Kevés ember mondhatja el magáról, hogy teljesen egészséges és hiánytalan fogsorral rendelkezik. A fiatalok körében jellemzően megfigyelhető a hiányos fogsor, mivel az ingyenes fogászati kezelések során feltárt romlott fogak kezelése helyett, inkább foghúzásra kerül sor. Ez nem csak az ingyenes foghúzás miatt alakul így, hanem a hosszadalmas kezelések elkerülésének érdekében is.
A hiányzó fog csak esztétikai probléma?
A fogsor elülső részéből hiányzó fogak meglehetősen negatív hatást fejthetnek ki a mindennapi életben, hiszen már a jóízű mosolygást is mellőzni kell annak érdekében, hogy a hiányosságot titkolni lehessen. Az önbizalom ettől megrendül, melyhez szégyenérzet is párosul.
A negatív emocionális hatások mellett funkicionális szempontból is jelentős hátránynak számít, ha például egy rágófogtól kell megválni. Az íny érzékeny lesz, rágás közben kellemetlen, fájó érzéseket. Egyáltalán nem, vagy csak nagyon óvatosan lehet enni a nagy rágóerő kifejtését igyénylő, szilárd ételeket.
Fogcsiszolás vagy fogpótlás?
A megoldást a problémára a protetika (fogpótlás) szakterülete jelenti, aminek köszönhetően rövid idő alatt lehet pótolni az "elveszett" önbizalmat és javítani a rágófunkciónkon.
Természetesen nem mindenki ragaszkodik az implantátumos fogpótláshoz, azonban érdemes tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy például egy híd kialakításakor a szomszédos egészséges fogakat is le kell csiszolni a sikeres beavatkozás érdekében. Ezzel az eljárással veszélyeztetjük ép fogainkat, mivel érzékenyebbek lesznek, és fogékonyabbak a szuvasodásra.
A legbiztosabb, legtartósabb és leggyorsabb megoldás a fogászati implantátum alkalmazása, amely ma már nem vesz feltétlenül igénybe 3-4 hónapot a végleges fog elérését tekintve. Akár pár nap alatt is pótolható egy hiányzó fog, amennyiben valaki egészséges és megfelelő fogcsontozattal rendelkezik.
Dr. Csillag Zsolt, a Dental Concept protetika szakértője szerint, „A fogpótlás megtörténhet azonnal terhelhető implantátummal, amennyiben a páciens csontminősége ezt megengedi. Ez azt jelenti, hogy akár pár nap alatt végleges fogat kaphat bárki, aki egészségügyileg alkalmas a beavatkozásra.”
A pénztárca szabhat csak határt...
Ennélfogva elértük azt a technikai fejlettségi szintet, amelynek segítségével már csak a pénztárcánk szabhat határt a hiánytalan fogsorunknak, ám az egyre inkább elterjedt beavatkozás és a versenypiac élénkülésének köszönhetően az implantátumos fogpótlás is sokkal szélesebb körben érhető el a korábbi időkhöz képest.
Virtualaid PR
BSD.
2011-01-10 14:00:00