KOS [03.21-04.20]

Kedvesének arra van szüksége, hogy ön most mindenben mellette álljon, megértse és segítse őt. A rokonság is nehezíti a helyzetét, de hallgasson a szívére, tegye, amit ilyenkor kell! Pénzügyi dolgokban legyen körültekintő, semmi olyanra ne adjon ki feleslegesen pénzt, amire nincs feltétlenül szüksége! Ne hagyja azt sem, hogy a lelkiismeretlen boltok rásózzanak önre mindenféle, az egészségére káros terméket!
Babona: A néphit szerint az ajtó mellé ültetett rozmaring megerősíti a családi köteléket.
BIKA [04.21-05.21]
A Bika szülött, aki válni készül, készüljön fel a legrosszabbra! Volt kedvese először közös gyermekükkel, annak láthatásával fogja zsarolni, majd bővíti repertoárját azzal, hogy anyagiakban is megrövidíti. Ami egyéb pénzbéli dolgait illeti, ha lehet, különítsen el egy keveset, hogy legyen miből újrakezdeni! Közlekedéssel kapcsolatos bajt jeleznek a csillagok, legyen nagyon óvatos, és körültekintő!
Babona: Az oroszlánszáj, más néven a tátika, megvéd az átok ellen.
IKREK [05.22-06.21]

Régi szerelmével történő találkozás teljesen felkavarja, összezavarja. Akivel együtt él, pillanatok alatt megérzi a változást és biztos, hogy faggatni fogja. Jó tanács: a múltba nem szabad visszamenni, mert arról már kiderült, hogy nem működőképes. Mostani kapcsolatát, ami stabil és aránylag békés, vétek szétdúlni! Jobbat pillanatnyilag nem találna!
Babona: A néphagyomány szerint a százszorszéppel megismerhetjük a másik érzelmeit. A szirmokat egyenként kell leszedni, és számolni: szeret - nem szeret….
RÁK [06.22-07.22]
Vágyakozik és várakozik, mert olyan személlyel találkozik szinte naponta, akihez szívesen tartozna. Rokonnal, baráttal kapcsolatban csalódás éri. Olyan pletyka jut a fülébe, amit önről mondtak. Kell pár hét, amíg fel tudja dolgozni a mérhetetlen emberi aljasságot. Gazdasági helyzete miatt jogosan aggódik, okkal fél a jövőtől.
Babona: Az ibolya meggyógyítja a fájó lelket. Csalódás után gyorsabb a felépülés, ha ibolya virága van egyik zsebünkben.
OROSZLÁN [07.23-08.22]

Házasságában, együttélésében nehéz helyzet alakul ki. Mindegyikük feszült, alig vagy, egyáltalán nem tudnak kommunikálni. Ha pedig igen, akkor napi probléma a pénz, vagy az, hogy miből fizetik a hiteleket. Megtörténhet, hogy a válás gondolata is felmerül, szerencsére nem tűnik komolynak. Ne egymásban keressék a hibát!
Babona: A hiedelem szerint, ha levágunk egy napraforgót, miközben kívánunk valamit, a kívánság még a következő naplemente előtt teljesülni fog.
SZŰZ [08.23-09.22]
Munkahelyén változások várhatók. Már most kezdjen el körülnézni, helyezkedni, hogy legalább legyen valami elképzelése, ha mennie kell. Kapcsolatában, házasságában hallgasson megérzéseire, figyelje, ellenőrizze azokat! Egy kis odafigyeléssel pillanatok alatt meg tudja különböztetni a valósat a valótlantól.
Babona: A levendula segíti azokat, akik nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak elaludni. Levendulából készített pamut zacskót, vagy mini párnácskát helyezzen a párnája mellé, mély és nyugodt álma lesz.
MÉRLEG [09.23-10.22]

Kedvese mindenben segíti, támogatja elképzeléseit. Sokszor mond olyat is, ami Önnek nem nagyon tetszik. Nem azért, mert bántani akarja, csupán vannak bizonyos dolgok, amiket Ő jobban lát, vagy tud. Munkájában kemény harcot folytat a gyengébbek védelmében. Ez nem mindenkinek tetszik környezetében. Egy volt szerelemmel kapcsolatosan még áltathatja magát, de nagyon úgy néz ki, hogy már soha többé nem lehet semmi belőle.
Babona: Hálószobában elhelyezett páros vörös rózsa erősíti az egymás iránt érzett vágyat, fokozza a szenvedélyt.
SKORPIÓ [10.23-11.21]
Csak egy romantikus rajongás, amit érez kiszemeltje irányában. Sok minden nem lesz belőle! Amennyiben nagyon mereng a semmibe, látványosan álmodozik, nagy botrány lehet belőle. Pénz dolgában szeret maga dönteni. Szerencsére nem, vagy csak nagy ritkán hagyja magát rávenni mindenféle olyan kiadásokra, amiből nem hogy haszna, annál inkább kára lehet.
Babona: Ha valaki egy virágzó fa alá ül, felfelé néz, szíve megújul, új erőre kap. A japánok mind a mai napig egyszer egy évben a cseresznyevirágzáskor ezt teszik. Nincs is annyi bajuk, mint nekünk.
NYILAS [11.22-12.20]
Ezen a héten végre elutazhat pihenni a családjával, ami aztán majd feltölti kellő energiával. Amennyiben partnerének komoly problémája van valakivel, azt mielőbb rendezze le! Beszéljék meg, különben rosszul fogja érezni magát! Ha eddig úgy gondolta, hogy a szerencséért nem kell tenni semmit, akkor rosszul gondolta. Ugyan a sors tolja ön elé a jót, de nem kellene bávatagon ülve várnia a sültgalambot!
Babona: Gyufásdobozban elhelyezett nefelejcs kis virága, fénykép mellé téve, tartós kapcsolatot biztosít.
BAK [12.21-01.19]
Ha úgy érzi, hogy a házassága, együttélése bizonytalan, akkor nagy lesz a kísértés, hogy partnere után nyomozzon. A szerelmi kapcsolatát így a féltékenység és az elfogadási problémák tehetik nehézzé. Pénzügyi helyzete egyelőre stagnál, de napjainkban az is valami, hogyha nem romlik látványosan.
Babona: Aki biztonságban szeretné érezni magát, megóvni családját mindenféle átoktól, rossztól, az tegyen az adott személyek zsebébe egy diónyi sárga íriszgyökeret!
VÍZÖNTŐ [01.20-02.18]

Ha még nem találta meg az igazit, a csillagok most a segítségére lesznek abban, hogy megérezze, rájöjjön ki az, aki számításba jöhet ezen a téren. Pénzügyekben a szerencse kereke forgandó, de az ön szerencsecsillaga egyre jobban felfelé ível. Nem árt továbbra is pozitívan gondolkodni, mert a jó energiák segítik szándékát, erősítik és gyorsítják az ügyek kimenetelét.
Babona: Fehér fagyöngy alatt csókolózni örök szerelem!
HALAK [02.19-03.20]
Olyan valakivel jön össze, akivel nemcsak testi kapcsolatuk van egy hullámhosszon, hanem a szellemiségük is. Amennyiben ön szülő, most sok kiadása lesz. Iskolakezdéshez nemcsak füzeteket, hanem cipőt, ruhát és még sok minden mást is kell venni. Legyen erős, mert csak önmagára számíthat! A magányos Halaknál szikrázó szerelem mutatkozik, amely minden eddiginél erősebb érzelmet hoz életébe.
Babona: A fehér varjúháj kis virága mindig is a nyugalmat szimbolizálja.
Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu
(ni)
2011-08-13 09:00:00