Sétálni mentünk a picivel…

Úgy éreztem ezen a héten, ha törik, ha szakad, mi elmegyünk sétálni. Nem érdekelt a pocsék idő, a sár, a latyak és a hó, mérlegeltem és rájöttem, hogy a gyermekemnek már nem elég az, hogy kézben kiviszem pár percre a hidegbe, most már rendesen sétálnunk kell. Egyrészt neki is jobb lesz, mert a hűvös levegőn kifárad, és még tisztul is az orrocskája, másrészt nekem is jó, hiszen kicsit kimozdulhatok, mégha nem is emberek közé, de legalább a friss levegőre.

Úgy terveztem, ha mínusz 3 foknál feljebb megy a hőmérő higanyszála, akkor nekivágunk a havas tájnak. Mivel még egy kis nap is lesütött ránk, elővettem a „terepbabakocsinkat”, bebugyoláltam a 6 hetest egy pár pokrócba, anorákba, két sapkába és elmentünk sétálni.
A terepbabakocsi annyit jelent, hogy vettünk még a terhesség alatt egy olyan kocsit, ami nem túl szép, nem túl kicsi, nem túl könnyű, nem hipermodern és még mozogni sem könnyű vele, viszont hatalmas kerekei vannak, és jól lehet velük róni a kilométereket még 10 centis hóban, sárban és latyakban is. Mivel nem volt túl drága sem, így nem féltem őt egy kis utcai kosztól sem.

A hideg pont olyan hatással volt a babámra, mint amit elképzeltem. Körülbelül 5 perc múlva – a gyermeken mintha egy gombot nyomtak volna le – mély álomba szenderült, és élvezte a hideg, friss levegőt. Csak az orra végéről lehetett felismerni, hogy a babakocsiban egy picibaba fekszik, ugyanis tettem a baba alá egy vastag pokrócot, az anorákon belül egy sál takarta a cumival teletömött száját, a szemeire és a füleire rácsúsztak a sapkák, ezen felül még egy pokróccal borítottam be. Majd lezártam ezt a mózeskosár összecipzározható takarójával. Így tapasztaltam meg azt, amikor a kinti hideg után, kibugyoláltam a babát és gyakorlatilag izzadt szegényke. De anya vigyázott rá, nehogy megfázzon!

Szupermarket kontra közért

A héten még nem akartam kivinni a gyermekemet emberek közé, – a védőnő javasolta, hogy három hónapos koráig ne vigyem még plázába sem - de szükségem volt néhány dologra, amiért el kell mennünk a legközelebbi boltba. A szupermarketet még túl nagy falatnak tekintettem, mivel ott nagyon sokan vannak és ebben az influenza és bárányhimlő járványos időszakban, jobb, ha még nem viszem ilyen helyre. Ettől függetlenül a helyi közértbe elgurultunk kettesben. A vásárlást a babám végigaludta, pedig kézben ráncigáltam a hordozóban.

Gyermekágyi depresszió

Bár már azt hittem, ezen a héten végleg megszabadulok a lehangoltságomtól, rátett egy lapáttal, hogy hazament az anyósom is tőlünk. Így aztán teljesen egyedül éreztem magam a sötét januári időben. Ettől függetlenül, ezen a héten már csak akkor sírtam, ha megnéztem a híreket este, vagy ha a párom nagyon későn jött haza. Szerencsére, ő és a szüleink is nagyon sok mindent megtettek azért, hogy ne legyek rosszkedvű. Ha tehették, átjöttek hozzánk, vagy mi mentünk hozzájuk.
Ezt az időszakot van, aki egy cseppnyi lehangoltság nélkül éli meg, de van olyan is, aki olyan mértékben depressziós lesz, hogy gyógyszert kell szednie és kórházba kell vonulnia. Szerencsére engem ez a veszély nem fenyegetett. Inkább úgy tudnám jellemezni ezt a periódust, hogy bármin – de tényleg bármin - képes voltam azonnal elsírni magam.

Irány a dédszülő!

A nagymamám és a nagypapám Budapesten laknak. Szerencsére elég jó egészségi állapotban, nyugalomban és békességben élik mindennapjaikat. Mivel a nagyim nemcsak jó beszélgetőpartnerem, de tudom, hogy kíváncsi is, ezért úgy döntöttem, hogy a héten egy egész napot ott töltünk náluk. Reggel felpakoltam a gyerek cuccait: pihenőszék, hordozó (autóba), pelenkázó táska tele minden földi jóval, és egy kajás táska, tele tápszerrel, cumisüvegekkel stb. Majd felöltözettem magam, a babát és elmentünk a dédszüleihez. Ott egész nap beszélgettünk, pihentünk, ettünk, szóval jól elvoltunk. Délután pedig jött értünk a férjem.
A baba nagyon jól viselte a helyváltoztatást, a dédszülőkkel is jól kijött. Jókat aludt a 82 éves nagypapámmal, amíg mi trécseltünk a nagyimmal.

Vérzés vége

A szülés utáni boldog állapotot beárnyékolja néhány kellemetlen következmény. Ilyen a vérzés, amely még hetekig folyamatosan terhet ró a friss anyukára. A méh ilyenkor még folyamatosan ürül, ami egy erős vérzésnek felel meg. Az elején a legjobb, ha az ember inkontinencia betéttel él, majd a vérzés mennyisége folyamatosan csökken, így át lehet térni a normál menstruációs betétekre. Ez a vérző időszak mindenkinél változó. Nekem mostanra múlt el teljesen. De általában a hathetes nőgyógyászati kontrollra már mindenkinek elmúlik.

Fogy az anyatej…

Sajnos napról napra csökken az anyatejem mennyisége. Most még mindennap kétszer fejek, a gyermek így naponta két-három alkalommal még kap anyatejet, természetesen tápszer mellett. Ilyenkor nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem, például semmi olyat, amitől csikarna a hasa a picinek, de nem iszom alkoholt és semmi károsat sem fogyasztok. A szoptatás sajnos már nem működik semmilyen formában. Mivel a babám a kezdetektől kap tápszert cumisüvegből, így nem szívesen szopizik már, hiszen az sok „munkájába” kerülne. Néha még megpróbálom szoptatni, de végig csak sír és nem szopik semmit. A fejés állandó kényelmetlenséggel jár, egyrészt arra a néhány tíz percre el kell vonulnom egyedül, a melleimet erősen masszíroznom kell, ami nem tesz jót nekik, a mellbimbóim pedig ki vannak száradva és sebesek. Mégis úgy érzem, hogy amíg pár csepp is jön belőle, azt még a gyermekemnek fogom adni.
Folytatás követlezik…

Bedő Zsuzsanna

(ni)