Napjainkban ritkább betegség, főként cukorbetegeket érinti
Még pár évtizede is gyakori betegség volt, napjainkban már ritkábban találkozunk vele. Olyan emberek betegsége, akiknek a fogai hiányoznak, akiknél a műfogsor alatt sorvadás miatt alacsonyabbá válik az íny, vagy akiknek a bőre az idő előrehaladtával, idősebb korban petyhüdt, ráncos lesz. Ezen okok miatt a szájzugokban mély redők, összefekvő, egymással érintkező bőrfelületek alakulnak ki. Cukorbetegeknél gyakori betegség.
A nyál megpuhítja a bőrt
A szájüregből nyál szivárog a szájzugokba, a nyállal együtt baktériumok és főleg sarjadzó gombák lepik el a felpuhult redőket. Tetézi a bajt, hogy a bőrredők felszíne beszéd és evés közben állandóan dörzsölődik. Nem csoda hát, ha gyulladásossá, fertőzötté válik.
Kellemetlen fertőzés
A fertőződés miatt a két szájzugban gyulladásos, piros alapú, sárgás pörkkel fedett érzékeny elváltozások éktelenkednek. A sárga pörköt helytelenül nevezik varnak, a var akkor alakul ki, ha a folyamat a mélybe nyomul, a kis erek is megsérülnek és a piros vér átitatja a sárga pörköt. Ha a fertőzés nagyobb gyulladással jár, az áll alatti nyirokcsomók is érzékennyé válhatnak. Még kellemetlenebbé válik a helyzet, amikor a száj nyitásakor mély, fájdalmas berepedések keletkeznek.
Külön pohár, evőeszköz és borotva kell
Leggyakrabban a gennykeltő Streptococcus baktérium, és a sarjadzó gombák tehetők felelőssé a betegség létrejöttéért. De tetézhetik a bajt más baktériumok is.
A betegség csókkal, közös ivóedénynyel, közösen használt tárgyakkal terjed. Úgy is, hogy a beteg megtapogatja a beteg területet (nagyon gyakran tapasztaljuk), majd a mások által használt tárgyakat is megérinti. Közös ivóedények, közös borotvák, közös tárgyak használata esetén a beteg környezetében néha többen is megbetegedhetnek. Pállott száj láttán biztosra vehetjük, hogy a kórokozók a szájüregben is megtelepedtek.
Régen a fülzsír volt a hatékony, manapság inkább a kenőcsök javasoltak
Mivel a betegség évszázadok óta ismert, nem csoda, hogy sok mindennel megpróbálták gyógyítani. A pállott száj kezelésére az ország több helyén a macska farkát is felhasználták, ezt kellett a beteg száján végighúzni. Orvostörténeti tény, hogy helyenként a macska farkának a háromszori húzását tartották hatásosnak. Máshol a betegek a lovak szájából kivett, még meleg zablát tették a szájukba. Az orvosok ismerik a fülzsírbaktérium gombaellenes hatását, így nem lepődünk meg azon, hogy egyes helyeken a fülzsír volt a betegség kedvenc gyógyszere. Tudunk olyanról is, hogy a posztókalapos kezeléstől reméltek gyógyulást. A kezelés során a kalap szélével kellett a pállott szájat dörzsölgetni. A bórsav, a rézgálic, a tejföl már általunk is ismert hatású, de „mérgező szer”, ezeket ne használjuk.
Pállott száj kezelése házilag és orvos rendelte kenőcsökkel
Napjainkban az orvosi kezelés célja a baktériumok és a gombák elpusztítása, a gyulladás megszüntetése. Erre jók az antibiotikus kenőcsök, a szelídített jódot tartalmazó kenőcs, vagy annak Burow hűtőkenőcsös keveréke. Ezek recept nélkül kapható szerek. A jódtartalmú kenőcsből (Betadine kenőcs) teáskanálnyit kell az evőkanálnyi Burow hűtőkenőcshöz keverni.
Gyors és biztos hatás érhető el azzal az orvos által felírható tubusos kenőcscsel, amelyben hidrokortizon, natamicin és neomicin is van. A szájzugokat a gyógyulás után, a kiújulás megelőzése céljából még legalább egy hétig kezelni kell.
Nem elégedhetünk meg a szájzugok kezelésével. A szájüreget naponta többször szódabikarbónás vízzel ki kell öblíteni. Egy pohárnyi vízhez tegyünk egykét kávéskanálnyi szódabikarbónát.
A gyakori kiújulás megelőzése érdekében a fogorvos segítségére is szükség lesz. Pótolni kell az esetleg hiányzó fogakat, a lyukasokat pedig be kell tömni. Műfogsor használata esetén a műfogsor magasságát meg kell emelni, mivel az idők folyamán az állcsont és az íny sorvadása miatt a szájzugokban betegség kialakulását megkönnyítő redők alakulnak ki.
Dr. Cseplák György
ny. osztályvezető főorvos
2011-01-07 08:00:00