A térítésmentes, kötelező védőoltások mellett számos súlyos, az életet is veszélyeztető betegség ellen léteznek hazánkban vényköteles oltóanyagok mind gyermekek, mind felnőttek számára. Ahhoz, hogy megfelelő döntést hozhassunk, fontos, hogy tájékozottak legyünk. Általánosságban elmondható, hogy a védőoltások biztonságosak és hatékonyak, hiszen a megelőzés nem rejthet nagyobb kockázatot, mint a betegség elszenvedése. Az alábbi táblázat abban nyújt segítséget, hogy a gyermekkorban válaszható oltásokat, hogyan illeszthetjük be a kötelező oltások sora közé.
Kötelező oltások
BCG-oltás: a tuberkulózis, gümőkór elleni oltást az újszülöttek általában még a szülészeti intézményben kapják a bal váll bőrének rétegei közé. Az oltás a csecsemőkori szisztémás, agyhártyákat érintő tuberkulózis ellen véd. Az oltás helyén piros folt, majd hetek alatt borsnyi, borsónyi kis duzzanat, göbcse jelenik meg, mely váladékozhat is, később a felszíne pörkösödik, heggel gyógyul. A bal hónalji nyirokcsomók kisfokú megnagyobbodása kísérheti. Amennyiben féléves korig az oltás helyén heg, vagy beszűrődés nem látható, az oltást meg kell ismételni.
DTPa + IPV + Hib elleni oltás: a torokgyík, merevgörcs, szamárköhögés mellett a járványos gyermekbénulás és a B-típusú Haemophilus influenza okozta betegségek elleni védelmet eredményező kombinált oltóanyag. Diftéria és tetanusz toxoidot és acelluláris, azaz tisztított ellenanyagokat tartalmazó pertussis komponens mellett inaktivált poliomyelitis vírust és konjugált B-típusú Haemophilus influenzae-t tartalmaz.
MMR elleni oltás: kanyaró, mumpsz, rózsahimlő elleni élő, gyengített vírust tartalmazó oltóanyag. A többi oltással ellentétben az oltási reakció 7–10 nappal az oltás után jelentkezhet. Az oltási reakció lázzal és kiütéssel, esetenként fültőmirigy-duzzanattal járhat. Jellemzője, hogy az oltással megelőzendő betegségekre jellemző, de ez esetben enyhe tünetek a „valódi” betegséggel szemben nem fertőznek. A rubeóla (rózsahimlő) elleni védettség megléte a gyermeket vállaló nőknek elengedhetetlen, hiszen a szív-, szem-, csontfejlődési rendellenességgel, halláskárosodással és szellemi visszamaradottsággal járó ún. veleszületett rubeóla szindróma így megelőzhető. Hazánkban 1989 óta oltanak rubeóla ellen, így a szülőképes nők egy része még nem oltott.
Hepatitis B elleni oltás: a vérrel és szexuális úton terjedő fertőző májgyulladás elleni genetikai úton előállított, rekombináns oltóanyag. Az életkorhoz kötött kötelező védőoltást az általános iskola 8. osztályában kapják a tanulók. 11–15 éves kor között kettő – 0 és 6 hónappal későbbi – oltásból álló oltási rendet alkalmazunk. Amennyiben a terhesség alatt kötelező hepatitis B szűrés eredménye pozitív, azaz hepatitis B-vírus antigén pozitív az anya, akkor az újszülöttet a passzív oltás mellett 3 oltásból álló sorozattal kell védeni. Egyéb korcsoportokban is a három (0, 1 hó, 6 hó) oltásból álló oltási sor az elfogadott. Gyorsított oltási séma esetén ismétlő oltás adása is javasolt.
Pneumococcus elleni oltás (PCV): választható oltás, de nagyon ajánlott. Jelenleg a kétévesnél fiatalabb gyermekek oltása államilag támogatott, azaz a szülők számára ingyenes. Az oltást a korábban alkalmazott 7 szerotípust tartalmazó oltóanyag helyett már a 13 szerotípust tartalmazó konjugált oltóanyaggal végzik. A Streptococcus pneumoniae baktérium cseppfertőzéssel terjed, számos típusa ismert és okoz megbetegedést. Leginkább az öt éven aluli, ezen belül is a kétévesnél fiatalabb gyermekekre veszélyes. Véráramfertőzést, gennyes agyhártyagyulladást, tüdőgyulladást, középfülgyulladást okozhat. Felnőttek közül leginkább a 65 éven felüli korosztály veszélyeztetett, őket a 23 szerotípust tartalmazó poliszacharid típusú oltóanyaggal érdemes oltani.
Választható oltások
Rotavírus elleni oltás: a rotavírus okozta lázzal, hasmenéssel, hányással járó betegségen a gyermekek 95%-a ötéves korára legalább egy alkalommal átesik. Leginkább a 6–24 hónapos korosztály veszélyeztetett. A rotavírus más hasmenéses betegségekhez képest sokkal gyakrabban vezet kiszáradáshoz, ennek megfelelően magas a kórházi, infúziós kezelést igénylő esetek száma. A rotavírus elleni oltás a súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedést előzi meg, beadása nem fájdalmas, hiszen az oltóanyagot szájon keresztül kell megitatni a babákkal. Már hathetes kortól adható és az oltás típusától függően kettő illetve három adagra van szükség, melyeket minimálisan négy hét különbséggel kell beadni, de az oltási sort 24, illetve 26 hetes korra be kell fejezni.
Meningococcus elleni védőoltás: a Neisseria meningitidis baktérium cseppfertőzéssel terjedő, súlyos, gyors lefolyású vérmérgezést, agyhártyagyulladást okozó baktérium. Leginkább a csecsemők, kisdedek illetve a serdülők veszélyeztetettek. Kisgyermekeknek, 2 illetve 5 éves kor alatt, a megfelelő immunválasz kiváltásához konjugált típusú oltóanyag adása a javasolt. Konjugált oltás kizárólag a Meningococcus C fertőzés ellen van forgalomban, melynek beadására 8 hetes kortól van lehetőség. Az oltást csecsemőknek 70%-ban, az 1-2 éves kor közöttieknek 50%-ban támogatja a társadalombiztosítás. Idősebb gyermekeknek és felnőtteknek a két illetve négy szerocsoportot tartalmazó poliszacharid vakcinák ajánlottak. A Meningococcus B típusa ellen nem áll rendelkezésre védőoltás. Tavaly, 2010-ben a hazánkban korábban jellemző Meningococcus B megbetegedésekkel szemben az oltással is megelőzhető Meningococcus C típus is számos megbetegedést, halálesetet eredményezett. Az oltás serdülőknek, különösen kollégiumi tartózkodás esetén megfontolandó. Ajánlott még járványos területre utazóknak is.
Varicella elleni oltás: a bárányhimlő nagyon gyakori gyermekkori fertőző betegség. Sok esetben enyhe lefolyású, de akkor is igen kellemetlen betegség, és a legújabb felmérések szerint egyre gyakrabban jár szövődményekkel. A szövődmények a hólyagok enyhe felülfertőződésétől egészen a súlyos, életet is veszélyeztető komplikációk kialakulásáig terjedhetnek. A megfelelő védettség kialakításához két oltásra van szükség, melyeket legalább hat hét különbséggel érdemes beadni. Olyan fogamzóképes korú nőknek, akik korábban nem estek át bárányhimlőn, mindenképp javasolt az oltással kialakítható védelem, még a fogamzás előtt.
Influenza elleni oltás: 6 hónapos kor felett alkalmazhatók, 9 éves kor alatt az első oltás alkalmával 2 oltást kell adni 6 hét különbséggel. Az oltás ismétlése évente szükséges.
Kullancs encephalitis elleni oltás (KEV) adása a lakóhelyük, életvitelük miatt (kirándulás) veszélyeztetetteknek egyéves kor felett lehetséges. Tanácsos az oltási sor megkezdését a hideg hónapokra időzíteni. Az alapimmunizálás 3 oltásból áll, majd ötévenként emlékeztető oltás adása szükséges. Az oltás a kullancs okozta agyvelőgyulladás ellen véd, de nem véd a Lyme-kórtól, illetve egyéb kullancsok által terjesztett betegségektől.
Hepatitis A elleni oltás: a vakcinák alkalmazása egyéves kor felett megengedett. Hazánk az alacsonyan fertőzött területekhez tartozik, ezért utazáskor vagy járványos megbetegedések esetén fontos az oltás, mert a lakosság nagy része fogékony a fertőzésre.
HPV elleni oltás: a humán papilloma vírus elleni oltással a méhnyakrák okozta halálozás és a jóindulatú papillomatosis szorítható vissza. 9–15 éves korú lányok tartoznak az oltás elsődleges célcsoportjába, a vakcina a szexuálisan még nem aktív korosztályban a leghatékonyabb. A választható védőoltások oltási naptárba történő táblázat szerinti beillesztése csupán javaslat, természetesen ettől eltérő oltási sémák is megfelelő védelmet nyújthatnak a betegségekkel szemben. Minden gyermek egyéni elbírálás szerint oltandó a választható oltásokkal, a döntésben segítséget a háziorvostól kaphatunk. Alapbetegségben szenvedő, problémás esetekben védőoltási szaktanácsadó felkeresése indokolt.
Megbetegedési veszély esetén a legrövidebb időn belül kötelező aktív védőoltásokat kapnak a hastífuszos, diftériás, kanyarós, rubeólás, pertussisos, mumpszos, hepatitis A beteg környezetében élő veszélyeztetettek. Veszettségre gyanús sérülés esetén haladéktalanul orvoshoz kell fordulni és az 5 oltásból álló oltási sort mielőbb meg kell kezdeni. Tetanuszfertőzésre gyanús sérülés esetén a profilaxis a sérüléstől és a sérült oltási státuszától függ. Erre vonatkozóan az Országos Epidemiológiai Központ évente megjelenő védőoltásokkal kapcsolatos Módszertani levelében találhatunk segítséget.
Külföldre utazók védőoltásaival kapcsolatosan az OEK ill. ÁNTSZ Nemzetközi Oltóközpontjai adnak felvilágosítást illetve végzik el a szükséges oltásokat. Főleg a távoli országokba történő utazás előtt érdemes időben tanácsot kérni, hiszen sok esetben egy betegséggel szembeni megfelelő védelem kialakításához több oltásból álló sorozatra is szükség van, illetve több betegség elleni oltás is javasolt lehet. Az utazás esetén alkalmazandó oltások közül több (pl. meningococcus, hepatitis A, járványos gyermekbénulás, tetanusz elleni oltás) a kötelező vagy választható oltások között is megtalálható. A sárgaláz elleni oltás meglétét egyes országokba történő be- vagy kilépéskor igazolni kellhet. A hastífusz, kolera ellen védőoltással, a malária ellen gyógyszer szedésével védekezhetünk.
Forrás: Országos Epidemiológiai Központ, Módszertani levél a 2010. évi védőoltásokról, Epinfo 2010. 1. különszám
Dr. Janitsáry Anna Infektológus szakorvos
| oltás / életkor |
születés |
6 hét |
2 hó |
3 hó |
4 hó |
5 hó |
6 hó |
12 hó |
15 hó |
16 hó |
18 hó |
2 év |
6 év |
9 év |
11 év |
13 év |
14 év |
| BCG |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| DTPa + IPV + Hib |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| MMR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| DTPa + IPV |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| dTap |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Hepatitis B |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| PCV |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Rotavírus |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Meningococcus C |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Varicella |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Influenza |
|
|
|
|
|
|
ÉVENKÉNT |
| KEV |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Hepatitis A |
|
|
|
|
|
|
|
|
| HPV |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jelölések:
PCV esetén az állam által biztosított térítésmentes oltásk időpontja
Oltások alkalmazhatósági ideje
Oltás alkalmazásának ajánlott időpontja
A 3 adagból álló rotavírus elleni oltás harmadik alkalmazhatósági ideje
Rövidítések:
BCG = Bacillus Calmette–Guérin/tuberkulózis elleni oltóanyag
DTPa = diftéria-tetanusz-acelluláris pertussis komponenseket tartalmazó oltóanyag
Hib = Haemophilus influenzae B IPV = inaktivált poliovírus vakcina
PCV = konjugált Pneumococcus vakcina
MMR = morbilli-mumpsz-rubeóla
dTap = diftéria-tetanusz-acelluláris pertussis komponenseket tartalmazó oltóanyag újraoltás céljára
KEV = kullancs encephalitis (agyvelőgyulladás) vírus
HPV = human papilloma vírus
2011-04-27 15:00:00