Az emberré válás alkímiája

A születés az egyik legnagyobb átalakulás életünkben. Nehéz, különös, megismételhetetlen folyamat. A középkorban alkímiai csodaként tekintettek rá. A szülés folyamata tabu volt a férfi előtt. Egyszerre megrázó és erőteljes. A nők a régi korokban ritkán rendelkeztek akkora erővel és bátorsággal, mint férfitársaik, azonban megvívták saját harcaikat az utódlással. A szülés folyamatába olyan energiát voltak képesek belefektetni, amelyre senki más semmilyen helyzetben nem képes. Ha kellett saját életük árán hozták világra a gyermeket, a kincset, a féltett ajándékot.

A nő dharmája

A szülést és születést a védikus kultúrában igen nagy tisztelet övezte. Ez volt a nő legfontosabb feladata, így amikor valaki kötelessége szerint cselekedett, elismeréssel adóztak neki. A szülés nem pusztán a fajfenntartást szolgálta, – ez modern, világi nézet – és nem csak saját örömükre volt a gyermek világrahozatala, hanem szolgálatnak minősült. Ez a nő odaadása, dharmája (vagyis örökérvényű és természetes vallásos kötelessége) Isten és a világ felé. A leányokat már egészen kicsike koruktól a megtisztelő matají kifejezéssel, vagyis a ’nagy anya’ kifejezéssel illették. A leány születése pillanatától fogva matají, egészen haláláig. Mindenki így szólította, egyetlen személyt kivéve, a férjet, aki devínek, feleségnek hívta kedvesét – ez a szó érdekes módon félistennőt is jelent...

Az asszony matají volt akkor is mindenkinek, a legkisebbektől a legnagyobbakig, hogyha valamilyen sajnálatos okból nem válhatott állapotossá. Hiszen a legtöbben akkor is anyaként viselkedetek, mindenki anyjaként, kegyes, törődő személyként, hogyha vér szerint nem volt gyermekük. A legnagyobb tisztelet a saját szülőt övezte, de még ennél is nagyobb hála övezte a lelki tanítómestert, és ha volt, feleségét. A tanító felesége főként azokban az iskolákban, hagyományos un. gurukulákban vállalt igazán szerepet, ahová még kis, fiatal tanoncok jártak, akiknek a nappali tanulás mellett, este szükségük volt egy törődő pótédesanyára – az iskolák többsége a fiúk számára ugyanis bentlakásos volt.

Az édesanyákat minden kultúra tiszteli

A védikus kultúrában az emberi születést kiemelten fontosnak tartották. Nem azért, mert ez sokkal különb, mint más létforma, hanem mert mentális adottságai által, tisztántarthatósága és cselekvőképessége révén az ember képes odaadó szolgálatot végezni Istennek. Az emberi születés ezért különösen üdvözülendő, a megfelelő képzés hatására a gyermek ugyanis tiszta, hívő személlyé válhat, s ezáltal beteljesítheti legfontosabb küldetését. Az édesanya ehhez segíti hozzá gyermekét, amikor gondoskodik önmagáról a várandósság idején, kisgyermekéről a későbbiekben, majd hol szeretettel, hol szigorral vértezve a mindenség megismerésére tanítja. Az édesanyákat minden kultúra tiszteli, s május első vasárnapját minden gyermek a saját édesanyjának szenteli.

Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége