Csupa hasznos cucc: Mellszívó és sterilizátor egyben
Amikor az ember gyermeket vár, sokat filózik azon, hogy mi mindent kell gyorsan, baráti áron és jó minőségben beszerezni. Azon, hogy mindenből a legjobbat, és egyáltalán, hogy mindent megvegyen.
Nemrég olvastam egy cikket – naponta százat is persze – erről, hogy mire is van szüksége egy kisbabának és, hogy tulajdonképpen Mongolóiában és Etiópiában is felnőnek a gyermekek anélkül, hogy lenne a matracuk alatt légzésfigyelő, vagy fiókjukban orrszívó-porszívó. Mégis arra a következtetésre jutottam, hogyha megtehetem és még spórolni is tudok ügyesen, akkor amit csak lehet megveszünk a babánknak, hogy ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Így került sor arra, hogy az egyik kedvenc kismama honlapomon, ahol komolyan levelezek más kismamákkal, elkezdtem a termékek iránt is érdeklődni. Rákerestem még hiányzó babaholmikra, amiket szeretnék megvenni és elkezdtem levelezni, hogy kialkudjak ezekre baráti árakat. Így sikerült szert tennem egy márkás, alig használt mellszívó és sterilizátor párosra. A csomag amúgy 25 ezer forint körül vásárolható meg a boltokban, a Bababörzén 20 ezer forintért tudtam volna megvenni, a netes kismamától viszont sikerült 10 ezer forintért megvennem. Nagyon boldog voltam.
Bár még nem voltam biztos benne, hogy mire és hogyan kell ezeket használni, de majd csak megtudom. A mellszívó amúgy akkor jó, amikor sok a teje valakinek, vagy le szeretne előre fejni nagyobb mennyiségeket és betenné őket a hűtőbe. A sterilizátor pedig arra való, hogy a cumikat, cumisüvegeket és tejtartó pohárkákat könnyedén, egy mikróban is meg lehessen tökéletesen tisztítani a sterilizátor segítségével.
Még hasznos holmi: Kiságy és pelenkázó
Relatívek manapság az árak, mert nyilván mindenből lehet olcsóbbat, de sokkal drágábbat is venni. Amikor bababútorokat kezdtünk nézni, először egy bútorboltban, majd egy bababoltban néztünk körül. A bútorboltban 150-250 ezer forint körül találtunk babaágy pelenkázókomód szekrény összeállítást, a bababoltban ennél kicsit olcsóbban. A nagy, svéd bútorboltban feleennyiért láttuk a hasonló külsejű, de minőségben gyengébb bútorokat. De még ezek sem győztek meg minket.
Amikor is megint segítségül hívtam az internetet és a kedvenc babaoldalamat, ahol felfedeztem egy kissé egyszerűbb babaágyat és pelenkázó komódot. Az anyukával hatalmas levelezésbe kezdtünk, és sikerült megegyeznünk egy baráti árban. Amikor a helyszínre mentünk, összeszedtük a párommal a csomag részeit, a rácsos babaágyat, a baldachin tartót, a baldachint, a kókusz matracot, a komódot fiókkal, polcokkal, és pelenkázó résszel. Az egészet sikerült nagyon komolyan lealkudnom és 12 ezer forintért elhoznom. Szóval nem kell azonnal bedőlni a bútorboltok adta gyönyöröknek, hiszen kisbabánk ezeket a holmikat maximum 1-2 évig használja csak. Utána úgyis vehetünk mást, nagyobbat, nagyfiúsabbat, amit akkor már jobban fognak a gyerekek is értékelni. Hiszen egy kisbabának az a legfontosabb, hogy a mamája és a papája szeresse, legyenek mindig mellette, számíthasson rájuk, adjanak neki enni, inni, hagyják aludni és törődjenek vele. Az legkevésébé sem érdekli őket, hogy milyen márkás ágyban alszanak. Persze, ha megtehetjük, akkor válasszuk bátran a gyönyörűt és a tökéletest. De higgyük el, nem ezen múlik…
Fájások, vagy még nem?
Úgy látszik a fura érzések most már mindennaposak lesznek. Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy mi is történik velem. Ezen a héten éppen erős derékfájások kínoztak, amiket nem tudtam mire vélni, így elneveztem őket kezdő fájásoknak. Persze ezek még messze voltak az igazi fájdalmaktól…
Házi fodrász: szárítás
A párom manapság komoly kiképzést kap itthon. Gyakorlatilag folyamatos felkészítésben van része ami a gyerektartást illeti. Hiszen nemcsak pedikűrössé vált, de nap, mint nap öltöztet (zokni, harisnya, nadrág) és most már ő lett a házi fodrászom is. Miután erőmön felül megmosom a hajam, utána ő az, aki megszárítja dús sörényemet. Sajnos nem engedem, hogy szabadnapos legyen a fodrászom. Ráadásul a hajam, ami korábban sosem volt zsíros, most két-három nap után már pocsékul néz ki. Emiatt egy héten kétszer-háromszor is hajat mosok, a párom nagy örömére.
Az esküvő
Bár eredetileg nem úgy terveztük, hogy a 32. hétben mondjuk ki egymásnak a boldogító igent, de mivel így alakult, megpróbáltuk a lehető legtöbbet kihozni a csodás napból.
Az esküvő előtti napon délután, berobbantam a fodrászomhoz, aki gyönyörű loknisra csavarta be a hajam és mielőtt eljöttem tőle, feltűztük az egészet kb. 80 db hullámcsattra. Így aludtam az esküvő előtti éjjel. Másnap reggel már vártuk a családtagjainkat, akik szépen, csinosan, illatosan megjelentek. Szépítkezés, welcome drink és virágcsokrok beszerzése után elmentünk a már szépen feldíszített Polgármesteri Hivatalba, ahol már vártak ránk. Gyors eligazítás után kezdetét vette a ceremónia. Az összesen kilencfős esküvőnk életünk legmeghittebb napja volt. Csodálatos beszédet mondott az anyakönyvvezető hölgy, de volt szülőköszöntés virágcsokorral és csokolédával, romantikus gyűrűhúzás és forró csók is. Nagy pocim nem zavart kicsit sem, ráadásul olyan szerencsénk volt, hogy bár október lévén - verőfényesen sütött a nap és szinte késő nyári volt az időjárás. A romantikus ceremónia után elmentünk a Vajdahunyad várában lévő étterembe, - így megvolt a hercegnői bevonulásom is - ahol már várt ránk az ínycsiklandó tortánk. A kényelmes ebéd elfogyasztása után szépen elköszöntünk egymástól és hazamentünk. Csak hab a tortán, hogy mindenki úgy kifáradt, hogy miután hazaért, álomba szenderült. Az esküvőnk bár szerényre, de igazán meghittre és romantikusra sikerült. Volt sírás-rívás, gyűrű, pezsgő, torta, szeretet, szép szavak, gyönyörű ruhák, bevonulás és romantikus csók. Készültek képek, kis videók, szóval nekünk ez így is tökéletes volt, főleg mert már velünk volt ekkor is a kisfiúnk, csak még a hasamban.
Lábfájás a 32. héten
Nekem leginkább éjszaka szokott fájni kicsit a lábam. Vagy olyan is volt már, hogy éjjel arra ébredtem, hogy úgy el van gémberedve, hogy azonnal rá kell állnom.
Mi az oka annak, ha fáj a lábunk töve?
"A terhességi hormonok hatására a legtöbb ízület lazább a szokásosnál. A has növekvő súlya is hozzájárul ahhoz, hogy megváltozik a testtartás, a csontok, ízületek terhelése is. A keresztcsont és a csípőcsont közötti ízület fellazulása néha fájdalmat és járászavart is okozhat. Jó hatású lehet a hát- és gyorsúszás, a vízi torna, ahol kisebb nyomás nehezedik az ízületekre. Erős fájdalom esetén csak a pihentetés segít. Szülés után természetesen rendeződnek ezek a panaszok. "(A Kismama terheskönyve – Sanoma 2008)
Folytatás következik…
Bedő Zsuzsanna
(ni)
2011-01-20 08:00:00