Takarékosság, meggondoltság, önuralom
Ennek a jegynek a megfelelője a természetben az aratás, ezért jellemző tevékenysége a gondos gyűjtögetés, a takarékoskodás. Előrelátó, meggondolt ember, aki mindent saját erejéből ér el az életben. Érzelmeit jól palástolja, nem híve a hirtelen cselekvéseknek, egyébként minden tevékenységére rányomja jegyét kiváló önuralma. A Szűz uralkodó bolygója a Merkúr. A Szűz földjegy, módszeres, javító szándékú.
A Merkúr, a mozgás planétája, a jegy szülötteit állandó cselekvésre ösztönzi. Hatalmas energiákat fektetnek be terveik megvalósításába. A hűvös külsejük mögött kedves, odaadó ember rejlik, hűek azokhoz, akik meglátják bennük az érző embert.
Elemez és rendszerez, kiválóan látja az összefüggéseket
A Szűz elemző hajlamú, szinte röntgensugárral vizsgálja egy-egy kérdés valamennyi lehetséges megoldását, és legtöbbször megtalálja a legcélravezetőbb utat. Világosan, pontosan, hideg ésszel gondolkodik. Minden előre lát, hiszen előzetesen mindent rendszerez, osztályoz, elhelyez a maga összefüggéseiben. A világos és pontos szabályokat szereti, nem teng túl benne a képzelőerő, hiszen az megzavarná a kialakult rendjét. Nem kedveli a bizonytalanságot. Született érzéke van mindahhoz, ami pragmatikus realizmust igényel.
|
Föld-jel, változó (átalakulás), nőies (befelé forduló), Uralkodója a Merkúr, jelképe a kalászt tartó szűz.
Drágaköve: barna achát Szerencsenapja: szerda Szerencseszáma: 4 és 8 Színe: szürke Fém: higany Kedvező környezet: a kisvárosok Jellemző igéje: „elemezni”
A világhoz való alkalmazkodása az ész és az intelligencia segítségével valósul meg.
|
Tiszta ügyeket szeretin, nem kockáztat
Mélységesen erkölcsös, becsületes. Saját magát és dolgait igen tisztán tartja. Tisztása és nyíltsága lefegyverző. Nem szívesen kockáztat, és helyesen ismeri fel korlátait. Intelligens, bár erősen makacs és puritán. Legjellegzetesebb vonása a kritikus szelleme. Tökéletességre törő, soha sem elégedett sem magával, sem másokkal.
Jellemző tulajdonságai: rendszeretet, szorgalom, tökéletességre törekvés, a munka túlzott szeretete, kritikusság, célszerűség, ész, alkalmazkodó képesség, visszahúzódás.
A Szűz kapcsolata más jegyekben születettekkel:

SZŰZ-KOS Képtelenek tartósan szót érteni, mivel az első kedves és módszeres a második pedig lobbanékony és zsarnokoskodó, amellett képtelen megbékélni a Szűz állandó kritikájával. Erotikus kapcsolatban sem egyeznek.

SZŰZ-BIKA Igen jól egyeznek, mindkettő földjel, így maguk is földön járóak, pragmatikusak és eredményre török. A Szűz csodálja a Bikát erejéért és türelméért, s igyekszik megérteni cselekedeteit. Együtt többre vihetik, mint külön-külön.

SZŰZ-IKREK Kapcsolatuk szellemi téren jó, hiszen mindkettőjük művész ízlése fejlett, kedvelik a szép ruhákat, rossz viszont érzelmi téren, mivel az Ikrek jegyében született túlságosan állhatatlan a kiegyensúlyozott Szűz számára, s nem is biztos, hogy képes tűrni bírálatainak nyílvesszőit.
SZŰZ-RÁK Kapcsolatuk beválhat, ha a Szűz megpróbálja jobban megérteni a Rák érzékeny és érzelmes természetét, s ha óvatosabbá válik megjegyzéseiben, ez azonban nehezen feltételezhető. Felszínesebb kapcsolat szinten a Rák biztonságban érezheti magát az előrelátó és realista Szűz oldalán.
SZŰZ-OROSZLÁN Kis szerencsével igen jó kapcsolat alakulhat ki közöttük. A melegebb és megértőbb Oroszlán enyhítheti a Szűz nyers és kritikus megnyilvánulásait. A Szűz büszke az Oroszlán eredményeire, a családban és a társaságban teret kell azonban engednie az Oroszlánnak, és visszafogottabban kell kinyilvánítani elégedetlenségét.
SZŰZ-SZŰZ Boldogságuk esélyei megoszlanak, végső soron azonban kapcsolatuk jól alakulhat. Alapvető vonásaikban – elemzőkészség, rendszeretet, pontosság, diszkréció, megegyeznek, s ha megértik azt is, hogy mindketten egyformán éles nyelvűek, akkor minden rendben lehet közöttük. Ellenkező esetben nem tanácsos a két Szűz közötti kapcsolat.
SZŰZ-MÉRLEG Kapcsolatuk döcögő, a Szüzet olykor kétségbe ejti a Mérleg felületessége, ez utóbbi pedig a Szűz aprólékosságától szenved, amit kicsinyességnek tart. Egyesíti viszont őket kényelemszeretetük.

SZŰZ-SKORPIÓ Jól egyeznek, azzal a feltétellel, hogy a Szűz ne sértse meg a Skorpiót, mivel igen büszke. A Szűz rendkívül helyesen mérlegel, de hiányzik belőle a Skorpió megérzése és nagyvonalúsága, a Skorpió viselkedését rejtélyesnek és izgatónak találja, a Skorpiónak pedig tetszik a Szűz tisztasága. Az erotika terén támadhatnak közöttük ellentétek.

SZŰZ-NYILAS Életfelfogásuk különböző, s kezdeti vonzódásuk viszonylag hamar megszűni, mivel a Szűz túlságosan állhatatos, következetes és házias a sportos és állhatatlan Nyilas számára.
SZŰZ-BAK Nagy eséllyel kötnek boldog házasságot. Mindkét föld-jel szülöttje pontos, dolgos, realista, sokat tanulhatnak egymástól. A Szűz a minden területen megmutatkozó ügyességével és tapintatával, a Bak pedig hatalmas erőkifejtésével és ellenálló képességével vívja ki partnere csodálatát.

SZŰZ-VÍZÖNTŐ Testi vonzódásnál több nem alakulhat ki náluk. A meglepetéseket és változásokat kedvelő Vízöntő kihozza sodrából a hagyománytisztelő Szüzet, aki nem értékeli a Vízöntő szabadságvágyát és enyhe légiességét.

SZŰZ-HALAK Kapcsolatuk nem kockázatmentes, mivel a Szűz nem eléggé érzelmes és túlságosan is kritizáló az álmodozó és érzékeny Halak számára, aki még évek múltán is sírásba tör ki, ha a Szűz egy-egy emeltebb hangú megjegyzésére gondol. Jó kapcsolatuk tehát kizárólag azon múlik, mennyit tesz ezért, és mennyire realista értékeléseiben a Szűz.
Violetta
Asztrológus
horoszkopkeszites.gportal.hu
ibolya.royal@gmail.com
(ni)
2011-08-26 10:14:00