A tavalyi nagysikerű rendezvény után idén ismét sok száz gyermek és felnőtt vett rész a Nemzeti Színházban megrendezett „MBCS” budapesti évzáró gáláján. A műsort maguk a fogyatékos és ép gyermekek adták, akik a „Mindenkinek becsengettek!” esélyegyenlőségi oktatási program keretében három hónapon keresztül készültek a közös produkciókkal. A programot a két műsorvezető, Szinetár Dóra és Till Attila, valamint az ötletgazda Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke nyitotta meg és köszönték meg a támogatást többek között az esemény házigazdájának Alföldi Róbertnek.
A műsor részeként az óvodás és iskolás produkciók mellett Schell Judit, Jászai Mari-díjas színművésznő Kovács Alexa mozgássérült meseíró kislány meséjét olvasta fel a közönségnek, valamint bemutatta lélegzetelállító labdazsonglőr tudását a freestyle-foci világbajnok Kovács Péter.
A nap zárásaként a jelenlévők megfogták egymás kezét, majd Tilla és Szinetár Dóra vezetésével „körbeölelték” a Nemzeti Színházat, ezzel a gesztussal hívva fel a figyelmet az esélyegyenlőség megteremtésének fontosságára a magyar oktatásban.
A „Mindenkinek becsengettek!” programról:
A program 2009-ben Magyarországon jött létre azért, hogy teret biztosítson a fogyatékkal élők számára a normál oktatási rendszerben. A Down Egyesület elnökének, Kisari Károlynak köszönhető koncepció lényege, hogy enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő gyermekeket visz be a többségi oktatási intézményekbe heti egy alkalommal gyógypedagógus kíséretében azért, hogy ott együtt szocializálódjanak és tanuljanak ép óvodás és iskolás gyermekekkel. Az együtt töltött idő alatt a nebulók olyan közös produktumot hoznak létre (tánc, műsor, rajz, egyéb alkotás…), melyet a májusban rendezett zárórendezvényen bemutathatnak, kiállíthatnak. A program idén határon túli terjeszkedésbe kezdett, Romániában és Ukrajnában is elkezdték a Mindenkinek becsengettek! gyakorlati megvalósítását.
Soron következő programzárók:
• Debrecen – 2011. május 21 - Lovarda
• Nyíregyháza – 2011. május 29 – Sóstói Múzeumfalu
Down Egyesület www.downegyesulet.hu
Hill and Knowlton
www.mindenkinekbecsengettek.hu
(BSD)
2011-06-05 09:00:00