folyamodunk.
Majd megtörténik a tulajdonképpeni megküzdés, melyről az újraértékelés során dől el, hogy a várt eredményre vezetett-e. Ha nem, akkor új megküzdési próbálkozás következik.

Problémaközpontú megküzdés

Az egyén akkor választja ezt a stratégiát, ha úgy érzi, hogy van esélye befolyásolni a fennálló vagy fenyegető stresszhelyzetet. Arra összpontosít tehát, hogy megkísérelje elkerülni, vagy megváltoztatni azt. Ennek során először is pontosan meghatározza a problémát, lehetséges megoldási módokat dolgoz ki, ezek közül választ, majd végrehajtja a kiválasztott megoldást.

A problémaközpontú megküzdésnek leggyakoribb módjai:

• tárgyalás (a helyzet többi résztvevőjére irányuló akciók, például mások meggyőzése, kompromisszumos megállapodás)
• a cselekvés (a probléma megoldására irányuló erőfeszítés)
• az óvatosság gyakorlása (több kárt, mint hasznot hozó cselekvések visszatartása),önmagunkban változtatunk meg valamit: pl. tanulással igyekszünk megszerezni valamilyen hiányzó készséget, képességet.

Érzelemközpontú megküzdés

Az idetartozó megküzdési stratégiák célja enyhíteni a stresszkeltő helyzethez kapcsolódó érzelmi reakciót, megváltoztatni a helyzet értelmezését.  Akkor folyamodunk hozzá, ha úgy véljük, hogy magát a helyzetet nem tudjuk megváltoztatni.Mindannyiunk életében előfordulnak olyan szomorú események, mint például egy szeretett hozzátartozó elvesztése, ahol magán a problémán változtatni nem tudunk. Megküzdésünk ilyenkor arra irányul, hogy saját fájdalmas, kellemetlen érzelmeinket csökkentsük, vagyis, hogy jobban érezzük magunkat. Ide olyan viselkedési stratégiák tartoznak, mint támaszkeresés (barátokhoz, rokonokhoz fordulás), panaszkodás, kibeszélés, sírás. De folyamodhatunk a figyelemelterelés különböző formáihoz: testmozgás, tagadás, a probléma félre tétele, vagy akár önpusztító stratégiák, mint az alkohol, drog, gyógyszer stb.

Nem szabad leértékelni az érzelemközpontú megközelítést

A nyugati kultúrában hajlamosak vagyunk arra, hogy kizárólag a probléma fókuszú stratégiákat tekintsük valódi megküzdésnek, vagyis leértékeljük az érzelemközpontúakat. Ez azonban sajnálatos tévedés. A problémafókuszú megküzdés ugyanis csak akkor csökkenti a stresszt, ha sikeres! A különböző stresszhelyzetekhez való leghatékonyabb alkalmazkodás akkor várható az adott személytől, ha minél többféle megküzdési készséggel rendelkezik, és rugalmasan tudja ezeket használni a helyzet követelményeinek megfelelően, akár többet is egyszerre. Nem mondhatjuk tehát, hogy bármelyik megküzdési stratégia általánosságban hatékonyabb lenne a többinél.

Dr. Valló Ágnes