Hascsikarás és hascsikarás elleni víz
A babámról mostanra egyértelműen meg lehet állapítani, hogy hascsikarós fajta. Nem vészesen, de mondjuk mindennap van egy-két olyan alkalom, amikor befeszíti a testét és rendületlenül sír. Szegény ilyenkor olyan keservesen szenved, annyira sajnálom, hogy azt kívánom, bárcsak átvehetnem a kínzó szenvedését. Főleg esténként tör rá egy erősebb görcs, ilyenkor alig tudjuk őt megvigasztalni. Már van egy technikám erre, óramutató járásával ellentétes irányban, körkörös mozgással simogatom a hasát. Ez általában 20 perc múlva elmúlasztja a fájdalmait és elalszik. Mivel már rendszeressé vált ez a kínlódás, úgy döntöttem lépnünk kell. Pár napja már elkezdtünk tesztelni egy massza állagú, fehér színű gyógyszert, ami – bár úgy tűnik olykor megnyugtatja – nem mulasztja el teljesen a görcsöket. Viszont megkönnyíti a büfizést és a – most előre elnézést - a pukizást. Mert ugye ezek olyan cselekvések, melyek ha vannak, akkor az anyuka és a baba is boldog. Hihetetlen, de úgy tudok manapság örülni egy szép nagy baba büfinek evés után!
Szóval visszatérve a hascsikaráshoz, a gyerekorvos javaslatára egy újabb szert is kipróbáltunk, egy angol, hascsikarás elleni vizet. Ezt egy kicsit bonyolultabb a pici babának adagolni, hiszen kanálból tudja csak elfogyasztani és ha nem figyel ő sem oda, akkor bizony mellé folyik. Na szóval, mostantól ezt a gyógyvizet is használjuk, hátha elmúlik a frány hasgörcs. Bár állítólag 3-4 hónapos korára minden baba kinővi a görcsölést, vagy éppen megszokja.
Új tápszer, új élet…
Úgy döntöttem a hasgörcsölés miatt tápszert is váltunk. A megszokott tápszerünknek bár nagyon jó volt az állaga, könnyen oldódott meleg vízben és a szaga sem volt rémes, mégis átpártoltunk egy újhoz. Ez utóbbi ugyanis kimondottan hascsikarás ellen van, tartalmaz olyan anyagokat, melyek megnyugatják a baba pociját. Az oldódása már nehezebb és kicsit büdösebb is, de úgy tűnik a picibabának mindegy, csak hami legyen.
Fejemelés, megfordulás segítséggel
Barni napról napra ügyesebb. Ha hagyja, akkor rendszeresen tesszük őt a hasára, leginkább étkezés előtt 1 órával. Ekkor még nem éhes, illetve aktívan fent van. Aludni még nem szokott hason. Azt vettük észre, hogy nem ez a kedvenc pozitúrája, egy idő után – miután már nem bírja el a buksiját – elfárad és sírni kezd. Mégis pár percig így tornáztatjuk a hátát és a nyakát is. Elég szépen tartja a fejecskéjét, amiből azt a következtetést vonom le, hogy erős. De ezt abból is tudom, hogy irtó erősen szokott, gyakran hosszú percekig, akár egy órán át is rugdosni a lábaival, amik gyönyörű izmosak.
Megfordulni pedig úgy szokott, hogy az egyik karját a teste mellé tesszük és ha még mérges is, akkor tuti sikerül a mutatvány és megfordul a baba.
6 hetes nőgyógyászati kontroll
Elérkezett a szülés utáni kontroll ideje. Mostanra szépen begyógyult a korábban felrepedt gátsebem is, így vidáman indultam a nőgyógyászomhoz. Ő végigtapogatta a hasamat, hogy nem maradt –e bármi a méhemben, illetve, hogy nem érzek-e fájdalmat. Megvizsgálta a gátsebet és a hüvelyt is, hogy minden rendben van-e. Szerencsére mindent jónak és gyógyultnak látott, így megállapította, hogy elkezdhetek tornázni. Amúgy érdekes, mert egy szempontból szerencsés alkatom van, a hasam elég gyorsan elkezdett visszahúzódni. Kíváncsi leszek, hogy vissza tudom-e formálni az eredeti formájára.
Ha már torna, legyen kemény. Nem akartam még túlzásba vinni, de Rubint Réka DVD-ivel kezdtem, a 20 perces tornákkal. Persze még így is totál kikészülök tőlük, általában ömlik rólam a víz és hamar el is fáradok.
Alvás együtt, egy szobában
Mostanra megszoktam, hogy Barnival egy szobában alszunk. Mivel – gyorsan lekopogom – elég jó alvó, így majdnem mindig sikerül az egész éjszakát végigaludnunk reggel 6-ig. Akkor lesz ugyanis először éhes. Jó érzés, hogy ott szuszog a kiságyában, hogy halljuk minden moccanását és figyeljük a levegővételét is. Már az elején leszögeztem, hogy nem fog velünk egy ágyban aludni. Egyrészt nem akarom ehhez szoktatni, másrészt ha a saját szobájába kerül, akkor sem leszek ott mindig mellette. Szeretném ha ügyes, önálló kisfiú válna belőle.Persze összenyomni sem szeretném még véletlenül sem, ezért sem alszunk vele.
Amúgy általában az etetés után lehet kicsit mellettünk, amikor mi is tévézünk. Ő ilyenkor közöttünk fekszik és rendületlenül magyaráz.
Barni szobája és a tervek
A házunk emeletén van két szoba,amiből az egyik az ő szobája lesz. Jelenleg még az előző tulajok által felrakott tapéta és padlószőnyeg díszíti, de mi hamarosan fel fogjuk újítani. Már vettünk szép sötétbarna parkettát, a falat pedig – mivel szövettapéta – csak átfestjük a megálmodott színűre. Én a bézs színt preferálom, a párom még nem döntött. Bár nagy divat, hogy a babaszobák élénk színeket kapnak, nem merem ezzel befolyásolni a gyermekünk ízlését. A bézs jó, amikor kisbaba, de nagyobb korában is semleges. Így bárhogyan berendezheti majd. Felkerül a szobábjába majd a pelenkázó, a kiságy és veszünk egy szekrényt is. Terveink szerint már áprilistól elfoglalhatja a saját szobáját. Én meg ha sírna, megtanulok sprintelni az emeletre.
Folytatás következik…
Bedő Zsuzsanna
2011-04-14 08:00:00