Már megint oltás

Barni ezen a héten újra kapott két oltást. Most először már volt egy pici következménye a dolognak, ugyanis estére egyik pillanatról a másikra elkezdett felkúszni a hőmérséklete. Különösebben nem volt nyűgösebb, sem sírósabb, mindössze az tűnt fel nekem, hogy egyre pirosabb és melegebb a pofikája. Emiatt előkaptam a hőmérőt, és mint a felnőtteknek, bedugtam a hónaljába ahol szépen tartotta, mint aki pontosan tudta, hogy milyen funkciót tölt be az eszköz. Nem szimpatikus nekem, hogy a popsijába dugjam a hőmérőt, és az sem, hogy a szájába. Egyrészt félek, hogy fájdalmat okozok neki, másrészt nagyon nem tartom higiénikusnak ezt még akkor sem, hogyha azt a hőmérőt legközelebb is ugyanazon a helyen használom. Megmértem először: 37, 4, megmértem 15 perc múlva: 37, 7. Nos, ekkor már megijedtem, és 37, 9-nél úgy döntöttem, hogy mielőtt komolyabban lázas lesz a gyermekem, bedugok egy láz elleni kúpot a popsijába. Mivel még egy óra volt az esti fürdetésig, úgy döntöttem előrébb hozom a dolgot, és fürdés után betettem az ágyikójába. Manó reggel 7-ig aludt teljes nyugalomban, akkor pedig olyan jól érezte magát, mintha előző este semmi sem történt volna.

Sütőtök almával

Végre legálisan is megkezdhettük a hozzátáplálást. Mivel a legtöbb infót erről az interneten, illetve a boltok polcain olvastam, ezért úgy döntöttem, hogy a megérzéseimre hallgatok. Vettem néhány finomságot, de az elején béna voltam, ugyanis mindenből egyet vettem. Ez azért problémás, mivel egy héten csak egyfélét szabad tesztelni, hogy rájöjjünk, melyik az, amire esetleg allergiás a gyermekünk, vagy mi az ami jobban illetve kevésbé ízlik neki. Nekem sikerült a legnagyobb mennyiségeket megvenni, így az étel egyik felét kedden, a másik felét szerdán kínáltam fel Barninak. A bizonyos keddi napon hamar kiderült, hogy a fiamnak – egyelőre – nem ízlik a sütőtök almával kombináció. Pár falat után gyakorlatilag kiköpködte az ételt, sőt kifújta a szájából egyenesen az anyukája felsőjére és nadrágjára. (Ettől az alkalomtól kezdve, én is beöltözöm az etetésre, ő pedig felveszi a Londonból kapott „páncélját”, ami egy nejlon mellényt jelent)

Szerdán már egy fokkal jobb volt a helyzet, nyilván javított a dolgon, hogy aznap a dédszülőknél voltunk látogatóban, ahol Barni már nagyobb élvezettel fogyasztotta ugyanannak az ételnek a másik felét. Erre a hétre többféle ételt nem terveztem be, főleg mivel várni kellett az említett kombináció utáni reakciókat. Szerencsére nem volt sem kiütés, sem rosszullét, sem hasmenés.

Cumizás profin!!!

Manó egyre ügyesebb. Ezen a héten büszkén tekintettünk gyermekünkre, aki képes egyedül kivenni a cumit a szájából – ez már régóta megy egyedül – de ami a lényeg, hogy vissza is tudja tenni. Eleinte még fordítva próbálta betömködni a szájába a tárgyat, de most már a helyes irányt is megtalálta. Két kézzel igazán profin megy, és amire felfigyeltem, hogy bal kézzel találja meg a megfelelő irányt. Ez persze nem jelenti még azt, hogy bal kezes lesz, de lehet akár annak az előjele is.

Add ide, add oda!

Amitől pedig egyenesen dagadt az amúgy sem kis mellem, a drága fiam megmutatta értelme első komolyabb jeleit. Szintén a nagyszüleimnél, azaz Barni dédszüleinél történt az eset, hogy szépen játszottunk a manóval, amikor egyszer csak a nagyim váratlanul a kezébe fogta a cumit és a fiam felé nyújtotta. Aki szépen kivette a kezéből és elindult vele a szája felé. Útközben a dédi szólt neki, hogy: „Add oda anyunak a cumit”. Ezt elmondta kétszer, háromszor is, mire a fiam felfigyelt és az én számhoz nyújtotta a tárgyat. Azt hittem, hogy leesek az ágyról örömömben, és hogy kiküszöböljük, hogy mindez csak a véletlen játéka volt, gyorsan eljátszottuk még legalább négyszer. Mind a négyszer odanyújtotta a számhoz a cumit, amitől nagyon boldog voltam. Ebből kiderült, hogy érti, hogy mi az, hogy add oda, érti, hogy mi az a cumi és tudja ki az az ANYA!!!

Meghitt pillanatok

Kisfiammal esténként, de néha reggel is miután apa elment otthonról, kicsit össze szoktunk bújni. Ez általában úgy néz ki, hogy előveszek egy könyvet, abból olvasok neki, nézegetjük együtt a képeket és közben néha megállunk pusziszkodni, simogatni. Most már ha odabújok az arcához közel, ő megfogja két kézzel az arcomat és ha éppen olyan hangulata van, picit meg is simogatja. Hihetetlenül meghitt pillanat az, amikor a gyermekünk két keze közé fogja az arcunkat és közben mosolyog ránk… nos ilyenkor nincs olyan szülő, aki nem olvad el ettől.
Folytatás következik…
Bedő Zsuzsanna

(ni)