Jóslófájás?
Most már tényleg szeretném megtudni, hogy pontosan mitől jósló a fájás és, hogy egyáltalán létezik-e ilyen és ha igen, ez az, amit érzek. A fájás amire azt hittem, hirtelen jövő és erős szúrásként jelentkezett a derekamban. Szinte olyan volt, mintha leszakadna a vesém, a derekam vagy mintha az alsó testem elválna a felsőtől egy pár pillanatra.
A kínzó fájdalom általában esténként üt be, főleg nyolc óra körül. Mintha jönne az esti filmmel. De nem tart olyan sokáig, mindössze pár másodpercig, viszont megismétlődik háromszor-négyszer egymás után. Az enyhébbek többször is jelentkeznek, a fájdalmasabbak ritkábban. Ilyenkor összeszorul a testem, nem bírok megmozdulni, belekapaszkodok a párom karjába, vagy – ennek hiányában – az ágy szélébe és szenvedve nyögök egy hatalmasat. Ez a kínlódás ezen a héten már egyre rendszeresebbé vált.
CTG- NST?
Ettől a héttől kezdve kell rendszeresen járnom CTG-re, azaz kardiotokográfra, ahol a magzati szívhangot figyelik. Első alkalommal úgy történt, hogy bejelentkeztem a szülésznőmnél, aki adott egy időpontot, amikorra meg kellett jelennem a kórházban. És mivel a Szent István Kórházban a vajúdó szobában van erre kialakított hely, ezért ott kötötték rám a CTG berendezést. Az első benyomásom nagyon fura volt, hiszen a magzatom szívhangja egyszer gyorsabban, egyszer pedig kicsit lassabban vert. Azt is mondták ott, hogy a magzat szívdobogása mindig gyorsabb, mint a felnőttekké, azaz a normális 130 és 150 között van. A berendezés nemcsak ezt vizsgálja, hanem a méhösszehúzódásokat is. Ha valakinek az átlagosnál magasabb, az már jelezheti a szülés megindulását is. (vagy legalábbis közeledtét) Nekem az első alkalommal 15-20 körül voltak ezek az értékek. CTG vizsgálatra a szülés előtti három hétben hetente kell járni, ha valaki pedig a kiírt időpontnál tovább hordja a gyermekét, annak pedig kétnaponta kell megjelennie a kórházban.
Kardiotokográf
"Ez a műszer egyidejűleg méri a magzati szívfrekvencia változását és a méhösszehúzódásokat. A hasfalra rugalmas szalagokkal rögzített két jelátvivőből a képernyőre kirajzolódik két görbe, melyek kinyomtatva is mutatják a szívfrekvencia és a fájások alakulását. A készülék könnyen mozgatható, ezért – hacsak nem kaptunk epidurális érzéstelenítést, amely miatt nem tudunk mozogni – nyugodtan járkálhatunk vajúdás közben. Ha minden rendben zajlik, általában nincs szükség ilyen összetett mérésekre, de bizonyos körülmények – ilyen a koraszülés, az oxitocin injekció, vagy az epidurális érzéstelenítés, illetve a magzati állapotromlás jelei – elengedhetetlenné teszik a folyamatos monitorozást." (Babát várunk – 2009 Gabo Kiadó)
Állítóag 3,5 kg a gyermekem!
Eheti nőgyógyászanál tett látogatásom alkalmával, az orvosom megvizsgálta a magzat állapotát, a magzatvizet és a méreteket. Megállapította, hogy becslése szerint szép nagy babám lesz, ugyanis szerinte a magzat már most 3,5 kg, (Ezt később megtudtuk, hogy helytelen becslés volt) és a hosszúsága sem elhanyagolható. De megnyugtatott, hogy méreteit biztosan a magas apukájától és a szintén magasnak számító anyukájától örökölte.
Alvászavarban szenvedek!
Márpedig olyanban, amivel korábban még soha nem találkoztam. Egyrészt este már korábban álmos leszek mint a párom és kevésbé van kedvem késő estig filmeket bámulni. Másrészt éjjel van olyan, hogy felébredek egy álom hatására vagy pusztán arra, hogy nem tudok tovább aludni. Szinte mindennapos, hogy míg régen szívesen aludtam akár 8-9-ig is, most már reggel 6-7 körül kidob az ágy magából.
3-4 pisilés éjjel…
A gyakori vizelés így terhesség idején állítólag teljesen normális. Két magyarázat is létezik az okára. Az egyik szerint, a baba a várandósság utolsó heteiben, napjaiban folyamatosan nyomja – már a szülőcsatorna felé, fejjel lefelé befordulva – az anyukája húgyhólyagját. Ezzel folyamatosan ingerli szegényt, aki emiatt állandóan pisilni rohangál. A másik magyarázat szerint a szervezet folyamatosan felkészül arra, hogyha megszületik a kisbaba, az anyuka könnyedén tudjon hozzá éjszakánként is felkelni. Így szoktatja hozzá a mamát az állandó készenléthez.
Enyhe vizesedésem van
Eddig szerencsére elkerült ez a csúf terhességi tünet, de az utolsó hetekre megnyertem magamnak. Vizesedő testrészeim: ujjam, kezem, vádlim, lábfejem. Emiatt el is felejthetem a megszokott cipőmet, ami helyett egy régi csizmámba férek csak bele.
Jódhiány várandósság alatt
Az enyhe jódhiány is csak az utolsó hónapokban, hetekben jelentkezett nálam. A pótlásra pedig jódot kell szednem, illetve jódozott sót kell használnom. De miért is fontos a pótlás?
Jódhiány
"A jód a pajzsmirigy megfelelő működését biztosítja, fontos alapanyaga a pajzsmirigyhormonnak (tiroxin). Jódhiány esetén zavar keletkezik az anyagcserében, a növekedés elmarad, szélsőséges esetben golyva, anyagcsere-betegség alakulhat ki. Életünk során összesen egy kiskanálnyi jódra van szükségünk, ám ezt folyamatosan, kicsi adagokban kell elfogyasztanunk. A várandósság idején különsen fontos, hogy elegendő jódot fogyasszunk, mert ilyenkor a magzatról is gondoskodnunk kell. A szülés utáni időszakban a pajzsmirigy-alulműködés elégtelen tejelválasztást okozhat. Az anyatej összetevőinek mennyisége általában állandó, az egyik fontos kivétel a jód: ha kevés a jód az anya szervezetében, akkor az anyatejben is túlságosan alacsony lesz a mennyisége.
Hazánkban a termőtalaj nagy része jódszegény, ezért a növényi táplálékok nem tartalmaznak elegendő mennyiséget ebből a fontos nyomelemből. Jó forrást jelentenének még a tengeri állatok: halak, kagylók, rákok, de ezek a mi étkezési kultúránkban igencsak háttérbe szorulnak. A jódhiány megelőzésére sok országban kötelezővé tették a kereskedelmi forgalomban kapható összes konyhasó jódozását. Addig is, amíg ez nálunk is megvalósul, ügyeljünk a vásárlásnál, melyik sófélét tesszük a kosarunkba." (A kismama terheskönyve – Sanoma 2008)
Folytatás következik…
Bedő Zsuzsanna
(ni)
2011-02-22 08:00:00