Minden nyugati kultúrában van egy jóságos alak, aki december 6.-án ajándékokat osztogat a puttonyából, a gyerekek örömére, ő a Télapó. Országonként vannak apróbb, szokásbeli eltérések, az ajándékozás mikéntjét, idejét illető különbségek, de most inkább arra kívánunk kitérni, meddig hagyjuk gyermekeinknek, hogy higgyenek a legendában.

Megmondjuk-e a kisgyereknek a teljes igazságot?

Pszichológusok véleménye szerint nem tesszük jól, ha túl korán „felvilágosítjuk” őket. Hiszen a kisgyermekek még csak egy félig valós, félig elképzelt világban élnek, melyet sokszor tündérek, sárkányok, mese- és rajzfilmhősök népesítenek be a szemükben. Igényük e csodás elemekre egyfajta védelem a külső világ számukra még idegen, nehezen felfogható valóságával szemben. Semmi okunk rá, hogy mindenáron rádöbbentsük őket, amíg kicsik, a Télapó bácsi személyének csupán meseszerű voltára. De nem „kendőzzük-e el” a valóságot előttük, amikor mesét mondunk nekik vagy furcsa kalandokról szóló rajzfilm-kazettát teszünk be a lejátszóba? A kisgyerek ilyenkor hisz az irreális elemekben és figurákban így hasonlóképpen nem szabad eloszlatni hitét a Télapó- legendában sem.

Mi mondjuona szülő, ha tele vannak Télapókkal a bevásárlóközpontok?

Van, amikor úgy gondoljuk, hogy a Télapó története nehezen hihető… még egy kisgyerekek számára is. Pedig egy jóságos bácsi, akit  az égben vagy netán a távoli Finnországban élve képzelnek el,  egy december eleji éjszakán megérkezik rénszarvasok vontatta szánján, és ajándékokat osztogat nekik, nem is annyira különös számukra. Minthogy az sem, ha az ablakokba tett cipők, zoknik reggelre megtelnek csokoládéval. Az viszont igaz, hogy a kicsi meglepődik, és nem tudja mire vélni a dolgot, ha már egyszerre több „Télapót” is lát pl. napjaink bevásárlóközpontjaiban vagy egy forgalmas utcán. Ilyenkor feltétlen szolgáljunk magyarázattal: elmondhatjuk neki, hogy ezek csak beöltözött bácsik, akik a Télapó segítői, és még több apró ajándékot hoznak a gyerekeknek. Az igazi viszont majd csak akkor jön el, amikor ők már lefeküdtek aludni.

Milyen életkorban, és hogyan oszlassuk el a kételyeket?

Minél tovább hosszabbítsuk meg a csodát, de egy idő után rá kell vezetnünk gyermekeinket a valóságra. De miképp is tegyük ezt?

A leggyakrabban három helyzettel nézhetünk szembe:

• A gyerek még kicsi, amikor egy idősebb pajtásától, vagy esetleg egy felnőttől arról hall, hogy a Télapó nem is létezik. Ha úgy érezzük, hogy emiatt nagyon elkeseredik, nyugtassuk meg, akár így: vannak, akik nem hisznek benne, de mi nem így vagyunk vele, és tiszteletben tartjuk ezt a hagyományt. Ez kielégítő válasz lehet a számára.

• Ahogy nő a gyerek, kérdéseket kezd feltenni a Télapó létével, ezzel az ajándékozási szokással kapcsolatban, és általában ez azt jelenti, hogy kétségek merülnek fel benne a hagyomány igazságtartalmát illetően. Amikor gyermekünk eléri az 5-6 éves kort (rendszerint ekkor kezdődik a bizonytalanság), talán kissé csalódott lesz, ha lassan, fokozatosan, de megerősítjük félelmeit.  Viszont így járunk el helyesen, mert ebben az életkorban a nagyobbak kinevethetik, ha hisz a legendában, ki is gúnyolhatják, ami lelki sérülést okozhat.

• Továbbra is hisz benne, noha elmúlt már 6 éves: ez azzal a kockázattal jár, hogy egy napon nevetségesnek tarthatja sajátmagát, mert mások „felvilágosítják”. Vágyik hát arra, hogy tőlünk tudja meg az igazságot. És még ha hajlandó továbbra is valós személynek gondolni a Télapót, lelke mélyén már tudja, hogy mi mit fogunk mondani róla.  Mégis, ilyenkor feltételes módban kezdjünk beszélni a legendával kapcsolatban, és magyarázzuk meg neki az irreális elemeket benne.

Minden esetben jól tesszük azonban, amikor a valóságot (részlegesen vagy fokozatosan, teljes egészében) feltárjuk gyermekünk előtt, kihasználjuk a lehetőséget arra, hogy a mesét családi környezetbe ágyazzuk. Magyarázzuk el például, hogy sok évvel ezelőtt mi is hittünk a Télapóban, csodálatosnak találtuk, és ezt a varázslatot újra éltük vele kicsi korában.  Értessük meg vele, hogy nem kell erről semmit mondania a kistestvéreinek vagy fiatalabb pajtásainak, hanem játszania kell tovább a történetet, ahogy mi is tettük ővele. És majd ha felnő, neki is így kell viselkednie a gyermekeivel. Meglátjuk majd ettől felszabadultnak fogja érezni magát, nem pedig csalódottnak – és egy nagy titok őrzőjének is, amire büszke lesz!

Galenus