Első pillantások…
Amikor először megláttam ŐT, éppen túl voltam 15 óra vajúdáson, egy ájuláson, egy gátmetszésen, némi repedésen és néhány pokoli fájdalmas nyomáson. De csak néztem, néztem amint fekszik a mellkasomon és emelgeti a buksiját. Nagyon szépnek láttam, és fel sem fogtam, hogy ő az enyém, belőlem jött, a testemben élt hónapokig, én tápláltam, vigyáztam rá és most itt van. Kicsit véres volt, kicsit nyöszörgött, de már emelgette a fejét a mellkasomon. Tudtam, hogy most még hetekbe fog tellni, amíg megszokom, megismerem és felfogom, hogy ő létezik.

Nincs már a megszokott élet

Hiába szeretném azt a gondolatot magamévá tenni, hogy „nem mi mentünk a baba életébe, hanem ő jött a miénkbe, ezért neki is kell alkalmazkodnia hozzánk”, de ez főleg az elején nem állja meg a helyét. Hiszen meg kell ismernünk egymást, ki kell tapasztalnia a mi szokásainkat, nekünk kell megtanulnunk alkalmazkodni hozzá és úgy kell kialakítani az új életritmusunkat.
Nos, az elején nem ment ez olyan egyszerűen, hiszen ő lett az uralkodó, a főnök, mindent hozzá kellett igazítanunk.

Mint egy felmosórongy…
Legalábis így éreztem magam az első két hétben. Először azért, mert a kórház, ahol voltunk baba-barát kórház. Az újszülöttnek ebben a kórházban az anyukája mellett a helye, még éjjel is, sőt akkor is, ha az anyuka fent van már 30 órája és egy percet sem aludt, nem mellesleg még szült is egyet ebben az időben. Na, most én totálisan kész voltam, főleg mivel még nem ismertük egymást eléggé, nem szoktuk meg a másik új ritmusát és azt sem tudtam, hogy őt mikor és hogyan kell majd táplálnom. Mikor alszik, általában és vajon mennyit. Az első napokban, amikor hazamentünk, az édesanyám volt velünk. Ő segített a napi etetésben, a rendszeres ébredésben, abban, hogy hogyan kell fürdetni stb. Emlékszem volt olyan, hogy éjjel több órán át fent voltam a babával együtt, a szemeim alatt pedig elkezdtek megjelenni a fránya karikák. Jó pár napba telt mire beállt egy új rendszer.

Jaj! Felszakadt a gátsebem!

Mivel volt gátmetszésem, az összevarrás miatt volt gátsebem is. Sajnos az első napokban, amikor hazamentünk, székrekedésem volt, így a sebem felszakadt. Amikor megláttam a nyílt sebet, azonnal hívtam az orvosomat és már másnap megjelentem nála. A nőgyógyászom annyit mondott, hogy nem olyan vészes, magától el fog múlni, mindössze annyit kell tennem, hogy ecseteljem naponta többször Betadinnal és többször mossam meg. Ettől majd magától elmúlik.

Szoptatási nehézségek
A szoptatási nehézségek a kórház után otthon is folytatódtak. Mivel a babám a születési súlyából jelentősen vesztett mire hazaértünk, így kénytelenek voltunk a szoptatást tápszerrel pótolni. Mire hazaértem a melleim már nagyon fájtak, a bimbóim is teljesen tönkrementek, így beüzemeltem a már korábban megvásárolt mellszívómat. Illetve, hogy a szoptatás se maradjon el, mellbimbóvédőt kezdtem használni. Nagyon gyorsan kiderült számomra, hogy a babám utálja a mellbimbóvédőt, így a szoptatást elkezdtem hanyagolni, főleg miután az egyik szoptatás alkalmával még vér is csepegett a mellbimbómból. Ezután a fejés látszott az egyetlen megoldásnak, így ezt tettem naponta többször is, hogy ne csak tápszert kapjon a babám, hanem anyatejet is, de cumisüvegből.

A babám fogyása

Barnabás 3240 grammal született, és 2850 grammal vittük haza a kórházból, enyhén besárgulva. Őszintén szólva eléggé megijedtem, és úgy döntöttem bármi lesz, felhizlalom őt. Ha tápszert kell kapnia ehhez, akkor kapjon tápszert. Nagyon sokan a környezetemben, sőt még én és a testvérem is tápszeres kisbabák voltunk, és mégis szép és egészséges felnőttekké váltunk. Mivel elkezdtük a hozzátáplálást, így a babus rohamosan fejlődni és nőni kezdett. A kórházban béreltem egy mérleget 2 hónapra, amin naponta mérjük a kisbabánk súlyát.

Védőnő és gyerekorvos
Amikor hazamentünk a kórházból a védőnő még aznap meglátogatott minket, másnap pedig jött a gyerekorvos és megvizsgálta új páciensét. Kaptunk fürdetőkenőcsöt, popsikenőcsöt, tápszert, tápszer kiegészítést, lázcsillapító kúpot, K-vitamint, D-vitamint. Persze mindezt felírták nekünk receptre, amit a férjem váltott ki nekünk.

Gyermekágyi depresszió

A depresszió engem sem került el, de szerencsére csak enyhe formában tűnt fel. Jellemzője az volt nálam, hogy képes voltam bármikor, bármin sírni, elszomorodni. Ilyenkor totális boldogtalanságba merültem, aminek úgy éreztem sosem lesz vége. Ezen enyhített, hogy a párom sokat volt otthon decemberben, az édesanyám többször jött látogatóba és a drága anyósom is két hétig nálunk volt. Így néha fel tudtam töltődni, amikor a férjemmel kettesben mentünk bevásárolni, vagy éppen moziba.

Ünnepek eggyel többen
A karácsony és a szilveszter csendesen telt, az új családtag volt a középpontban. A születésnapomon, december 24-én eljöttek a szüleim és a testvérem is, és itt volt velünk az anyósom is. Nagyon jól éreztük magunkat, a legtöbb ajándékot a kisfiam kapta.

Irány a szabad levegő!
Két hetesen már kivittem Barnabást a kezemben a szabad levegőre egy pár percre. Elég csúnya, ködös, hideg decembert zártunk 2010-ben, így a babámat mindennap csak 5-10 percre vittem ki a kezemben, jól beöltöztetve az anorákjába.
Folytatás következik…

Bedő Zsuzsanna

(ni)