100-ból 1 ember hízik el csupán az anyagcsere miatt
A hízás folyamata lehet drasztikusan gyors, de szinte észrevétlen is: az évente csupán egy kiló plusz – gondoljunk bele – öt-tíz év alatt mennyit jelent. A hízás alapvetően attól következik be, hogy a testben található lebontási és felépítő folyamatok egyensúlya felborul. Ennek számos oka lehet, mint például hormonális változás, gyógyszer-mellékhatás, egyes betegségek, de leggyakrabban arról van szó, hogy feleslegesen sok energiát viszünk be szervezetünkbe, mellette pedig nem mozgunk eleget. Eleget, vagyis annyit, amennyi segít elégetni a napi felvett energiát. A genetika is közrejátszik a folyamatban, így például vannak hízékonyabb adottsággal rendelkezők. Az nem lehet azonban pontosan eldönteni, hogy a megváltozott génállományt, vagy a szülők rossz étkezési szokásait vitte tovább az utód. Biztosan hallotta már, hogy valaki erre, illetve anyagcsere-problémákra hivatkozott, ha szóba került a fogyókúra. Sajnos, kijelenthető: a bizonyítottan ilyen eredetű hízás nagyon ritka, százból talán egy embert érint.
A siker titka: nagyobb energialeadás, kisebb energiafelvétel
A megoldás az előbb említett energiamérlegben rejlik. Ezen múlik, vagy bukik az egész folyamat, hiszen az energia-leadás, azaz a mozgás oldalát növelve, vagy a felvételt csökkente a végeredmény fogyás lesz. Mindkét irányból megközelítve a szervezet arra lesz kényszerítve, hogy tartalékaihoz nyúljon, és elkezdje felhasználni az évek során a zsírszövetben felhalmozódott felesleget.
Ezzel azonban a probléma nem ér véget, hiszen ebben a pillanatban tehetjük fel magunkban a nagy kérdést: mindezt hogyan?
Gyors súlycsökkenés, tartós soványság=hiú ábránd
A világháló és a média csordultig van a fogyásról szóló, gyors súlycsökkenést ígérő információkkal. Egy népszerű internetes keresőbe beírva a fogyás szót, több mint fél millió találat közül választhatunk. De a „hogyan” kérdésére megtalálni a választ nem elég néhány véletlen kattintás, hiszen az egészségünkről van szó.
Sok diéta nem azt tartatja szem előtt, hogy hosszú távon optimális testtömegünk legyen, és egészségünk egyre jobb legyen, hanem a gyors és látványos eredményt. Ezekkel a drasztikus kúrákkal bizony néha többet ártunk magunknak, mint a súlyfelesleggel.
Mi is az egészséges fogyás?
Az egészséges fogyás azt a személyre szabott, egyedi segítséget jelenti, ami csak Önnek szól, abban az ütemben, ahogy biológiai órája megkívánja. A fogyás akkor egészséges, ha megfelelő gyorsasággal éri el a reális célt, de közben a szervezet nem szenved hiányt a létfontosságú tápanyagokból, nem merülnek ki a raktárak, az immunrendszer védekezőképessége nem csökken, a bőr és az alatta található kötőszövet feszessége megmarad. Továbbá talán a legfontosabb: hogy közben kellemesen érezze magát, és hiánytalanul el tudja végezni mindennapi feladatait.
A tudomány adatai és a tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a fogyás üteme maximum heti egy kilogramm lehet, de célszerű még ennél is kevesebbre ütemezni ahhoz, hogy a szervezetnek elég ideje legyen alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és az elért eredmény tartós maradjon. A megváltozott tápanyagbevitel pedig nem a koplalást jelenti, hanem az étrend egy olyan átalakított formáját, ami lehetőleg kevéssé térjen el a megszokottól. Ebben az esetben kimondható: néha a több kevesebb, hiszen nagyobb élelmirost- és vitaminfogyasztás, több mozgás bizonyos idő alatt kisebb testtömeget fog eredményezni, mindezt éhezés, és túlhajszoltság nélkül.
Ne felejtse el! A „bulvárdiéták” elsődleges célja nem a sikeres testtömegcsökkentés és az egészség, hanem a haszonszerzés. A súlyfelesleggel ma már nem szégyen szakemberhez fordulni, aki ismeri az egészséges fogyás szabályait, szakértelemmel – és persze az ön elhatározásával együtt – segít a kilók leadásában.
Vági Zsolt dietetikus és dr. Lelovics Zsuzsanna táplálkozáskutató
2011-01-09 11:00:00