Ez indokolja azt, hogy a szoptatás alatt is gondoskodni kell a megfelelő, szülész-nőgyógyász szakorvossal egyeztetett védelemről.
|
A szoptatás által nyújtott „biztonsággal” csak abban az esetben lehet számolni, ha a következő feltételek valamennyien együttesen teljesülnek:
1. a szülést követően menstruációs vérzés még nem jelentkezett 2. a csecsemő hat hónaposnál fiatalabb 3. kizárólagos anyatejes táplálásban részesül a csecsemő, nincs semmiféle hozzátáplálás 4. az anyuka nem tart hosszú szoptatási szüneteket, maximum négy óra telik el két szoptatás között (ez vonatkozik nappalra és éjszakára is), illetve legalább hatszor szoptat naponta
|
A kizárólagos és gyakori szoptatás időtartama alatt a tejtermelést serkentő prolaktin hormon magas koncentrációban van jelen az anyai szervezetben, és ez megakadályozza a peteérést. Amennyiben a szoptatás rendszertelenné válik, négy óránál hosszabb kihagyások lesznek benne, vagy elkezdődik a hozzátáplálás, a prolaktin jelentette teherbeeséstől való védelem is fokozatosan csökken, majd megszűnik.
Lényeges megjegyezni, hogy a prolaktin nyújtotta védelem nem függ össze a naponta termelt anyatej-mennyiséggel, sokkal inkább a mellbimbót érő mechanikus, - szopás jelentette – stimulussal van kapcsolatban. Tehát az, hogy valakinek sok, elegendő vagy kevés anyateje termelődik, nem indikátora annak, hogy a prolaktin megvédi-e a teherbeeséstől.
Senki nem tudja előre, hogy mikor következik be a szülés utáni első ovulációja, mivel az a menstruációs vérzést két héttel megelőzi,- azaz a szülés utáni első menstruációs vérzést megelőzően már teherbe lehet esni.
Szoptatás alatt fogamzásgátló tabletta?
A gyermekágyas időszakot követően általában hat-nyolc hét elteltével következik az első nőgyógyászati vizsgálat, amikor a fogamzásgátlás módját is egyeztetni kell az orvossal. A korábban alkalmazott szer, a régebben szedett tabletta nem biztos, hogy megfelelő, mivel a szoptatás alatt az anyuka által szedett gyógyszerek hatóanyagai átjutnak az anyatejbe, így a csecsemőbe is.
- A legfontosabb szempont a fogamzásgátló kiválasztásában az, hogy az az ösztrogént, illetve annak származékait (pl. ösztradiol, ösztriol, etinil-ösztradiol) ne tartalmazza. Az ösztrogén és származékai, amik számos fogamzásgátlóban megtalálhatók, az anyatej termelését jelentősen csökkentik, illetve fel is függeszthetik. Így azokat a fogamzásgátló tablettákat, amik a progesztogén komponens mellett ösztrogén komponenst is tartalmaznak nem szabad szedni a szoptatás ideje alatt.
- Az újabban népszerű fogamzásgátló hüvelygyűrűk szoptatás alatti használata sem ajánlott,
mivel ezek ösztrogénszármazékot is tartalmaznak. Igaz, hogy az alkalmazás helyén, a hüvelyben szabadul fel belőlük a hatóanyag, de az részben bejut a vérkeringésbe is, így kedvezőtlenül befolyásolhatja a szoptatást.
- Vannak olyan, csak progesztogén komponenst (pl. dezogesztrelt) tartalmazó fogamzásgátló tabletták, amik szoptatás mellett is alkalmazhatók, mivel sem az elválasztott anyatej mennyiségét, sem annak minőségét nem befolyásolják. Ezeket a típusú fogamzásgátlókat más néven „minipill”-eknek nevezik. A „minipill”-ek hatóanyaga megvastagítja a méhnyak nyákfelületét, ezzel nehezíti a spermiumok azon való átjutását. Továbbá, a méhnyálkahártya vastagságát csökkenti, így a - már esetleg megtermékenyített - petesejt beágyazódását akadályozza meg. A „minipill”-ek a szülést követően legalább hat hét elteltével alkalmazhatók, rendszeresen kell szedni őket, 28 napból 28 napon át,- az ösztrogén-komponenst is tartalmazó tablettáktól eltérően nem kell egyhetes gyógyszerszedési szünetet tartani. Azt, hogy a gyógyszer jelentette fogamzásgátló hatás hány napi szedést követően alakul ki, a nőgyógyászati vizsgálat alkalmával kell a szakorvossal megbeszélni.
Egyéb fogamzásgátló módszerek
Egyéb fogamzásgátló módszerek is rendelkezésre állnak a szoptatás ideje alatt, amik közül választani lehet. Az óvszer, és a spermiumok megtermékenyítő-képességét megszüntető spermicid készítmények (pl. nonoxinol-9 vagy benzalkónium-klorid hatóanyagú hüvelykúpok, -krémek, -kapszulák) a szoptatási idő alatt is biztonsággal alkalmazhatók.
Aki a nem túl nagy megbízhatósággal jellemezhető hőmérőzést használta korábban, annak ettől el kell tekintenie. A kismamák éjszakái és nappalai a gyermek etetése miatt általában egybefolynak, az éjjeli ébrenlétek miatt felborul a napirend, az alvási ritmus, és emiatt a reggeli órákban mért testhőmérséklet által nyújtott információ is meglehetősen csekély.
Dr. Budai Marianna Ph.D.
szakgyógyszerész
(BSD)
2011-08-25 08:00:00