Természetesen, nem kell felmászniuk ahhoz, hogy bajuk essen: lépcső tetejéről, nyitott ablakon is kieshetnek, elcsúszhatnak futkározás közben, még akár a teljesen sima terepen is.
A baleseteket nem lehet 100%-ig megelőzni, ám mindenképpen lehet azért tenni, hgoy a súlyos balesetek ne, vagy csak jóval ritkábban következzenek be. A túlzott féltés is bajt okozhat. Fontos a kell
A törést nehéz felismerni
Eséseknél a csonttörésen kívül lágyrész sérülések adódhatnak. A has ütésénél előfordulhat lép- esetleg májrepedés. Gyakori következménye az eséseknek a zúzódás, rándulás, ficam, izomhúzódás. Végtagtörés szintén nagyon sok baleset, esés, természetes velejárója a gyermekeknél. A törést azonban nem mindig könnyű felismerni, mivel a gyermekek csonthártyája vastag és sokszor helyén tartja az eltört csontot. Éppen ezért célszerű orvoshoz fordulni, ha bizonytalanok vagyunk. Így megelőzhető, hogy rosszul forrjon össze az eltört csont.
A koponytörtés a törések legveszélyesebbike, hiszen a koponya az életfunkciókat irányító agyat takarja. Így ha a fej csak kissé sérül is célszerű orvoshoz vinni a gyermekünket.
Gyermekbarát otthon és folytonos felügyelet
A magas helyekre történő felmászást, ablakon történő kiesést akadályozzuk meg védőkorlátok, rácsok felszerelésével. A nyitott ablaknál soha nem hagyjuk gyermekünket felügyelet nélkül, mert odahúzhatja a széket, és kieshet az ablakon. A csúszást igyekezzünk csúszásgátló járólapokkal, padlószőnyegekkel kivédeni. A gyermek szobáját lehetőleg úgy rendezzük be, hogy ne legyenek benne mászható polcok, éles, szúrós bútorsarkok, csúszós padlók.
Ha már bekövetkezett a baj, figyeljük meg a gyermeket, és a következő esetekben menjünk orvoshoz:
- törés történt
- a gyermeknek nő a hasa (belső vérzésre utal)
- duzzanat van valahol
- leáll vagy akadozik a légzése
- tartós fájdalom esetén
- aluszékonyság, sápadság, és nem úgy viselkedik, mint ahogyan szokott esetleg hányingere van
Heim Pál Gyermekkkórház tájékoztató anyaga
(ni)
2011-02-27 16:00:00