Június 21-e a csillagászati nyár kezdete. Ezen a napon a leghosszabb a Nap égen megtett útja (nálunk északkeleten kél, és északnyugaton nyugszik), a Ráktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre.
Nevét onnan kapta, hogy a Nap az északi félgömbön a Rák jegyébe lépve áll a legmagasabbra, a Ráktérítő magasságába, itt megfordul, majd süllyedni kezd az Egyenlítő felé. Az év leghosszabb napját ezért nevezik nyári napfordulónak.
Június 22-én belépünk a Rák jegyébe, mely július 22-ig tart.
Visszafogott jegy, nagy hatással van rá a Hold
Igen érzékeny izgulékony, érzelmes, könnyen befolyásolható. A Hold igen nagy hatással van rá, különböző fázisai befolyásolják lelki állapotát. Kevésbé szerencsés változata ingerlékeny, különcködő és ideges.
A Rákot nem mindig könnyű megérteni, sőt, akcióinak indítékait még akkor is nehéz kibogozni, amikor rendkívül oldottnak és nyíltnak tűnik. Leginkább kissé visszafogott és titokzatos, egyenesen félénk, de általában azonban lelki megelégedéssel és finomsággal társuló különleges varázs árad belőle. Jellemző rá, hogy gyakran eltúlozza a megoldható kérdéseket, olyannyira, hogy azok végül áthághatatlan akadályt képeznek. Mások számára jelentéktelennek tűnő eseményeket is felnagyít, s ez befolyásolható természetének is tudható be. Mindebből könnyen felismerhetjük meghatározó tulajdonságát, a cselekedetei során jelentkező, olykor túlzott aggályoskodását.
Félelmetesen következetes
Bizalmát nem könnyű elnyerni, és bár csöndessége megtévesztő lehet, jó tudni már kezdettől fogva, hogy igen jól ismeri érdekeit, és azt is, hogy szerezzen érvényt azoknak, olykor nagyon önző is lehet.
Cselekedeteiben félelmetesen következetes, ez könnyen makacssághoz vezethet. Eszménye a szilárd anyagi helyzet, s ennek érdekében mindent meg is tesz.
|
Víz-jel, meghatározó (váltakozó szellem), nőies (introvertált), uralkodója a Hold.
Drágaköve: a gyöngy
Szerencsenapja: a péntek Szerencseszáma: 3 és 8 Színe: ezüst és fehér Fém: az ezüst Kedvező környezet: vízpart Jellemző ige: „érezni” A Rák a létfontosságú szerveket, elsősorban az emésztő-, valamint a légzőszerveket képviseli, így a gyomrot és a mellkast uralja. Testi jellemzői: alacsony, vagy közepes termet, olykor átható, élénk tekintet, gesztenyebarna színű haj. Erogén zónák: a mell (mellkas)
|
Ezer szállal kötődik a múlthoz
Nagyon konzervatív, hagyománytisztelő, a véletlenek idegesítik, mivel éppen a számára oly sokat jelentő stabilitását és személyes biztonságát zavarja meg. Jobban kedveli azonban a múlthoz tartozó dolgokat, gyakran a régmúlt idők nosztalgiájában él. Szívesen gyűjt történelmi ereklyéket, vagy személyes emlékeket. Érzelmileg kötődik a múlthoz, főleg a gyermekkori emlékekhez, s a leginkább olyankor jön ki a sodrából, ha kigúnyolják, ezért a hajlamáért, vagy eldobják valamely emléktárgyát.
Otthonteremtő, családféltő
Szilárd, enyhén patriarchális otthonra, sok gyermekre vágyik, amely meghitt, biztos és meleg menedéket nyújt számára, ahova szükség esetén visszahúzódhat. Családjához nagyon ragaszkodik, és mindent megtesz azért, hogy a legjobb életkörülményeket biztosítsa számára. A helyet, ahol megfordul, bizonyos idő után meghitté, melegséget árasztóvá változtatja.
Bár az otthona a mindene, azért utazni nagyon szeret
Gyakran merül el mély merengésben és álmodozik nyitott szemmel múltbéli vagy jövőbéli dolgokról, ehhez társul még hajlama, hogy a világtól visszavonultan, remetei magányban éljen.
Rendkívül szeret utazni, kíváncsisága szüntelen megismerésre és tanulásra sarkallja, hajtja a változtatás igénye is, amely kiegyensúlyozza konzervativizmusát.
Nemes lelkű, önfeláldozó, igen jó tanácsadó, mivel javaslatait az óvatosságra éles megfigyelőképességére alapozza. Kiváló, vigasztaló és támasz lehet a fájdalom pillanataiban. Jó mesélő, emlékezete kitűnő, intuíciója erős, romantikus és dús képzeletű.
Van viszont néhány dolog, amit nem szenvedhet, s azoknak, akik jó viszonyba akarnak kerülni vele, tudniuk kell, mitől tartózkodjanak: mindenféle bírálattól, mert az igen mélyen sérti, az érzelmi vagy másfajta nyomástól, az ellenkezéstől, és az édesanyját sértő megjegyzésektől.

RÁK-KOS Vérmérsékletük különböző, általában nem értik meg egymást. A Kos túlságosan agresszív az érzékeny Rák számára, és nincs sem ideje, sem hajlama érzékenységének kímélésére. Kapcsolatuk nem ajánlott.

RÁK-BIKA Jó kapcsolatuk idővel tovább fejlődhet. Mindketten szeretik a családi környezetet és annak kényelmét, gyöngédek, érzelmi téren jól megértik egymást. A Bikának mindössze arra kell figyelnie, hogy ügyeljen a Rák érzékenységére.

RÁK-IKREK Egymás megértéséhez adottak az előfeltételek, csakhogy azok eléggé bizonytalanok. A Rák túlságosan házias, állhatatos, birtokló és következetes az Ikrek számára, még akkor is, ha kedveli varázsáért és humoráért. Az Ikrek jegyében született ugyanakkor nagyon is izgága, felületes a súlyos, komoly Rák számára.
RÁK-RÁK Jól megértik egymás sajátosságait és ennek alapján összetarthatnak. Pozitívan hathat ez esetben meghatározó nyakasságuk is. Megtörténhet azonban, hogy kellemetlenné válnak egymás számára, főleg olyankor, amikor egymás lehangoltságának elviselésére kényszerülnek, vagy amikor a páncéljukba visszahúzódnak.
RÁK-OROSZLÁN Kapcsolatuk sikerének vagy kudarcának egyaránt 50 százalékos az esélye. A Rák túlságosan mogorvának tűnhet az Oroszlán számára, ez utóbbi pedig nagyon agresszív és fennhéjázó lehet a Rák szemében, az Oroszlán ugyanakkor átruházhatja a Rákra energiáját és önerejébe vetett gyógyító bizalmát, a Rák pedig biztosíthatja házasságuk szilárd alapjait.
RÁK-SZŰZ A munka és a takarékosság tekintetében egyetértenek. A Szűz azonban véget nem érő akadékoskodásával súlyosan megbánthatja a Rákot, s kapcsolatukban komoly nézeteltérések jelentkezhetnek.
RÁK-MÉRLEG Kapcsolatuk nagy eséllyel vezethet kudarchoz. Bár a Rák értékeli a Mérleg sziporkázását, a Mérleg pedig a Rák kapcsolat-összetartó erejét, közöttük súlyos nézeteltérések jelentkezhetnek, eltérő vérmérsékletük miatt pedig kommunikációjukban is megszakítások támadhatnak.

RÁK-SKORPIÓ Kapcsolatuk és házasságuk eszményi. A Skorpiónak a birtoklásra és uralkodásra törő, szenvedélyes természete kiválóan megfelel az érzékeny Ráknak. Bár két, legbizalmatlanabb állat jegyéről van szó, idővel megtanulják, hogy számíthatnak egymásra, a közöttük lévő összhang igen magas fokra fejlődhet.

RÁK-NYILAS A Rákot zavarja a Nyilas állhatatlansága és pontatlansága, akit akaratlanul is megbánthat. Ha nincsenek kölcsönösen tekintettel egymásra, akkor egyetértésük reménytelen, de esélyeik akkor is meglehetősen kicsik, ha belátással vannak egymás iránt.

RÁK-BAK Kapcsolatuk nem biztos, hogy tartós lesz, bár első pillantásra sok a közös vonásuk (szívósság, családszeretet, kitartó munka stb.). A család tekintetében egyetérthetnek, bonyolultabb azonban a helyzet érzelmi és szexuális téren, mivel a Bak túlságosan hideg és érzéketlen a Rák szempontjai iránt. Komoly nézeteltéréseik lehetnek.

RÁK-VÍZÖNTŐ Jó barátok lehetnek, de ennél többre nem számíthatnak. A Rák megsebezheti a szabadságra törő Vízöntőt, megfojthatja birtokló természetével, az ízig-vérig magányos Vízöntő pedig akaratlanul is megsértheti az érzékeny Rákot. Kapcsolatuk egyáltalán nem ajánlott.

RÁK-HALAK Kapcsolatuk egészében véve jó. A Halak jegyében született legalább olyan mértékben érzékeny, mint a Rák, természetszerűen és nagyvonalúan hagyja uralni magát, és nehezen elképzelhető, hogy bármivel is megsérti a Rákot. Futó vitáik támadhatnak amiatt, hogy a Halak jegyében született nem tud bánni a pénzzel és rosszul választja meg környezetét.
Violetta
Asztrológus
horoszkopkeszites.gportal.hu
ibolya.royal@gmail.com
(ni)
2011-06-22 08:00:00