Újraélesztéssel az élet megmenthető
A hirtelen szívhalál nem válogat, bármikor, bárkivel megtörténhet. Minden órában három embernek áll meg a szíve, ilyenkor a szív pumpáló teljesítménye megszűnik, ezáltal az agy és maga a szívizomzat is vérellátás nélkül marad, a beteg összeesik, pulzusa és légzése leáll. Újraélesztéssel a beteg keringése mechanikusan fenntartható, élete megmenthető.
A szív váratlan megállása kortól, nemtől függetlenül bárkinél előfordulhat, ráadásul nagy százalékban a látszólag egészséges embereknél is bekövetkezhet. A halál oka az esetek 80 százalékában a szív elektromos katasztrófája, mely kamrafibrilláció következtében jön létre. Az orvosi mikroelektronika fejlődésének köszönhetően az áldozatok nagy része megmenthető lenne.
5 perc után visszafordíthatatlan a folyamat
A hirtelen szívhalál esetében azonnali cselekvésre van szükség, hiszen a segítség nélkül eltelt minden perc tizedével csökkenti a beteg életesélyeit. Az ötödik perc után pedig, sajnos, elkezdődik az agykárosodás. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen az újraélesztés alapvető technikájával.
Pacemaker és bőr alá ültethető defibrillátor
A hirtelen szívhalál elkerülésében a beültethető készülékeknek jelentős szerepe van. A pacemaker egy olyan szívritmus-szabályzó eszköz, amely általában azt hivatott megakadályozni, hogy a szív túl lassan verjen, így segítve elő annak szabályos, megfelelő ütemre történő működését. Az ICD (beültethető defibrillátor) egy, a bőr alá ültetett olyan szerkezet, amely az életveszélyes kamrai ritmuszavarokat akadályozza meg. Az ICD – a pacemakerrel szemben – csak akkor lép működésbe, amikor bármilyen, az életet fenyegető ritmuszavart észlel a szívben. Ahogy azt Fülöp János, a rendezvényt szervező ICD-Pacemakerrel Élni Alapítvány elnöke elmondta, az ICD tulajdonképpen ugyanúgy működik, mint egy külső defibrillátor, csak ez be van ültetve a betegbe.
Az ICD-Pacemakerrel Élni Alapítvány
A szívritmus-szabályzó készülékek technikai fejlettsége jelentősen növekedett az utóbbi évtizedek során. Mindezek ellenére a betegek számára nem sikerül olyan életminőséget biztosítani, mint amilyen a betegség előtt volt. Ugyanakkor számos olyan dologra kell fokozott figyelmet fordítaniuk, amelyek mások számára természetesnek tűnhetnek.
Az ICD-Pacemakerrel Élni Alapítvány célja, hogy a beültetett készülékekkel élő emberek folyamatos tájékoztatását, felvilágosítását biztosítsa az élhetőbb mindennapok megteremtése érdekében. A szívritmus-szabályzókkal való együttélés szabályaival ugyanis minden betegnek tisztában kell lennie és be kell tartania azokat. Emellett a hozzátartozók elsősegély-nyújtó oktatását is kiemelt feladatának tekinti az Alapítvány, hiszen egy esetleges szívmegállás esetében az eszköz nélküli újraélesztéssel a családtagoknak különösen tisztában kell lennie.
ICD-Pacemakerrel Élni Alapítvány
www.pacemakernap.hu
2011-05-16 15:00:00