A fájdalom az, ahogyan a beteg megéli

Hippokratesz szerint „A fájdalom az élet házőrző kutyája”. Albert Schweitzert, a nagy humanista orvost is megihlette a fájdalom kérdése, melyről  a következőképpen fogalmaz: „A fájdalom rettenetesebb ura az emberiségnek, mint maga a halál.” A mai modern orvostudomány is definiálja a fájdalmat. Az International Association for the Study of Pain szerint „A fájdalom egy kellemetlen érzékszervi vagy emocionális tapasztalat, mely aktuális vagy potenciális szövetkárosodással jár”. A mindennapi gyakorlat számára azonban a klinikusok által használt megfogalmazás a legfrappánsabb: „A fájdalom az, ahogyan a beteg megéli.”

Mi történik a testben, miközben fájdalmat érzünk?

A fájdalomérzés lényegében két alapvető folyamat, a fájdalmas inger és a szervezet reakciójának eredménye. A fájdalmas ingerek speciális receptorokra hatva váltanak ki fájdalomérzést. Ezeket az „ártalmat jelző” receptorokat nevezzük a károsítani, ill. ártani ige (nocere) alapján nociceptoroknak. A nociceptorok szabad idegvégződések, melyek az ártalmas ingerekre válaszoló sérült szövetekből felszabaduló endogén (fájdalomkeltő) anyagokkal ingerületbe hozhatók (K+, szerotonin, hisztamin, bradikinin).
A sérült szövetekben ugyanakkor olyan anyagok is megjelennek, amelyek önmagukban nem fájdalomkeltők, de érzékenyítik a végződéseket az ingerek iránt. Ilyen érzékenyítő (szenzitizáló) anyagok a prosztaglandinok, a leukotriének, a P-anyag és a calcitonin-génhez rendelt peptid (CGRP).

Nemcsak a fájdalomért felelős anyagok szabadulnak fel a szövet sérülésekor, hanem olyan anyagok is, ami érzékenyebbé teszi a receptorokat ezen ártalmat jelző ingerekre. Minél hosszabb ideig tart a fájdalom, a fájdalomérzet annál erősebb, még akkor is, ha a fájdalmat okozó betegség előrehaladása stagnál.

Ez az ún. nociceptív információ közvetlen és közvetett utakon éri el a thalamust, majd onnan kerül a cortexbe. Ezek az ún. felszálló pályák a nociceptív információk feldolgozásának és a fájdalomérzet kialakulásának csak az egyik aspektusát képezik. Az idegrendszernek a fájdalmat aktívan mérséklő, analgetikus mechanizmusai is vannak. Ezen gátló mechanizmus felismerésére a legrégebben ismert fájdalomcsillapító gyógyszer, a morfin hatásának vizsgálata és ezzel kapcsolatosan az opiátreceptorok és opioid peptidek (enkefalinok, endorfinok) felfedezése adott lehetőséget. A vázolt bonyolult mechanizmusok eredőjeként alakul ki a fájdalomérzet, melynek megélését szubjektív tényezők, szociális, kulturális faktorok, valamint az aktuális emocionális állapot jelentős mértékben befolyásolja.

A fájdalom csillapítására alkalmazható módszerek:

• gyógyszeres terápia,
• radioterápia,
• pszichoterápia,
• fizikai módszerek,
• aneszteziológiai módszerek,
• sebészeti módszerek.

A fájdalomcsillapítás elfedheti a betegség valódi okát

Mielőtt fájdalmat csillapítanánk, az orvosnak/gyógyszerésznek döntenie kell, hogy ez valóban szükséges-e. Elfedheti vagy módosíthatja-e a diagnózis szempontjából fontos tüneteket? Az alkalmazott módszer mellékhatásai rontják-e a beteg állapotát? Kell-e interakciókra számítani?

Annak ellenére, hogy az élettani és kórélettani hatások az utóbbi években számos új molekuláris szintű mechanizmust tártak fel a fájdalommal kapcsolatosan, napjainkban a fájdalomérzést gyógyszerekkel alapvetően két mechanizmus útján befolyásolhatjuk:

• a központi idegrendszerre ható opioidokkal,
• nem szteroid gyulladásgátló szerekkel.

Az említett fájdalomcsillapítókon kívül gyakran ún. adjuváns szerek (neuroleptikumok, anxiolitikumok, antikonvulzánsok, kortikoszteroidok, antidepresszánsok) is szükségesek az optimális hatás eléréséhez.

Opioidok hatásmechanizmusa

Az opioid receptorok és endogen opioid peptidek felfedezése áttörést jelentett az opioidok hatásmechanizmusának megismerésében. Ma háromféle opioid receptortípust különböztetünk meg: m (mű), k (kappa) és d (delta), melyek az ún. G-protein-kapcsolt receptorok csoportjába sorolhatók. Az elmúlt néhány évben ezek számos altípusát is leírták. A népes opioid receptorcsaládot csupán négy gén kódolja. Ezek közül három a klasszikus opioid receptorokat (d, m, k), a közelmúltban felfedezett negyedik gén pedig az opioid receptorhoz hasonló OP4 receptort kódolja. Az OP4 receptorhoz azonban az opioid ligandumok kis affinitással kötődnek.

Fájdalomérzésért felelők receptor, ami tanulásban, memória működésében is részt vesz

Az OP4 receptorhoz nagy affinitással kötődő endogén ligand a néhány éve felfedezett nociceptin. Eddigi ismereteink alapján látható, hogy a nociceptin a fájdalomérzés közvetítésében betöltött szerepén kívül számos egyéb élettani folyamatban vesz részt. Csökkenti a neurogén gyulladás kifejlődését, valamint részt vesz a tanulás, a memória, a stressz, a szorongás és az étvágy szabályozásában. Széles körű kutatás folyik szerepének tisztázására és farmakológiai jelentőségének feltárására.

Kicsit más szerkezetű az opioid, egészen más hatással lehet

Az opioidok kémiai szerkezetüktől függően különböző affinitással kötődnek a különböző receptortípusokhoz, s ez meghatározza a farmakológiai hatások erősségét, egymáshoz viszonyított dominanciáját.

Az opioidok farmakológiai hatásai:

• analgezia  (a fájdalomérzés teljes hiánya)
• eufória
• szedáció
• légzésdepresszió (a légzést gátló hatás)
• pupillaszűkület
• obstipáció (székrekedés)
• dependencia (függőség)

A kémiai szerkezet meghatározza azt is, hogy egy adott opioid agonista, antagonista vagy parcialis agonista hatású, mely attól függ, hogy a kapcsolódása a receptorokhoz milyen jellegű.
A receptorhoz való szelektív kötődésen kívül az opioidok gátló hatást fejtenek ki a neurotranszmitterek (acetilkolin, noradrenalin, dopamin, GABA, szerotonin, P-anyag) felszabadulására. Ezek az ún. neurokémiai hatások szintén jelentős szerepet játszanak a farmakológiai hatásmechanizmusban.
Az opioidok hatásmódjában jelentős szerepe van még az adenilciklázt gátló hatásnak, melynek eredményeként csökken az intracelluláris cAMP szint. Újabban feltételezik, hogy ez a mechanizmus szerepet játszik a tolerancia, ill. elvonási tünetek kialakulásában.

Prof. Dr. Falkay György cikke alapján

a Láz és fájdalom című könyvből (Galenus)