Egy friss brazil tanulmány szerint évről évre több hamis gyógyszer kerül elő az országban. A hamisítványok többsége szteroidtartalmú, illetve potencianövelő szer.
A Securing Pharma beszámolója szerint a kutatók a brazil hatóságok által 2007 és 2010 között felderített gyógyszerhamisítási eseteket elemezték. Megállapításaik szerint ezek száma a vizsgált években folyamatosan nőtt: 2007-ben 70, 2008-ban 139, 2009-ben már 233 alkalommal találtak hamis gyógyszereket az országban.
A hamisítványok Paraguayból érkeznek
A felderítések közel kétharmadában a hamis potencianövelők tartoztak. A második legérintettebb termékkategória a szteroidtartalmú készítmények voltak, az esetek 26 százalékában ilyen készítményeket találtak. A hároméves periódus alatt ezek mellett több esetben kerültek elő olyan készítmények is, amelyeket kóros elhízás vagy a rákos megbetegedés esetén alkalmaznak az orvosok.
A lefoglalási adatok elemzése szerint a legtöbb hamisítvány Brazília délkeleti országrészében kerül elő, amely jól tükrözi a hamisítók által használt kereskedelmi útvonalak elhelyezkedését. Jellemző, hogy a hamisítványok Paraguay felől érkeznek az országba, amely régióban enyhébb a hatósági ellenőrzés.
A tanulmány sürgeti a brazil hatóságokat, hogy folytassanak információs kampányokat, amelyben felhívják a fogyasztók figyelmet a veszélyre, továbbá fokozottan ellenőrizzék az olyan belépési pontokat, mint a határátkelők, repülőterek és kikötők.
A brazil gyógyszerhatóság, az ANVISA korábban javasolta, hogy kötelezzék a gyógyszergyártókat eredetiségigazoló kódok alkalmazására. A hatóság egy 13 számjegyből álló kód alkalmazását tartja célszerűnek, amelynek adatbázisát az ANVISA kezelné.
Hamisítás Elleni Nemzeti Testület
(BSD)
2012-02-02 17:00:00