Élmények a fogorvosnál

Világéletemben komolyan vettem a fogápolás kérdését. Mi sem bizonyította jobban, hogy rendszeresen jártam mindig fogdokihoz, sőt néhány gyermekkori élmény után – miután felpofozott egy fogorvos, illetve egy másik helyen a hisztizésemmel gyakorlatilag felmostam a rendelő hideg kövét – már nem is féltem többé.

Körülbelül 14 korom után minden félelmem, - amit a fogorvos jelenléte táplált bennem, a fúró zaja, a nyálelszívó hangja égetett az agyamba - elillant. Mindez egyik napról a másikra. Ezután már csakis nagy mellénnyel jártam a rendszeres ellenőrzésekre, kezelésekre és mindig úgy néztem a váróban remegő emberekre, mint árva kis nyulakra, akik nem is sejtik, hogy micsoda bátor ember ül velük szemben.

Sajnos rossz, vagy legalábbis nem túl jó minőségű fogakat örököltem felmenőimtől, így sokáig visszatérő látogatója voltam a fogorvosi rendelőknek. 18 éves koromig próbáltam az összes fogamat megcsináltatni, hogy még az állam pénzén hozassam őket rendbe, de sajnos később már az idő múlása is meghagyta a nyomát a fogsoromon. A rendszeresen visszatérő fogínyvérzés, gyulladás, lyukadás évente többször megkeserítette az életemet. A terhességem kezdete óta viszont még durvább dolgokra lettem figyelmes.

A korábban sikeresen kordában tartott fogínyvérzésem, egy-egy jobb minőségű fogkrém hatására enyhült, sőt el is múlt, viszont a babavárás újra előhívta a kígyót a rejtekhelyéről. De arra is figyelmes lettem, hogy nap mint nap fájnak a fogaim, pirosodik az ínyem és lám-lám egyre több lyukas fogam is van. Természetesen elsőre megrendültem a látványtól, de miután elővettem a babaváró irodalmat, megtudtam, hogy mindez ilyenkor általános tünet, de a fogorvos meglátogatása kötelező!

Be is jelentkeztem a védőnő által ajánlott dokihoz az egyik közeli településen, akinek még telefonon előadtam, hogy rengeteg dolgunk lesz, mert hemzsegnek a számban a lukas fogak és a problémák.
A megbeszélt napon és időpontban meg is jelentem a fogorvosnál, aki miután átnézte a fogsoromat, megállapította, hogy nem is lesz sok dolga. Talált egy darab lyukas fogat, egy éppen kilyukadó félben lévő fogat és megjegyezte, hogy fogkövem is van. Így betömte a két problémás fogamat és leszedte a fogkövemet. Ezután belepecsételt a kiskönyvembe, hogy a fogaimmal minden ok.

Elindult a hízás…vagy folytatódott?

Sajnos elkezdtem kicsit hízni. A vizesedés még várat magára, de a narancsbőr egyre jobban csúfítja bájos kismamatestem. Hogy mit tudnék tenni ez ellen? Semmit. A nőgyógyászom szerint diétáznom kell. Abba kell hagynom az édes kényeztetéseket, a mindennapos fagyizást, a néhanapján megtörtént sütis bűnözést, az édes gyümölcsök falását. Pedig nagyon nagy vágyam lenne arra, hogy nap mint nap csak ilyeneket egyek, holott nem érzem, hogy túlzottan kívánós lennék. De egy a lényeg, sajnos vigyázni kell a terhesség alatt is magunkra, édességek helyett válasszunk nem túlzottan cukros gyümölcsöket (alma, citrom, grépfrút), magokat (néhány szem mandula, dió, mogyoró), aszalt szilvát, barackot, müzli szeleteket, joghurtokat stb.

Te jó ég! Nem érem el a lábam!

Napról napra növekvő pocim miatt egyre kevésbé érem el a lábaimat. Szegény páromat kérem meg már arra, hogy rám adja a zoknimat, harisnyámat vagy éppen vágja le olykor a körmeimet. Bár ekkor még nem okozott fájdalmat a hasam enyhe benyomódása, mégis úgy éreztem, hogy a babának nem tesz jót, ha összegörnyedek a lábujjköröm vágáshoz. Ennek örömére életemben először bejelentkeztem pedikűröshöz, akivel bár nagyon jót beszélgettem és szimpatikus is volt, mégsem voltam maximálisan elégedett, ugyanis nem eléggé vágta le a körmeimet és így 1-2 hét múlva már újra vágatnom kellett. Javaslatom kismamáknak, hogy kérjék meg a párjukat, férjüket, hogy egy romantikus közös fürdés után, kevésbé szenvedélyesen, de vágja le a körmüket.

Halló! Van ott bent valaki? Irány a védőnő!

Ezen a héten meglátogattam a védőnőmet, akivel némi diskurálás után izgatottan vetettük bele magunkat a szívhangmérés, hallgatás rejtelmeibe. Ahogy elkezdtük, megállapította a hölgyike, hogy nem hall semmit, mert biztos a baba elbújt. Hallgattuk tovább, de később sem jött a várva várt hang. Adtunk újabb esélyt, de semmi. Már-már kezdtünk bepánikolni, hogy mi a frász lehet. Nyugtattam magam végig, hogy nem lehet baj, hiszen érzem, ahogy izgágán mocorog, úszkál és jól érzi magát. A gép viszont mégsem jelzett semmit. Behívtuk a mellettünk rendelő védőnőt is, hogy szemlélje meg a masinát, ami továbbra sem jelzett semmit, főleg nem szívhangot. Miután 20 perc után, 3 liter zselével a hasamon feladtuk, hazamentem a védőnőtől, és egy kis sírdogálás úgy döntöttem, nem lehetek letörve, hiszen a babám mindennap ad életjelet magáról mozgolódás formájában.

Másnap kaptam egy hívást a védőnőmtől, aki elújságolta, hogy miután elmentem tőle, több kismamánál is próbáltak szívhangot mérni, de senkinél sem sikerült. Kiderült, hogy bedöglött a gépük.
Folytatás következik…

Bedő Zsuzsanna