Lehetetlen helyzetek győztese
Ez a jegy a csírát, a kezdetet, a forrást, az élet tavaszi robbanásait jelképezi. E jegy szülötte tehát a vezető, az úttörő, az irányító szerepét tölti be. Rendkívül erélyes, pergőnyelvű, igen bátor és páratlanul jellemes. Gyakran kerül ki győztesen lehetetlen helyzetekből is, amikor másoknak még csak esélyük sincs a sikerre. Szervezőképessége és önfegyelme példás, szüntelenül talál magának elfoglaltságot, akcióit jellegzetes lobbanékonysággal indítja el, a cselekvésre késztető akadályok leküzdése után azonban olykor teljes mértékben felhagy velük.
Meghatározó tűz-jel, vállalkozó szellem, férfias, kitárulkozó, a Mars bolygó uralja.
Drágakő: ametiszt és gyémánt
Szerencsenap: kedd
Szerencseszám: 6 és 7
Szín: a vörös élénkebb árnyalatai
Fém: vas
Kedvező környezet: a nagyváros
Jellemző ige: „lenni”
Nem jó terep számára a diplomácia
Általában igen közlékeny, udvarias, nem követelődző, de sohasem felejti el az elszenvedett igazságtalanságot, elemzi azt, boncolgatja és a jövőre szóló tanulságként elraktározza agyában. Nemigen jellemző rá a tapintat és a diplomácia, ezért az ilyenfajta erényeket megkövetelő szakmák nem szerencsések számára. Véleményét szereti világosan, nyíltan kifejezni és mindig pontosan tudni akarja, miként is áll a helyet az őt érdeklő kérdésekben.
Lázadó, kemény jellem
Igen szívós, aki nem ismeri a vereséget, céljához tűzön-vízen át ragaszkodik. Ezért olykor kemény és gátlástalan, aki túlteszi magát a lelkiismereti kérdéseken. Hibái közé tartozik önkényeskedő, gyakran zsarnoki természete, amely arra készteti, hogy másokra is ráerőszakolja saját elképzeléseit, életfelfogását, munkaprogramját. Ugyanakkor nem tűri el az ellene irányuló agressziót, amely elkeseríti, letöri, s amely ellen az első adandó alkalommal fellázad.
Nyers természetű hősök
Szertelen és bátor, a legvégsőkig, akár az önfeláldozásig hősies. Rendkívül szigorú erkölcsi kódexe éppen nyers természetének kifejezője. Hatni tud a tömegekre. Nem tűri, hogy megcsalják vagy elárulják, mindez szenvedést okoz neki, amit igyekszik magába fojtani. Ha bajba jut, többnyire igyekszik saját erejéből partra vergődni. Minden helyzetben keményen dolgozik. Szép szóval könnyebben kezelhető, mint figyelmeztetéssel, erőszakkal, avagy árulással, mindez ugyanis csak feldühíti vagy makaccsá teszi.
A Kos kapcsolatai más jegyekben születettekkel
KOS-KOS [03.21-04.20]
Két kapitánnyal a fedélzeten rendszerint elsüllyed a hajó, ha egyik kapitány sem enged. Bár eleinte vonzódnak egymáshoz, nem érthetnek szót sem a szellemi, sem a szerelmi életben.
KOS-BIKA [04.21-05.21]
Csak szakmai téren alakulhat ki közöttük megértés. Az első ugyanis túlságosan lobbanékony és tettrekész, a második pedig nagyon is óvatos és visszafogott. Ha a Bika átengedi az irányítást a Kosnak, akkor a érzéki téren egymásra találhatnak.

KOS-IKREK [05.22-06.21]
Ingatag, többnyire rövid életű kapcsolat. A Kos túlságosan nonkonformista a hagyománytisztelő Ikrekhez képest, ráadásul lángoló szerelme is viszonzatlan marad.
KOS-RÁK [06.22-07.22]
Felfokozott szexuális vonzódásuk nem elegendő, kapcsolatuk kudarcra ítéltetett. A Kos akaratlanul is megbántja a túlérzékeny Rákot, aki számára túlságosan is befelé forduló és érzelmes.
KOS-OROSZLÁN [07.23-08.22]
Eszményien kijönnek egymással. Az Oroszlán teljesen nyitott a Kos életfilozófiája előtt. Mindkét jegyre az érzelmek jellemzőek. Általában az Oroszláné a vezető szerep. De ehhez azonban el kell altatnia a Kos gyanakvását.
KOS-SZŰZ [08.23-09.22]
Kapcsolatuk rossz. A Kos nagyon tüzes a hideg Szűz számára, aki nagyon is visszafogott partnere különböző elképzeléseivel szemben. A Kos hiúságát emellett rendkívüli módon sértik a Szűz bírálatának nyilai.
KOS-MÉRLEG [09.23-10.22]
Ingadozó kapcsolat. Egyrészt kölcsönösen vonzódhatnak egymáshoz, érzéki téren jól megérthetik egymást, megtörténhet viszont, hogy a kezdeti szerelem szertefoszlik, mivel a Kos nagyon is lobbanékony a kiegyensúlyozott Mérleg számára.
KOS-SKORPIÓ [10.23-11.21]
Viszonyukat a heves összetűzések jellemzik, fizikailag vonzódhatnak ugyan egymáshoz, de nem tudnak szót érteni annak tekintetében, hogy kié legyen a vezető szerep, ráadásul kölcsönösen megsértik egymás függetlenségét, amelyhez pedig mindketten nagyon ragaszkodnak. Így csupán távolról tisztelik és csodálják egymást.
KOS-NYILAS [11.22-12.20]
Vegyes kapcsolat, amely azonban nagy eséllyel juthat el az összhangig. Mindkettő harcos, dinamikus természet, a Kos jótékony hatású reményt nyújthat a Nyilasnak nehéz helyzetekben.
KOS-BAK [12.21-01.19]
Ritkán alkotnak párost, s ilyen esetekben mindketten nagyfokú tapintatról kell, hogy bizonyosságot tegyenek. Új dolgokat tanulhatnak egymástól, amire ők készek is. A Kos nyílt, dinamikus, lobbanékony, a Bak visszafogottabb, csöndesebb, óvatosabb. Ha túlteszik magukat az ebből adódó nézeteltéréseken, bízhatnak a jó együttműködésben.
KOS-VÍZÖNTŐ [01.20-02.18]
Bizarr kombináció, amely azonban jó lehet, ez őrajtuk múlik. A Kosnak szem előtt kell tartania a Vízöntő szabadságvágyát és nem szabad, hogy fölöslegesen gátlásokat keltsenek őbenne a Vízöntő haladóbb gondolatai, ilyen esetekben a Vízöntő értékelni fogja a Kos érdemeit, mindenekelőtt bajtársi szellemét.
KOS-HALAK [02.19-03.20]
Megtörténhet, hogy házasságuk elfogadható lesz, általában azonban nagyon is különböznek egymástól ahhoz, hogy az erotikus képzelgéseken túl valami közös legyen bennük. A Halakra a romantikus érzékenység, az álmodozás, a gyengédség vágya jellemző, míg a Kos kezdettől fogva megveti a lábát az ajtóban, minden tettében határozott, s nem lelkesedik az érzelgősségért. Kölcsönösen előnyös szövetséget köthetnek abban az esetben, ha eléggé okosak ahhoz, hogy engedményeket tegyenek egymásnak és tanuljanak egymástól.
Violetta
Asztrológus
ibolya.royal@gmail.com
horoszkopkeszites.gportal.hu
(ni)
2011-03-23 08:00:00