Az első trimeszter
A terhesség első trimeszterében általában nincsenek olyan panaszai a kismamáknak, hogy ne tudnának éjjelente aludni. Köszönhető mindez a progeszteronnak. Sokkal gyakoribb az, hogy este 7-8 óra tájban már a szemük leragad az álmosságtól, és reggelente nehezen megy a koránkelés, valóságos megterhelést jelent az, hogy munkába kell menni és a szokásos napi teendőket el kell végezni. Napközben is gyakori az álmosságérzet. A terhesség viszonylag korai jelei között szerepel a fokozott fáradékonyság, a megnövekedett alvásigény.
A szervezet jelzésére hallgatni kell: szánjanak több időt a kismamák a pihenésre, az alvásra; ez szükséges a regenerálódásukhoz, a szervezet várandósság miatti átalakulása által igényelt folyamatokhoz. Nem jelent megoldást a fokozott kávéfogyasztás, és szóba sem jöhetnek a különféle stimuláló-, illetve élénkítő szerek. Szem előtt kell tartani, hogy amit a mama fogyaszt, azt kapja az embrió is, és a napi egy csésze kávé feletti mennyiség már káros lehet.
A második trimeszter
A második trimeszterben kivirulnak a kismamák, talán kevésbé fáradékonyak, mint korábban voltak. A hasuk ugyanakkor még nem annyira nagy, hogy az jelentős plusz kilókat adna, ami gyors fáradáshoz vezethetne. A has keményedése azonban sokszor pihenésre int – akár napközben is.
A harmadik trimeszter
A harmadik trimeszterben ismét ráköszönt a kismamákra az álmosság, fáradékonyság. Az egyre nagyobbra növő magzat már a tüdőt is nyomni, szorítani kezdi, és gyakorivá válik a légszomj, a gyors kifáradás jelei tapasztalhatók. Egy kis házimunka, és utána már csak arra vágyik a kismama, hogy legalább egy fél órára vízszintesbe helyezhesse magát.
A fokozott vizesedés/ödémásodás, ami általában a harmadik harmadban jelentkezik, szintén indokolja a vízszintes pozícióban történő pihenést. A lábak lógatása, függőleges helyzete csak ronthat a boka, lábszár területén kialakuló vizesedésen.
Hason vagy háton fekvés?
A hason fekvés már pár hónapja nem megy, a háton fekvés is egyre nehézkesebbé válik. Lehet hallani, hogy az anya háton fekvése káros a magzat számára, mert az elnyomódott erekben a vérkeringés lassul és a magzat kevesebb oxigénhez és tápanyaghoz jut. Ez valóban megtörténhet, de ennek a jeleit az anya is érzi magán, hiszen az ő saját szervei is kevesebb oxigénhez és tápanyaghoz jutnak ebben az esetben. Összefoglalva azt lehet tanácsolni, hogy ameddig a háton fekvés kényelmes a mamának, addig az elviselhető a babának is.
A kicsit felhúzott, térdben hajlított lábakkal történő oldalt fekvés a leggyakrabban – ösztönösen - felvett pozíció kismamáknál. Az éjszakai, jobb és bal oldalak között forgolódás is már egyre nehézkesebb időben a terhesség vége felé haladva. Előfordulhat, hogy az oldalt fekvés miatt az adott oldali lábban zsibbadás lép fel. Ez, bár pozíció-változtatással kezelhető, zavarja az alvás nyugalmát. Nem ritka, hogy a kismamák nem találják a megfelelő pozíciót a lábuknak, úgy tűnik, semmilyen helyzetben nem kényelmes. A lábak nyugtalanságára megoldást jelenthet magnézium tartalmú készítmények fogyasztása.
Többen kényelmesnek találják az oldalt fekvő pozícióban a térdek közé helyezett párnát. Lehetőleg nagyméretű, vastag párnáról kell gondoskodni. Bababoltokban speciálisan formált párnákat (amit később szoptatáshoz lehet használni) is be lehet szerezni, ezzel a has is alátámasztható.
Gyomorsav túltermelés, reflux és rémálmok
A fej alá helyezett párna/párnák milyensége is lényeges. A harmadik trimeszter táján gyakoribbá válhat a gyomorsav túltermelődés és a következményes reflux. Ha több, magasabb párnán alszik a kismama, a megemelt feji pozíció hatásos lehet a sav-visszafolyás megelőzésében.
A magzat által a húgyhólyagra kifejtett nyomás gyakori vizelési ingert okozhat, ami az akár óránként éjjeli felkelések miatt erősen zavarhatja a pihenést, alvást.
A terhesség alatt a kismamák gondolatai éjjel-nappal a születendő baba körül forognak. Számos félelem, aggódás, elfojtott érzelem jelenhet meg az éjszakai álmaikban, ami miatt sok kismama (rém)álmokkal is küzdhet éjjelente.
A terhesség alatt altatók, nyugtatók szedését mellőzni kell!
Nem szabad az egyébként bevált, esetleg otthoni gyógyszerkészletben meglévő altatószerekkel próbálkozni! Amennyiben az éjszakai alvás komoly problémát jelent, azt a kezelőorvossal kell megbeszélni, aki annak ismeretében, hogy kismama kezeléséről van szó, megfelelő megoldást javasol. Mielőtt bárki gyógyszerekhez fordulna, próbáljon meg minden egyéb lehetőséget: megfelelő hőmérséklet, relaxáltató zene, kényelmes ágy, megfelelő párnák, esti nyugalom, csend, sötétség egyvelege – talán altató hatásúak együtt. A gyógynövények közül az orbáncfű mellőzendő, ugyanis a terhesség alatt történő alkalmazását illetően nem áll elegendő adat rendelkezésre. Nyugtató, elalvást segítő teaként a citromfű-kamilla kombináció javasolt.
Ha az éjszakai pihenés mellett nappali szunyókálásra vágynak a kismamák, ne fosszák meg magukat a megkívánt pihenéstől! Ez mind nekik, mind a születendő gyermeküknek jár!
Dr. Budai Marianna
szakgyógyszerész
2011-01-04 08:00:00