Mindenki a legjobbat szeretné nyújtani a gyermekének már a fogantatás pillanatától. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a leendő kismamák már a terhesség előtti hetektől kezdve megfelelő mennyiségben vitaminokkal és ásványi anyagokkal lássák el a szervezetüket, hogy abból elegendő jusson a születendő gyermeküknek is.
Folsav - a gerincvelő és az agyi rendellenességek megelőzésére
Elsőként a folsavat kell megemlíteni: a növekedésben, sejtosztódásban, a vörös vérsejtek képződésében és érési folyamatában egyaránt szükséges. Ami azonban ennél is fontosabb, az a folsavnak az embrió idegrendszeri fejlődésében való szerepe. Mint azt számos tanulmány bizonyítja, a gerincvelőt és agyat érintő fejlődési rendellenességek jelentős része megelőzhető folsavval. Mivel a velőcső rendellenességei (pl. nyitott gerinc) már az embrionális fejlődés korai szakaszában, a terhesség első heteiben kialakulhatnak, minél hamarabb kell a fokozott folsav-bevitelre gondolni! A folsavigény - már a terhesség legelején - a korábbi szükséglet duplájára növekszik. Szülészorvosok, genetikusok, szülésznők, gyermekorvosok és gyógyszerészek egyaránt azt ajánlják, hogy már a gyermek fogantatása előtt két-három hónappal kezdje el a folsavraktárak feltöltését a leendő kismama. A napi szükséglet folsavból körülbelül 600 mikrogramm (azaz 0,6 milligramm).
Folsav természetes formában is bejuttatható a szervezetbe: a leveles zöldségek, így a brokkoli, spenót, sóska, saláta, káposzta és a spárga is folsavban gazdag. Emellett a paradicsom és a sárgarépa is jelentősebb mennyiségben tartalmazza. Tudni kell azonban, hogy a folsav hőérzékeny molekula, hosszas hőkezelés hatására bomlik, hatását veszti, így lehetőleg frissen vagy rövid ideig tartó párolás után kell a zöldségeket fogyasztani.
Vitaminok: B-vitamin család, A-vitamin, D-vitamin
A folsav mellett a B-vitamin-család több tagja is szükséges a kismama számára, így a B1-, B2-, B6- és B12- bevitel is fontos. Az idegrendszeri funkciók, a szénhidrát- és fehérje- anyagcsere, a szívizomzat és a vérképzés zavartalansága is igényli a B-vitaminokat.
A zsíroldékony vitaminok közül az A- és a D- vitaminok szerepelnek a kismama-vitaminokban. Sütőtök, sárgarépa, tengeri halak, máj vagy tojás fogyasztásával természetes formában is pótolhatók ezek a vitaminok.
A táplálékkal – természetes formában - bevitt vitaminok nem adagolhatók túl. Túldozírozás csak a kapszula, tabletta stb. formában szedett A- és D-vitaminokkal lehetséges. Azonban az orvos, gyógyszerész utasításainak betartásával, illetve a betegtájékoztatóban foglaltak követésével ez nem következhet be.
Ásványi anyagok: jód, vas, magnézium, kalcium
Az ásványi anyagok közül a jód, a vas, a magnézium és a kalcium szerepe kiemelkedő. Magyarországon, az ország területének jelentős részén az alacsony jódtartalmú ivóvíz a jellemző, ezért ajánlott lehetőleg jódozott konyhasóként jódot a szervezetbe juttatni. A jódnak a magzat pajzsmirigy-működésében van lényeges szerepe.
A vérképződéshez elengedhetetlen vas szintén része a kismamák számára készült készítményeknek. A laborleletek alapján sok kismama plusz vaspótlásra szorul. Hasznos tudni, hogy a vas felszívódását a C-vitamin elősegíti, így a C-vitamin tablettával, vagy akár limonádéval vagy narancslével egyidejűleg bevett vaskészítmény jobban felszívódik, nagyobb hányada hasznosul a szervezetben. A vaskészítmények szedése mellékhatásként székrekedést okozhat, illetve a széklet fekete elszíneződését okozhatja. A terhesség alatt egyébként is gyakrabban jelentkező székrekedés súlyosbodása nem előnyös, de a gyógyszertárakban recept nélkül kapható – terhesség alatt is alkalmazható - hashajtókkal kezelhető. (Lényeges az orvossal vagy gyógyszerésszel való egyeztetés a hashajtó megvásárlása előtt!)
A kalcium a csontok épségéért és a véralvadásért felelős; a magnézium pedig számos enzim alkotórészeként többféle anyagcsere-folyamatban is kulcsszerepet tölt be. A méhizomzat vagy a lábizomzat görcsei is hatékonyan kezelhetők magnézium-készítményekkel. Mivel a magnézium izomlazító tulajdonságú, a méhizomzat görcsei okozta esetleges koraszülés megelőzésében is szerepe van.
Miért fontos az ómega-3 zsírsav?
A kismamáknak szánt készítmények újabban ómega-3 zsírsavakat is tartalmaznak, ugyanis felismerték, hogy a magzat idegi összeköttetéseinek és agyának a fejlődése szempontjából kulcsszerepe van a több telítetlen kötést tartalmazó zsírsavaknak. A táplálékok közül a tengeri halak tartalmaznak nagyobb mennyiségben ómega-3 zsírsavakat, azonban ezek fogyasztása Magyarországon nem túl elterjedt.
Gyógyszertárban történő kismama-vitamin vásárláskor azt is meg kell beszélni a gyógyszerésszel, hogy terhességet tervező nő részére, vagy már adott hónapban járó kismama részére szükséges a vitamin, mert egyes termékeknél a terhesség szakaszától függően más-más összetételű a készítmény.
Dr. Budai Marianna
szakgyógyszerész
2010-11-23 08:00:00