Menő telefon az állandó fotózáshoz
A párom – mint a legtöbb férfi – imádja a fejlett, menő, technikai kütyüket. Ilyen a telefon, a laptop, a tévé és még sorolhatnám. Mivel a mobilom az utóbbi hónapokban már az utolsókat rúgta és rendszerint ha úgy volt kedve, kikapcsolt, vagy letette magát miközben valakivel beszéltem, én is úgy láttam, hogy mgérett az idő a cseréhez.
Férjem végre úgy érezte eljött az ő ideje és nekiállt telefont választani nekem. A három-négy szuper példányból pedig én döntöttem, hogy melyik a legpraktikusabb, leghasznosabb a számomra. Az is fontos volt, hogy ne kerüljön egy vagyonba. Így lett egy olyan telefonom, melynek a kamerája már 5 megapixeles, így tutira a legélesebb képeket tudjuk majd a csemeténkről készíteni. Párom azt is nagyon várja már, hogy a szüléskor videót és számtalan képet készíthessen az újszülött babánkról.
Hálóing, papucs és eldobható bugyi
A kórházi csomag legfontosabb kellékei a két pár papucs és a minimum három váltás hálóing. Amikor az egész pakkot elkezdtem összeállítani, rájöttem, hogy nincsen olyan papucsom, ami kórházba való és alkalmas fürdéshez és benti mozgáshoz, mivel csak szőrös, puha, és kényelmes hálópapucsaim vannak. Illetve ugyanezt tapasztaltam, amikor hálóinget kerestem a szekrényemben, mivel csak szatén, szexis vagy nyári, lazulós hálóinget illetve több csini pizsamát találtam. Így elindultunk a párommal és beszereztünk néhány hálóinget és két pár műanyag papucsot.
Szintén fontos kelléke a szülés utáni időszaknak, az eldobható bugyi. Sajnos a vágások, nyomások és egyéb csúnyaságok után rendszerint folyik minden, aminek ki kell folynia. Ez ellen pedig a legjobb védelem a „super size” méretű betét – akár inkontinencia betét – és az eldobható, vagy hálós bugyi, ami mosható és extrán szellőzik. Nos én ezekből is bevásároltam és tettem belőlük a saját pakkomba bőven.
Most akkor kell bébiőr és légzésfigyelő?
A válasz az, hogy nem tudom. Méghozzá azért nem, mert ezek a dolgok egyrészt igen költségesek, másrészt meg nehogy már ezen múljon a gyermekünk élete, ezért igenis meg kell őket venni. Nos, én mivel kicsit sóher is vagyok, azaz ha tehetem, spórolok a dolgokon, mégis be akartam szerezni ezeket, és ismét a netes vásárlást hívtam segítségül. Mivel az egyik legjobb márkájú bébiőr és légzésfigyelő egy szettben, a boltban 35-40 ezer forint körül kapható, úgy döntöttem jó lesz nekünk a használt is. Találtam egy ilyet és azonnal meg is egyeztem az anyukával a baráti 17.500 Ft-os árban és még aznap el is mentünk érte. Így ez a termék is pipa.
Mindenre képes vagyok, de csak fekve!
A terhesség így a vége felé kezd egyre elviselhetetlenebbé válni. Mondhatnám azt is, hogy terebélyesedő pocakom már-már mindenben hátráltat. Még a felszabadult játékban is. A napokban ugyanis lehetőségem nyílt egy kis játékra, Monopolyzásra vagy pókerezésre a családommal. De mivel már az ülés is fáradtsággal jár, az ágyon fekve játszottunk.
Első találkozás a szülésznőmmel
Manapság mindenkinek lehetősége van arra, hogy szülész-nőgyógyászt vagy szülésznőt válasszon magának. Én kikértem az orvosom véleményét és megtudtam, hogy ki az, akivel szívesen dolgozik együtt. Majd felkerestem a hölgyet és megbeszéltünk egy találkozót. A meetingre a párommal együtt mentünk, ahol legalább 2 órát beszélgettünk és ismerkedtünk a szülésznővel. Ő felvilágosított minket a szülés menetéről, bemutatta a szülőszobákat, a vajúdó helységet és berendezéseket, részletezte, hogy miket kell magammal vinnem és elmondta a tarifáját is.
A magzatvíz ellenőrzése
A nőgyógyászom nemcsak a baba állapotát, az én egészségemet, de a magzatvizet is rendszerint ellenőrzi. Szerencsére nekem eddig minden vizsgálatom jól zárult, azaz megfelelő a minősége és a mennyisége is a magzatvíznek. De sajnos nem mindenkinek ilyen tökéletes az eredmény.
”Mi van akkor ha kevés a magzatvíz?
Ez a megállapítás az ultrahangleleten szerepelhet. A magzatvíz mennyiségének megítélése meglehetősen nehéz, szubjektív dolog. Ezért előfordulhat, hogy egyik alkalommal a magzatvíz kevesebbnek tűnik, majd a következőnél már nem. Az orvos hasonló esetben olyan fejlődési rendellenességek után kutat, amelyek csökkenthetik a magzatvíz termelődését, mint például a vese és a húgyutak fejlődési zavarai. Ennek felismerésében segít a húgyhólyag telítődésének megítélése. Normális körülmények között ugyanis a magzat megissza, majd kipisili a lepény által termelt magzatvizet. Ha kevesebb vizelet képződik, akkor elzáródás van valahol a húgyutakban, vagy maga a vese beteg. Ha a magzta méretei nem érik el a terhességi hétnek megfelelő méretet, és ehhez társul a kevés magzatvíz, az már együtesen a lepényi elégtelenség jele, s jobb ekkor a babát idő előtt világra segíteni.”
(A Kismama terheskönyve – Sanoma 2008)
Folytatás következik…
Bedő Zsuzsanna
(ni)
2011-02-08 08:00:00