Becslések szerint az Európai Unióban az iskolás korú gyermekek 25-28%-a elhízott. Egyre sürgetőbb feladat tehát, hogy fokozott figyelem forduljon a táplálkozással és testmozgással kapcsolatos komplex egészségnevelési feladatokra.
Iskolai program a gyermekkori elhízás ellen
A „Hozd a Formád Magyarország!” program célja, hogy az iskola és a város közösségi viszonyait és fizikai körülményeit olyan irányba változtassa, hogy azok elősegítsék a gyermekkori elhízás kockázatainak csökkentését. Ennek érdekében a „Hozd a Formád Magyarország!” programban a résztvevő diákok olyan kezdeményezések kitalálására és megvalósítására válhatnak képessé, amelyek segítségével az egészségre ható pozitív változásokat érhetnek el. A program nem kizárólag az elhízásra koncentrál, hanem az ételek, a táplálkozás valamint a testmozgás pozitív és kritikai megközelítését helyezi előtérbe.
Tevékenyen telt az elmúlt tanév a „Hozd A Formád, Magyarország!” programban résztvevő tizenkét iskolában. A 2009/2010-es tanévben a minőségi táplálkozás fontosságával ismerkedtek a diákok, az alapanyagok megismerésétől az ételek elkészítéséig és kóstolásáig, az idei év első félévében a mindennapi sporton volt a hangsúly.
Szórakozva tanulnak
A résztvevők rendszeres szűréseken és állapotfelméréseken vettek részt, és szakértői tanácsokat is kaphattak az előadások alkalmával. Lazításként kreatív foglalkozások zajlottak, ahol szintén az egészséges életmód állt a középpontban. Ennek jegyében készítettek pólót, receptfüzetet és társasjátékot, sőt az irodalmi-, rajz- és plakátpályázatnak is ez volt a témája. A program kilépett az iskola falai közül is, a diákok, tanárok közös kirándulásokon, kerékpártúrákon ismerkedtek a természettel.
Váltó- és akadályversenyek, sportbemutatók, tánc és tornafoglalkozások várják a fiatalokat. Természetesen folytatják a tavaly elkezdett egészséges táplálkozás népszerűsítését, és idén sem maradhatnak el a kreatív foglalkozások és a közös kirándulások sem.
Az egészségtudatosságot nem lehet elég korán kezdeni
A Novartis Hungária Kft. fontosnak tartja, hogy a gyermekek már korán megismerkedjenek az egészségtudatosság fogalmával, ezért támogatja a „Hozd A Formád Magyarország!” programot, lehetőséget adva a fiataloknak, hogy saját maguk tegyék egészségesebbé életvitelüket és gondolkodásmódjukat. A testmozgás, helyes táplálkozás és a szabadidő hasznos eltöltése együttesen szolgálja a megelőzést és egészségmegőrzést, a jobb életminőség elérését már fiatalkorban.
„Hozd a Formád Magyarország!” program
(ni)
2011-05-08 11:00:00