Titkon vagy nyíltan arra törekszik, hogy önös érdekből megzavarjon, félrevezessen, netán szociálisan kirekesztő magatartást kényszerít ránk. Hogyan nyerjük vissza a kölcsönös bizalmat, helyes önértékelésünket, ha mindez félelmet kelt bennünk, visszahúzódást eredményez? Van rá mód, csak a helyes stratégiát kell alkalmazni!

Együtt élünk a társunkkal, és nem vagyunk vele boldogok. Kezdetben minden jól ment, aztán napról napra rosszabbodott a viszony. Úgy érezzük, nem tehetünk ellene, pedig nem egyszer tapasztaljuk: a párunk manipulálni próbál minket… Egy esetben azonban mégis lépnünk kell: ha a párunk egyfolytában befolyásol, félrevezet, és ez a magatartása lassanként felőrli idegeinket, megmérgezi egész életünket.

A manipuláció típusai

Hogyan reagáljunk rá, ha a párunk egyfolytában alulértékel minket, nem ismeri el jó tulajdonságainkat vagy eredményeinket, darabokra töri önbizalmunkat, és állandó kritikáival, vádaskodásaival még bűntudatot is ébreszt bennünk? Teszi mindezt azzal a céllal, hogy minket háttérbe szorítson, ő tudjon jobban mindig mindent – és ily módon saját magát helyezze előtérbe.

Ha hosszabb idő óta tart a kapcsolat, a másik tudatos manipulálása emellett agresszivitást, tartós félelmet, állandó rettegést, szomorúságot is szülhet – állítják a pszichológusok. Ilyen estekben, anélkül, hogy rögtön a különválásra gondolnánk, tanuljuk meg a viszony további romlásának elejét venni és helyreállítani, amennyire lehetséges, a régi, jó kapcsolatot, mely a kölcsönös megbecsülésen alapult. Mindenekelőtt törekedjünk arra, hogy visszanyerjük és erősítsük meg korábbi, méltó helyünket benne. Az alkalmazandó stratégia egyszerű: azonosítsuk, milyen típusú manipulálásra törekszik a párunk, és aszerint védekezzünk ellene.

A partnerünk mások előtt szid minket

A társául választott, és mégis számos hibát talál bennünk, semmiségeket felnagyít, csak rosszat mond rólunk barátok, rokonok előtt. Például, amikor vendégeket hív, így gúnyolódik rajtunk: „A mesterszakács főz ma este – ha ezen nevetni akartok, gyertek el ma vacsorára.” Állandó kritizálásával – melynek során a „közönséget” kifejezetten előnyben részesíti – a kákán is csomót keres, megvető megjegyzésekkel bombáz minket, semmi nem jó neki, amit mi csinálunk. Ezzel természetesen aláássa önbizalmunkat, hogy saját céljai elérésének eszközévé válhassunk.

A pszichológus véleménye és tanácsa
A mások előtt mondott kritika, gúnyolódás ellen a legjobban úgy védekezhetünk, ha igyekszünk semmitmondónak, jelentéktelennek beállítani ezeket a megjegyzéseket. Hiszen valójában nem a kisebb-nagyobb, önbecsülésünkön ejtett seb a veszélyes (kivéve persze a szélsőségesen sértő eseteket), hanem ezeknek a negatív üzeneteknek a gyakorisága. Így ha a társunk észreveszi, hogy örökös kritizálásának nem tulajdonítunk jelentőséget, és azzal nem manipulálhat minket, lassan ritkulni fognak az ilyen megnyilvánulásai.

A helyzetet az is segítheti megoldani, ha négyszemközt elmondjuk a párunknak, hogy mennyire rosszul esnek ezek a kritizálások, mennyire bántó, hogy nem támogatást ad, hanem inkább akadályoz, sőt nevetségessé tesz mások előtt. Lehet, hogy észre sem veszi, hogy mennyire bántón viselkedik. Lehet az is, hogy kiderül, hogy valami miatt neheztel, és sértődött, vagy éppen fél, és ezekkel a megjegyzésekkel próbálja meglehetősen gyermeteg módon kifejezni érzéseit, megoldani bizonytalanságait.

Azonfelül ahhoz, hogy visszanyerjük önbizalmunkat, bizonyítsunk magunk és mások előtt – távol az ő befolyásától és kritikájától. Fejlesszük pl. szakmai hozzáértésünket, érjünk el sikereket a munkahelyünkön, tegyünk szert elismerésre saját baráti körünkben, vessük bele magunkat valamilyen szabadidős (pl. sport-) tevékenységbe, és ott is vívjunk ki megbecsülést.

A társunk el akar szigetelni minket a társadalomtól

Berzenkedik amiatt, ha „hajtunk” – és így eredményt érünk el, netán többet is, mint ő – a munkában, mert kevesebb időt szentelünk neki…. Neheztel ránk akkor is, ha függetlenségünk jelét adjuk – kollégákkal, barátokkal nélküle veszünk részt vacsorákon, kulturális programokon, kirándulásokon. Noha az ilyen, majdhogynem zártkörű rendezvényekre, eseményekre senki nem hozza a párját, és a miénk sem vágyik a mi baráti körünkre vagy munkahelyi csapatunkra, mégis morog magában, amiért mi elmegyünk. Sajátos gondolkodásmódja azt az elvet követi, hogy minden szabad percünket áldozzuk neki…

A pszichológus véleménye és tanácsa
Rossz közérzetet, állandó nyugtalanságot, sőt lelkiismeret-furdalást okozva akkor, ha valamiből kirekesztjük, a partner azt a célját kívánja elérni, hogy elszigeteljen minket a társadalomtól. Vélekedése szerint, ha nem találkozunk másokkal szabadidőnkben, nem hallgatjuk meg mások véleményét az élet különböző dolgairól (és többek közt az ő magatartásáról), jobban tud minket irányítani, önös érdekei szerint.

Ha engedünk neki, rosszul tesszük: egyre frusztráltabbakká válunk, és csak az ő társaságát „élvezve” valóban kimaradunk a szociális életből, és egyre inkább az ő befolyása alá kerülünk. Így hát ne késlekedjünk, és fejtsük ki álláspontunkat: a mi céljaink, vágyaink, kedvenc időtöltéseink is érnek annyit, mint az övé – és teszünk is annak érdekében, hogy részben saját életünket éljük.

Persze érdemes megfontolni, hogy nem lehet-e, hogy egyszerűen csak több figyelmet szeretne, és esetleg az utóbbi időben nincsen annnyi közös program. Nem szabad hagyni, hogy a kapcsolatban az egyik fél teljesen megsemmisüljön, értékes a külön töltött idő is, hiszen ez új élményeket tud hozzáadni a kapcsolathoz. Ám a kapcsolat nem tud csak a külön töltött időből fejlődni.

A párunk eszeveszetten féltékeny

„Kizárólagos” kapcsolatra vágyik velünk, kórosan szélsőséges módon, és nem tűr meg semmilyen általa „potenciális konkurenciának” tartott személyt a közelünkben. Emiatt gyakran nevetségessé válik mások, sőt maga előtt is, ugyanakkor képes arra, hogy kettős játékot űzzön. Azt tartaná helyesnek, ha rendezvényeken, partikon, estélyeken mi nem beszélgetnénk a másik nem képviselőivel, de ő másoknak csaphatja a szelet. Erre mi természetesen nem lehetünk féltékenyek, mert „nincs okunk rá”, ő ellenben jelenetet rendezhet, ha bármilyen helyzetben kóros féltékenysége fellángol.

A pszichológus véleménye és tanácsa
Ha eltűrjük a partner visszatérő, féltékenységi jeleneteit, melyek során érveket ráncigál elő hűtlenségünk bizonyítására, ugyanakkor már-már elviselhetetlenek a képzelődései, téves meglátásai, következtetései, és állandó gyanakvása lassan az őrületbe kerget, akkor tennünk kell ellene. Hatékony védekezés lehet például, ha „ködösítő” taktikát alkalmazunk a nyílt szembekerülés helyett. Inkább arra döbbentsük rá a partnerünket, hogy sötétben tapogatózik, és „ködösítsük el” ezt a témát – amennyire csak lehet. Különösen ne tartsunk közös „erőpróbát” e téren, mert azzal csak megsokszorozzuk ellenséges indulatát. Elégedjünk meg azzal, hogy meglepetést színlelünk féltékenységi kirohanásait tapasztalva, és finoman éreztetjük vele, mennyire gyenge lábakon állnak az érvei – anélkül, hogy tényleges és örökös harcot folytatnánk.

A partnerünk hazugságot terjeszt, hogy megtudja az igazat

A beszélgetés vele olyan, mintha labirintusban járnánk… és sosem tudunk kikerülni belőle. Minden ürügyet felhasznál arra, sokszor valótlanságokba ágyazva, hogy összezavarjon minket – azzal a nem túl jól álcázott céllal, hogy kikényszerítse belőlünk az igazságot, pl. egy személyhez fűződő viszonyunk vagy egy eseményről alkotott véleményünk kapcsán. Általunk alig követhető mondandójába ilyenkor téves információkat sző bele, olyat, mint például: „tudtad, hogy X-nek szeretője van?” vagy hogy „készül elköltözni a városból?”. Úgy véli, hogy megtévesztéssel, zavarkeltéssel célt tud érni.

A pszichológus véleménye és tanácsa
Ha a társ ravaszul „megszerkesztett” beszéde – hiába van tele valótlanságokkal – zavarba ejti a másik felet, ő máris elérte egyik célját. Azt a „szívességet” azonban semmiképp sem szabad megtenni neki, hogy hazugságra igazsággal feleljünk… Inkább igyekezzünk elrejteni érzelmeinket, vágjunk „pókerarcot”, és sem mimikánkkal, sem hangszínünkkel, még kevésbé válaszunk tartalmával ne igazoljuk „elméletét” és gyanúját az általa elhallgatottnak vélt dolgok kapcsán. Ügyeljünk arra is, hogy válaszainkból semmi olyasmire ne tudjon következtetni, ami neki kapóra jönne. Hiszen a végén annyira összezavarhat minket, hogy olyasmit mondunk neki, amit addig nem akartunk előtte felfedni. És tulajdonképp ez az önös célja…

Galenus

(ni)