Egy amerikai munkacsoport Richard Lowrie vezetésével az orvos-gyógyszerész összefogásának jelentőségét vizsgálta szívelégtelenségben szenvedők állapotjavulásának mérésével.
A HOOPS elnevezésű tanulmányban, amelyet a European Heart Journal című folyóiratban ismertettek,
87 orvosi praxis és a hozzájuk tartozó patikus vett részt. A rendszeres orvosi ellenőrzés mellett minden beteg félórás beszélgetést folytatott a gyógyszerésszel, akitől a receptjeit kiváltotta.
A szívelégtelenséget számos készítmény kombinált alkalmazásával gyógyítják, a gyógyszerész ezért részletesen, jól érthetően ismertette az egyes alkotóelemek hatását, a gyógyszerek pontos bevételének jelentőségét. A patikában vezetett nyilvántartás alapján követhető volt, hogy a páciens rendszeresen az előirásnak megfelelően kiváltotta a szert, tehát nem maradt ki hosszabb időszak a gyógyszerszedésben.
A jól beállított gyógyszerszedés eredményében mérhető, további javulást az öt év során ez nem eredményezett, tehát a kétezernél több beteg halálozása, kórházi felvételének gyakorisága nem csökkent, de a betegek gyógyszedése pontosabb, általános állapotuk jobb lett. Az orvos-gyógyszerész együttműködés kétségtelenül okos növelése a gyógyszeres kezelés hatékonyságának.
MTI
(BSD)
2012-01-05 11:00:00